Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Lenin és a történettudomány (Ism. Niederhauser Emil) 1240/V-VI

1250 TÖRTÉNETI IRODALOM tokát nem vonták be a bizottságok munkájába, s ezzel a kulákok mellé állították őket. Az ukrán párt ez ellen felvette a harcot. Az első munkákat a bizottságok történetéről a mozgalom jeles vezetői írták. 1945 óta fellendült a kutatás, de a feldolgozások nem veszik kellőképpen figyelembe Lenin és a párt megállapításait. A. I. Zevelev „Közép-Ázsia népei történetének néhány kérdése V. I. Lenin munkáiban" kimutatja, hogy Lenin az Oroszországhoz való csatolásban pozitívumot látott, mert ez lehetővé tette a kapitalizmus fejlődésót, a régi viszonyok felbomlasztását, a szocialista eszmék elterjedését, az 1905-ös forradalom hatását. Másrészt az elnyomott orosz társadalmi osztályok szövetségeshez jutottak. Lenin ugyanakkor arra is utalt, hogy Turkesztán, de még Hiva vagy Buhara is a cárizmus gyarmatai, ahol a tőkés kizsákmányoláshoz gazdaságon kívüli kényszer is járul. A lakosság zömében paraszt, tehát antifeudális. Nemzeti proletariátus kezdett itt kialakulni, a lakosság 1%-át tette ki. Az 1920 —30-as évek munkái egyoldalúan csak a gyarmati elnyomást emelték ki. Ezen a helytelen állásponton csak a XX. kongresszus után következett be változás. Még sok a feltárandó probléma: a parasztság politikai fejlődése, differenciálódása, szövetsége az oroszországi proletariátussal, az Oroszországhoz való csatolás gazdasági, politikai és kulturális következményei stb. A továbbiakban az itteni szocialista átalakulás kérdését veti fel a szerző. A szocialista forradalom lehetőségét nem helyi, hanem világméretekben kell nézni, s nem szabad megfeledkezni a szubjektív tényező (a párt) szerepéről. A forradalom győzelme valamennyi nemzetiség harcának gyümölcse volt. Ezzel szemben a trockista— mensevik álláspont az volt, hogy a forradalmat ide exportálták, s a szovjethatalom folytatta a gyarmati rendszert, tehát itt még újabb forradalomra van szükség. A pártot is csak a szovjethatalom hozta létre. Ez a hibás álláspont épp úgy akadálya volt a fejlődésnek, mint a helyi nacionalisták működése. Lenin elvben is kifejtette a nem-kapitalista út lehetőségét: elmaradott népeknek nem kell átmenniök a kapitalizmus szakaszán, de ehhez elengedhetetlen a fejlett országok segítsége. Lenin ennek az elméleti megállapításnak gyakorlati megvalósításához is megmutatta a politikai és gazdasági utakat. A legfontosabbnak a szovjet rendszert tartotta. Gyakran emlegette, hogy a helyi lakosság bizalmatlanságát tettekkel kell eloszlatni, önálló politikai tevékenységre kell őket nevelni, nem az orosz példa másolására. A szocializmusra való áttérés ezeken a területeken természetesen lassabb lesz. Leninnek ezeket az útmutatásait a történészek felhasználták. A fejlődés nem-kapitalista útjáról nemcsak a népgazdaság helyreállításának a korától kezdve lehet beszélni, hanem az Októberi Forradalom győzelmétől kezdve. A kérdés ma olyannyira aktuális nemzetközi jelentőségét eddig a kutatás nem dolgozta ki kellően. Pedig Lenin világraszóló jelentőséget tulajdonított ennek a fejlődési folyamatnak. Szükséges volna az itt lezajlott polgárháború történetének a feldolgozása is. N. N. Maszlov ,,V. I. Lenin és a SzKP történetének szovjet historiográfiája" úgy látja, hogy ez még elmarad a polgárháború historiográfiája mögött. A kutatók közül senki sem vette figyelembe saját témájának előzményeit. Nem volt meg a hagyomány ós a folytonosság a kutatásban. Ezért csak az utóbbi években kezd a tudományág kialakulni. Lenin volt az első párttörténész, aki a párttörténetírás kérdéseivel is tudományos alapossággal foglalkozott, amikor már 1917 előtt szembeszállt a párt történetének mensevik és egyéb ellenséges meghamisításával. Az 1920-as években már sokan foglalkoztak a párttörténettel, de a párttörténet historiográfiája még mindig nem alakult ki önálló diszciplínaként. Az újabb években erősen fellendült a párttörténetírás, de a historiográfiát még mindig elhanyagolják, a sokkötetes párttörténet sem tartalmaz historiográfiai fejezeteket. Mindössze néhány tanulmány jelent meg eddig. A tudományág megteremtésének egyik fő feladata Lenin szerepének világos kidolgozása. Éppen ennek lebecsülése a személyi kultusz éveiben magyarázza e tudományág elmaradását. Utal a szerző arra, hogy ezen a konferencián sincs külön szekciója a párttörténetírásnak. Pedig Lenin már megadta a párttörténetírás alapvető szempontjait. Csak a párt történetéről kevés munkát írt, de jóformán mindegyik művében erről is van szó. Bizonyos nehézséget jelent, hogy Lenin munkái egyszerre forrásai is a párttörténetnek, s feldolgozások is. A politikai eseményekről szólva mindig keresi az előzményeket, okokat, tehát történeti feldolgozást is nyújt. Ezeket az elemeket szét kell választani. Nem lehet kétségbevonni, hogy Lenin párttörténész is volt, ahogy azt egyesek a 20-as években tették. Igaz, a politikus és történész Lenint nehéz szétválasztani. A párttörténet mellett köztörténeti munkákat is írt. Múltat és jelent sohasem állította szembe. A párt taktikáját mindig történetileg magyarázta. Ki kell dolgozni a párttörténet historiográfiájának, mint tudományágnak módszertani elveit, ezt régebben elhanyagolták. Alapvető elv a historicizmus lenini elve, a tudományos objektivitás, vagyis a konjunkturális hozzáállás elkerülése. Minden tényt figyelembe kell venni. Az objektivitás legmagasabb formája a pártosság, ez teszi lehetetlenné a dolgok szépítését, lakkozását. A lenini megállapítások felülvizsgálása csak zava-