Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Róbert Mandrou: Magas kultúra és népi műveltség a XVII-XVIII. századi Franciaországban. A ponyvairodalom 118/I

120 ROBERT MANDROU beszámoló, zsebről-zsebre vándorló iratok, mindmegannyi „információ", amely nem jutott el a faluig, inkább csak a külvárosokig. Egy másik fontos eltérés: Dél-Franciaországban, ahol még a legnagyobb városokban is általában a provençal nyelvet beszélték, ennek az irodalomnak a hatóköre kevésbé volt kiterjedt, mint északon, noha Toulouse-ban néhány „kék" könyvet lefordítottak délfrancia nyelvre (és Quimperben bretonra is). De mindezeken túlmenően fontos rámutatni ennek az irodalomnak hallgató (ha nem is olvasó) közönségére: a ponyvairodalom az Ancien Régime népi könyve volt. Ez a megállapítás annyival is inkább helytálló, mert hiszen a századok folyamán kiadó és olvasó között jelentőségteljes párbeszéd alakult ki: távol minden királyi vagy egyházi cenzúrától e könyvek kiadása nem volt engedélyhez (vagy privilégiumhoz) kötött, s így bárki minden nehézség nélkül újranyomtathatta azokat. így a XVII. és XVIII. század folyamán a troyes-i, párizsi, normandiai kiadók egyazon anyagból merítettek, egyazon címeket alkalmazták a szerzők megjelölése nélkül. (A szerzők általában nyomdai dolgozók, másolók voltak, akiket az ismeretlenség homálya fed; az újraírásért vagy a fogalmazásért a vállalt munka arányában kaptak fizetést a nyomdásztól s az újraírás vagy fogalmazás a régi irodalmi hagyományokhoz tapadó szövegek alapján történt.) A kék könyvtár katalógusa nem más mint olyan címek és témák jegyzéke, amelyeket az „ollózó" könyvárusok közönségük ízlésének figyelembevételével adtak ki; a legtöbb újrakiadás az almanachok területéről származott, ami e kiadványtípus nagy népszerűségére enged következtetni. Sajnos a kiadási számadatok hiányában nem áll módunkban a következtetéseket statisztikailag alátámasztani. Ezeket a könyveket, amelyeket inkább felolvastak, semmint olvastak és amelyek magyarázva vagy sem, de alá voltak vetve a hangos olvasás és ismételgetés torzításainak, ezt a ponyvairodalmat nem lehet a tudós irodalmi szövegek esetében alkalmazott eljárással elemezni ; akkor, amikor jogos Pascal egy Gondolatát, vagy Montesquieu egyik Perzsa levelét nagyító alá venni, itt inkább a témát és nem a szöveget kell tanulmányozni; csakis ezen a szinten lehetséges az interpretálás; a troyes-i könyvárusok tárgyalta témák bizonyára azok, amelyek megfeleltek közönségük ízlésének. Csak ilyen óvatosan megállapított határon belül lehet felidézni a kék könyvek és hallgatóik-olvasóik tudat világát.2 A főtémák felsorolása sem könnyű vállalkozás: katalógusuk (a tartalom pontos elemzése érdekében az újrakiadások figyelmen kívül hagyásával) 400 címet tartalmaz. A címek műfaj szerinti értékelése is számot tarthat az érdeklődésre, de legalábbis megemlítendő: a legfontosabb csoportot a tündérmesék, a mitológiai elbeszélések (Gargantua, Till Eulenspiegel) alkotják; ezután következnek a vallásos olvasmányok, templomi énekek, szentek életrajzai, gyakorlati tanácsok; a harmadik helyen a nagyon sok almanach és néhány szakmunka áll; a sort a regények, a bohózatok, a burleszkek és a világi 2 Magától értetődik, hogy a ponyvairodalom a népi kultúrának nem egyedüli szellemi tápláléka; nem is az egyetlen eszköz e kevéssé ismert kultúra megközelítésére: a társadalmi-kulturális összefüggéseket más úton is lehetne rekonstruálni, kezdve a vasárnapi prédikációkon, aminek szórványos nyomai máig fennmaradtak, folytatva a bírósági adatokkal, sőt a nyilvános szórakozásokat leíró politikai dokumentumokkal, mint pl. hercegek érkezése, Te Deum-ok, körmenetek ós fényes ünnepségek. A kék könvvtár csakis úgy szerepel itt mint olyan különösen gazdag ós összefüggő anyag, amely elsősorban alkalmas a probléma megközelítésére.