Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Lenin és a történettudomány (Ism. Niederhauser Emil) 1240/V-VI

1252 TÖRTÉNETI IRODALOM alakulnak ki az új rend anyagi előfeltételei is. Az osztályharc frontja is megváltozik, a munkásság szövetségeseivel együtt lép fel a finánctőke ellen. A fejlődés egészében meggyorsul. Már a század elején három régiót figyel meg Lenin: a fejlett tőkés országok (Nyugat-Európa ós az Egyesült Államok), a közepes vagy alacsony fejlettségi szintű kapitalista Kelet-Európa (az Osztrák-Magyar Monarchia, a Balkán és különösen Oroszország), és a gyarmati és függő országok. A mozgalom középpontja Oroszország, ahol megértek a proletár forradalom erői, a proletariátus és a burzsoá demokrácia, vagyis a parasztság. À mozgalmat csak a munkásosztály tudja egyesíteni. Az egyenlőtlen fejlődés elve alapján a mozgalomnak három ága van: a proletariátus szocialista mozgalma, a burzsoá-demokratikus és a gyarmati-felszabadító. Lenin azonban az ellenforradalmi tényezőnek is nagy szerepet tulajdonított, evolúciós ós forradalmi korszakok váltakozásáról beszól. Mindegyiknek megvannak sajátos fejlődési törvényszerűségei, s a kettő közt sokféle átmenet. A társadalmi forradalom révén kialakult társadalom az evolúciós korszakban bizonyos ideig fejlődik, de bizonyos szakaszon megváltozik az osztályok szerepe, egyensúlyi állapot következik be, s létrejönnek az újabb forradalmi szakasz előfeltételei és erői. Az evolúciós korszakban is folyik az osztályharc, Lenin a XIX. század utolsó harmadát hozta fel erre példának. Van reakciós szakasz is, pl. az 1850-es évek, ez demoralizálóan hat, de nem tudja feltartóztatni a fejlődóst. A forradalmi mozgalomnak megvannak a belső ellentmondásai (a munkásosztály, a kispolgárság és a gyarmati népesség eltérő társadalmi helyzete, vagy a parasztság belső ellentmondásossága), de ezek nem antagonisztikusak. A világforradalmi folyamat tartalma a XX. század elején a demokratizmus, a nemzeti felszabadítás és a szocializmus. K. D. Petrjajev ,,V. I. Lenin az Október előtti korszak munkásmozgalmáról a legnagyobb tőkés országokban" utal Lenin megállapításaira az imperializmus legfőbb sajátosságairól, majd sorra vizsgálja az egyes munkásmozgalmakról adott jellemzését. Németország vonatkozásában arra utalt, hogy itt a legfejlettebb a revizionizmus, de egyúttal itt a legerősebb a baloldal. Franciaországban igen erős a kispolgárság és a munkásarisztokrácia befolyása, nagy hatással van Jaurès ideológiája, a baloldal gyenge. Az anarchoszindikalizmus baloldali frázisaival különösen az elmaradt rétegek ós a bevándorolt munkások körében hódít. De Lenin látott benne élő elemet is, a politikai aktivitást és a parlamenten kívüli harcra való készséget. Jaurès-vel kapcsolatban minden opportunizmusa mellett elismerte személyes érdemeit. Angliában kiemelte a sztrájkharcok magas színvonalát, új vonásait, viszont utalt a trade-unionok burzsoá jellegére. Az Egyesült Államokkal kapcsolatban megállapította, hogy az osztályharc egyre nő, tehát nem igaz a „kivételes" amerikai fejlődés tétele. Felfigyelt az orosz emigráns munkások szerepére (ezt a kórdóst még kutatni kellene). A munkásosztály egészében politikailag elmaradott, jelentős a munkásarisztokrácia. A sztrájkok országos sajátosságai közül kiemelte Angliában a nem szervezett munkások bekapcsolódását, a tömegmozgalmaknál általában a fokozódó bátorságot, amely már a polgárháború küszöbéig jutott. A szolidaritási sztrájkok terjedése növeli az osztályöntudatot. Nő a politikai sztrájkok szerepe, pl. az orosz forradalommal való szolidaritás kérdésében. 1914 előtt tehát mindenütt forradalmi válság érlelődik. Ezt próbálja a burzsoázia reformista kísérleteivel megakadályozni. Lenin különösen Angliában látta ennek nagy dezorganizáló szerepét (Lloyd-George tevékenysége). Németországban a szociális reformok révén a „szociális monarchia" eszméjét akarják meggyökereztetni (ma Nyugat-Németországban is sokszor utalnak erre). A nyugati országokban a munkásmozgalom nem határolódott el a liberalizmustól és a burzsoá demokratizmustól, mint Oroszországban, de nem is kapcsolta össze a gazdasági követeléseket az általános demokratikus követelésekkel. Megvolnának az össznépi mozgalom előfeltételei, de a vezetők a szegényparasztság helyett inkább a burzsoáziával akarnak egyezkedni. A felvetett politikai követelések túl szűkek (pl. a porosz választójogi reform). Nincs kapcsolat a gyarmati mozgalmakkal, az antimilitarizmussal. A válság a munkásmozgalom szubjektív gyengesége miatt nem tudott forradalomba átmenni. M. F. Jurjev éppen a gyarmati és függő népek helyzetére tért ki „Az ázsiai népek nemzeti-felszabadító mozgalma történetének problémái V. I. Lenin műveiben" c. tanulmányában. Lenin három korszakot különböztetett meg. Az 1905-ig terjedő első korszakban pl. a boxer-felkelés alkalmával elítélte a nagyhatalmak intervencióját, de kifejtette, hogy ez még régi típusú felkelés volt. 1905-ben indult meg Ázsia ébredése, a mozgalom új formái jelentkeznek, vége a Tolsztoj hirdette mozdulatlanságnak. Az ifjútörök mozgalomról Lenin megállapította, hogy burzsoá, de nem népi. Viszont Szun Jat-szent vagy Tilakot forradalmi demokratának tartotta. Szembefordult minden imperializmussal, az orosszal is. A gyarmati mozgalmakban az orosz forradalom szövetségeseit látta. Gyakorlati kapcsolatok kialakítására is törekedett, s ez a szövetség ma is aktuális prob-