Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Róbert Mandrou: Magas kultúra és népi műveltség a XVII-XVIII. századi Franciaországban. A ponyvairodalom 118/I

MAGAS KULTÚRA ÉS NÉPI MŰVELTSÉG 119 közelíteni. Különböző okokra visszavezethető túlzott pesszimizmus ez, foglalkozzunk mindjárt a legelsővel. Ha- igaz az, hogy a kisemberek nem hagytak ránk olyan munkákat, amelyekből kiderülhetett volna, hogyan gondolkoztak és mit éreztek, azt mégis tudjuk, hogy mit olvastak, vagy mit olvastak fel nekik: szerencsére rendelkezésünkre áll egy fontos forrás, a ponyvairodalom, amelyet a XIX. században még (troyes-i vagy máshonnan származó) Kék Könyvtárnak neveztek és amelyet rendszeresen soha nem tanulmányoztak, kivéve annak a bizottságnak a titkárát, amelyet 1852-ben azzal bíztak meg, hogy tisztázza az anyag nagyságát; Charles Nisard volt ez, aki az anyagról igen érdekes és terjedelmes katalógust állított fel.1 Kék könyvek, kék mesék, kék könyvtár: a XVII. század elejétől a házalók — vagy árusok — két és fél évszázadon át száz- és ezerszámra adták el ezeket egész Franciaországban. Troyes-i kiadók voltak a kezdeményezők, akik 1600 és 1620 között kezdtek el olcsó munkákat kiadni a szegénysorsú olvasók számára. Ezek a rossz papírra nyomott, kopott betűkkel szedett, kopott fametszetű illusztrációkkal tarkított, rosszul vágott, nem kötött, de fűzött kis formátumú —16°, 32°, néha 4° — könyvek egy-két garasért keltek el; így még a legszegényebbek számára is hozzáférhetők voltak. Sikerük szembeszökő: bizonyítja ezt az a sietség, ahogyan, már a XVII. század közepétől, más nyomdász-kiadók is hasonló könyveket kezdenek kiadni, készen arra, hogy elhagyva a szokásos gyakorlatot, azaz a hagyományosan gondos kiadásban, jó papíron, borjúbőrkötésben, aranyozott címfelirattal készülő könyvek kiadását, melyeknek előállítása annyiba került, hogy a kiadók a szerzőktől pénzbeli hozzájárulást kértek. Ezzel szemben a kék könyvtár kétségkívül jó üzletnek bizonyult; hiszen a XVII. század végén majd minden francia nagyvárosnak megvolt a maga ponyvakiadója. Többek közt Rouen-t, Caen-t, Párizst, Lyont kell itt említeni, a házalók itt szerezték be a környék számára az anyagot. E könyvecskék olvasóközönsége sokkal szélesebb volt, semmint arra az Ancien Régime alatti (kétségtelen) tömeges analfabetizmus következtetni enged; e könyveket ugyanis, falun és városban egyaránt, felolvasták az esti közös munkák alkalmával, ahol a falubeli szomszédok, vagy éppenséggel egész házcsoportok lakói gyűltek össze egyazon helyiségben. Míg az asszonyok fontak és a férfiak fafaragással foglalkoztak, egyik-másik férfi (hosszú hajózás után a faluba visszatért matróz, szolgálaton kívüli katona, vagy éppen falusi gazda, akit a pap a többinél jobban megtanított az olvasásra) felolvasott: s ha talán egy-egy részt alkalomszerűen kommentált is, vagy a hallgatóság érdeklődéséhez alkalmazkodóan, le is rövidítette a szöveget, mindenképpen széles közönséggel ismertette meg a mű tartalmát. Kétségkívül indokoltnak látszik a közönség közelebbi meghatározása: eltérően a falutól, ahol a virrasztás éppen olyan évszázadok óta meggyökeresedett rituális intézmény volt, mint a vasárnapi mise, a városban a kerületeknek, a foglalkozásnak, egyszóval a városi földrajznak megfelelően, az esti munka több változata lehetséges; másrészt itt a felolvasási alkalmak is gyakoribbak voltak: hivatalos vagy titkos hirdetmények, politikai eseményről vagy éppen az aznapi bűnözésről \ 1 Egy vaskos két kötetes munkában jelentette meg leíró katalógusát a következő eímen: A népi könyvek vagy a ponyvairodalom története a XVI. századtól a ponyvairodalom tanulmányozására szervezett Bizottság megalakulásáig. (1852. nov. 30.) Párizs. 1854.