Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Lenin és a történettudomány (Ism. Niederhauser Emil) 1240/V-VI

TÖRTÉNETI IRODALOM 1249 programot elítéli, de mint paraszti követelést megvalósítja. Ez csak átmeneti szakasz. A második szakasz 1918, ekkor már a szocializálási törvényekről is ír Lenin, és differenciáltan vizsgálja a pártnak az egyes paraszti rétegekhez való viszonyát. Ekkor lehetségessé vált a szocializmusra való átmenet. Lenin ekkor gyakran hangsúlyozza, hogy a földdekrétum engedmény volt. A harmadik szakasz 1918 — 19 fordulója, ekkor az új pártprogram a parasztság vonatkozásában már más jelszót tűz ki. Lenin ekkori munkáiban már történetileg vizsgálja az agrárpolitikát, megállapítja egyes szakaszait. A termelőszövetkezetek alakítását már ekkor szükségesnek tartotta, de nem siettette. „A proletár forradalom ós a renegát Kautsky" c. munkájában már a kórdós historiográfiáját vizsgálta. 1919 második fele jelenti az agrártörvényhozás negyedik szakaszát. Lenin ekkor arra mutatott rá ismételten, hogy az eszer program forradalmi lényege megvalósult. Az első hónapokban tehát Lenin azt hangsúlyozta, hogv a paraszti követeléseket csak a szocialista forradalom valósíthatta meg, de ez nem volt jzocialista program. Ezen az alapon tagadták már akkor is és azóta is burzsoá részről a forradalom szocialista jellegét. 1918—19 fordulóján a hangsúly áttolódott arra, hogy a forradalom polgári demokratikus feladatokat oldott meg, polgári forradalom volt. Ez a hegeli dialektikus tagadás példája. Sokan azonban nem értették meg, ezért beszéltek két forradalomról vagy kétarcú forradalomról. Az 1938-as párttörténet viszont az agrárforradalom első szakaszát hagyta ki. A szintézist Lenin 1921-ben adta meg az Októberi Forradalom negyedik évfordulójára írt cikkében, amikor azt fejtette ki, hogy a polgári demokratikus átalakítások a szocialista forradalom melléktermékei. Ez az értékelés az objektív fejlődésből következett. Az agrártörvényhozás eredményeinek az általánosítása tette lehetővé Lenin számára szövetkezeti tervének kidolgozását. V. M. Szelunszkaja ,,A munkásosztály harca a szocialista forradalomért falun V. I. Lenin Október utáni munkáiban" a munkások falura menését a forradalom fontos tényezőjének tartja, ami eddig mégis feldolgozatlan maradt. Pedig már akkor Kautsky és az Októberi Forradalom egyéb ellenzői azt hirdették, hogy az orosz proletariátus kapitulált a parasztság előtt. A mai burzsoá munkák viszont épp ellenkezőleg a forradalmat úgy állítják be, mint az orosz munkás győzelmét a paraszt felett. A két forradalom elmélete az 1920-as években a Szovjetunióban eléggé elterjedt volt, az argárforradalom spontaneitását abszolutizálták. Ennek oka a lenini hagyaték lebecsülése volt. Holott a város, a proletariátus vezető szerepe objektív okokból is nyilvánvaló. A munkásosztálynak számos kapcsolata volt a faluval, a régebbiekhez járult ekkor a Vörös Hadsereg soraiban vívott közös harc, a munkások falura költözése a nehéz élelmezési viszonyok miatt. A proletariátus azonban nem oldódott fel a parasztságban. Lenin hangsúlyozta ekkori munkáiban, hogy a munkásosztály kitart, de nem idealizálta. 1917 novemberében az eszereknek még nagy volt a befolyása falun, a földdekrétum azonban megnyerte a parasztságot. A proletariátus vezetésével falun is át lehetett térni a szocialista szakaszra. A parasztság differenciálódása miatt falun voltak a proletariátussal rokon rétegek. A korábbi orosz fejlődós sajátosságát Lenin abban látta, hogy 1917-ig a porosz utas fejlődés és a demokratikus agrárreform egyaránt lehetséges volt, mert a kapitalizmus még nem hatotta át az egész mezőgazdaságot. Ez hátráltatta a parasztságon belüli ellentmondások kibontakozását. A nagybirtok elleni harc (a földbirtokosok eladósodottsága révén) a bankok ellen is irányult, ezért is szükség volt a proletariátus vezetésére. Az objektív tényezők mellett pedig a szubjektív az, hogy a parasztság képtelen volt a politikai aktivitásra. A kérdéssel foglalkozó munkák az objektív tényezőket nem veszik eléggé figyelembe. Lenin állandóan figyelemmel kísérte a munkások falura áramlását (1918 júniusáig mintegy 47 550 fő), az év nyarától az élelmezési brigádok soraiban további 80 000 fő jutott el falura. A mennyiségi tényezőket az újabb munkák számon tartják, de szükséges volna egyénileg is megvizsgálni, ahogy néhány munkás-életrajz erre már ad példát. N. D. Berezovcsuk „Lenin munkáinak jelentősége az ukrajnai szegényparasztság szervezetei történetének kidolgozásában" a lenini megállapítást veszi alapul, hogy a szocialista forradalomban csak a szegényparasztság lehet a munkásosztály szövetségese. Erről már 1917 március — áprilisában írt, s szükségesnek tartotta külön szegényparaszti szovjetek létrehozását. Október győzelme után ezt a külön szervezkedést még fontosabbnak tartotta, ezért támogatta a szegényparaszti bizottságok létrehozását, és nem helyeselte, hogy ezeket 1918 végén összeolvasztották a falusi szovjetekkel. Ukrajnában a szegényparaszti bizottságok 1918 végétől kezdve alakultak csak meg. Lenin rámutatott arra, hogy a sajátos helyzet miatt nem kell egészében az orosz példát követni. 1920-ban fejtette ki, mi legyen a teendőjük (a föld kollektív megművelése, a feleslegek elvétele a kulákoktólstb.). 1933-ig álltak fenn, a NEP-időszakban tevékenységük különösen fontos volt, hiszen a szovjethatalom Ukrajnában később szilárdult meg. Ukrán mintára hoztak létre ilyen bizottságokat egyéb köztársaságokban is. Hiba volt azonban, hogy a középparasz-