Századok – 1970

Tanulmányok - Balogh Sándor: Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások Magyarországon - 1192/V-VI

1204 BALOGH SÁNDOll »sodródó« elemekből adódott, amelyek ma egy éve talán egészen más listára is leadták volna szavazataikat" (Világ, 1945. okt. 14.). A Polgári Demokrata Pártnak a választási vereség miatti „kesergése" azonban aligha változtathatott a helyzeten. A párt a budapesti választás után megpróbált ugyan újabb erőfeszítéseket tenni vidéken is a nemzetgyűlési választásokon elérendő siker érdekében, de a kilátások nem sok reménnyel kecsegtettek. Hiszen ha a „pesti polgár" nem mutatott nagyobb érdeklődést a párt iránt, a PDP vidéken még kevésbé számíthatott hívekre, illetőleg szavazókra, többek között a túlságosan is általánosságokban mozgó programja miatt, amely „mindenkihez" szólt. „Én egyetlen járható útnak a mérsékelt, tiszta, szabadelvű demokrácia útját látom — — hangoztatta Szent-Iványi —, amely mindenfelé nyitott kapukkal, de ugyanakkor saját érdekeinek szemelőtt tartásával részben átmenetet, részben összeköttetést jelent Kelet és Nyugat, Észak és Dél között" (Világ, 1945. okt. 11.). A párt önállóságának erőteljesebb hangsúlyozása inkább a gyengeséget és az elszigeteltséget tükrözte. A többi párt mir korántsem fordított annyi figyelmet a Polgári Demokrata Pártra, mint a budapesti törvényhatósági választások előtt. Ez egyébként teljesen érthető volt, hiszen a Polgári Demokrata Párt lényegében már „megméretett" a belpolitika mérlegén. Még kilátástalanabbnak ígérkezett a Magyar Radikális Párt helyzete a nemzetgyűlési választásokon. Az MRP a budapesti választáson mintegy 5000 szavazatot szerzett, és ez mindössze két mandátumot biztosított számára a budapesti törvényhatósági bizottságban. A MRP azonban a választási vereségből nem azt a tanulságot vonta le — mint ahogy azt tette a koalíció egyik-másik pártja —, ti., hogy az esetleges választási siker érdekében „jobbfelé nyisson", hanem még egyértelműbben és határozottabban foglalt állást a baloldali politika folytatása mellett. A párt választási programjáról ós jövőbeni politikájáról szólva Csócsy Imre azt hangsúlyozta; „A mi jövőnk, mint párté, egybeforrt az egész baloldaléval. Ellenzéki párt vagyunk, függetlenek akarunk maradni. Az értelem és kritika pártja vagyunk és továbbra is hirdetjük a, kritika jogát, minden irányban. De ugyanakkor baloldali párt vagyunk, a demokrácia ós a haladás pártja. Ellenzékiségünk a többi párttal szemben csak esetleges, a reakcióval szemben feltétlen. Megegyezés csak a demokrácián belül lehetséges; a reakció és a haladás között nem kívánunk békét. Nem fékezni akarjuk a haladást, mint sokan gondolják, hanem azt akarjuk, hogy a haladás irányát ós ütemét az elfogulatlan értelem szabja meg. A baloldalon belül a kritikát jelentjük, a jobboldal felé a harcot. S ez marad jelszavunk ezután is "(Haladás, 1945. okt. 13.). A Magyar Radikális Párt a fentebbiek szellemében törekedett befolyásának növelésére ós esélyeinek javítására a nemzetgyűlési választásokon. A párt befolyásának számottevő növelését azonban eleve korlátozta az a körülmény, hogy az MRP a főváros mellett csak a Győr-Sopron-i választókerületben tudott csak indulni, illetőleg képviselőjelölteket állítani. Választóinak körét szűkítette emellett választási célkitűzése is, hiszen szinte kizárólag a „dolgozó" polgárság, tehát lényegében a városi kispolgárság és az értelmiség soraiból várta szavazóit. Ezt az álláspontot képviselte Zsolt Béla is a Haladás hasábjain, aki a párt baloldali jellegének megőrzése szempontjából egyenesen nemkívánatosnak tartotta az olyan elemeknek az MRP-hoz való közeledését, akik a pártot csak politikai „váróteremnek" használnák fel (Haladás, 1945. okt. 20.). A Magyar Radikális Párt a választási küzdelemben is élénk figyelemmel kísérte a Nyugat, elsősorban az angol kormány és közvélemény Magyarországgal kapcsolatos megnyilatkozásait. Az MRP vezetőit aggodalommal töltötte el az, hogy Angliában egyoldalúan ítélték meg Magyarország szerepét a második világháborúban és a háború utáni politikai viszonyokat. A Magyarországról kialakított kedvezőtlen kép legalább részleges módosításának indokaként — persze nem minden belpolitikai célzat nélkül — kiáltványt intéztek a „Nyugatihoz, és abban azt fejtették ki, hogy a magyar nép zöme mindig német-ellenes volt, magánemberek ezerszám gyártották a háború alatt a fasizmus üldözöttéi részére a hamis keresztleveleket, többszázezer katonaszökevény volt, katonai összeesküvések és szabotázscselekmények napirenden voltak, s végül — ez viszont már Anglia korábbi politikájának a bírálatát is tartalmazta — a magyar ellenforradalmat az ő kormányaik „segítették uralomra" (Haladás, 1945. okt. 20.). A kiáltványban azt is a „Nyugat" szemére vetették, hogy amíg a Szovjetunió „már sokszor bizonyságot tett jóindulatáról", addig Anglia ós az USA még semmit sem tettek Magyarország anyagi megsegítéséért. S ennek különösen a jövő szempontjából látták negatív következményeit, és a felelősség ismételt felvetésével azt hangsúlyozták, hogy „a magyar demokrácia jó úton halad, de ha a nyugati demokráciák közömbössége miatt újra elbukik, annak ugyanolyan végzetes következményei lehetnek, nemcsak Magyarországra, de az egész Dél-Kelet Európára is, mint az 1918-as magyar demokrácia bukásának". A fentebbi megfogalmazás nem volt egyértelmű. Hiszen önmagában nemcsak a fasizmus, hanem a szocializmus veszélyére is vonatkoztatható volt. A Magyar Radikális Párt egész politikája azonban arról tanús-