Századok – 1970

Tanulmányok - Kirschner Béla: Lenin a nemzetközi munkásmozgalom néhány kérdéséről 1907-1914 között 1166/V-VI

1174 KIESCHNEK BÉLA sanneban, Genfben előadásokat tartott a témáról. Ennek vázlata „Tézisek a nemzeti kérdésről" címen fennmaradt. A nemzeti kérdést Lenin az első világháború előtt általában a demokrácia, a demokratikus átalakulás, a demokratikus forradalom s a szocializmusért vívott harc szempontjából vizsgálta. Tehát vagy a kapitalizmus uralomra jutása előtti időszakra vonatkozólag kutatta, vagy pedig a kapitalizmus feltételei között folyó harcban elemezte. „Tézisek a nemzeti kérdésről" című munkájában is hasonló a helyzet, ha nagyobb szerepet is kap az ororszországi problémakör. A „Tézisek" annak a nagyon fontos kérdésnek a tisztázásával indulnak, hogy a nemzeti önrendelkezési jog csak mint olyan politikai önrendelkezés értelmezhető, amely biztosítja a különválásra és önálló államalkotásra való jogot. Minden nemzetnek joga van arra, hogy önálló államot alakítson, vagy szabadon megválassza azt az államot, ahová tartozni kíván, — ezt a demokrácia általános alapelvei egyikének tartotta Lenin. Amikor a következőkben viszont megindokolta, hogy az orosz szociáldemokrácia részéről miért elengedhetetlen e jog programba foglalása, nemcsak azt hangsúlyozta, hogy ez a demokrácia alapelve, melynek érvényesítését különösen fontossá teszi az a körülmény, hogy Oroszországban a nemzetek különböző gazdasági és életkörülmények között voltak s a nagyorosz nemzet kivételével minden nemzetet elnyomtak, hanem arra a történelmi-politikai összefüggésre is rámutatott, hogy Oroszország államrendje bármelyik környező államénál reakciósabb. Sőt annak is nagy jelentőséget tulajdonított, hogy Kelet-Európában és Ázsiában még nem fejeződött be, vagy éppen csak elkezdődött az állam polgári demokratikus átalakítása. Ez azt jelentette, hogy Lenin a nemzeti kérdést a konkrét történelmi körülmények vizsgálatától is elválaszthatatlannak tekintette, s az egyes országok fejlődésének politikai vetületében szemlélte, összefüggésben a nemzetközi osztályharcban objektíve megnyilvánuló szerepével. Még szembetűnőbben jelentkezett e felfogás az alábbi gondolatmenetben: 1. A szociáldemokratáknak — írta — határozottan ellenezniök kell az erőszakot, amit az ellen a nemzet ellen alkalmaznak, amelyik külön akar válni, s követelniök kell, hogy a különválás kérdését kizárólag a szóban forgó terület lakossága döntse el általános, közvetlen, egyenlő és titkos szavazással. 2. önállóan kell eldönteniük, hogy célszerű-e valamely nemzet állami különválása. Ez utóbbit illetően négy fontos tényezőt határozott meg: a) a kapitalizmus fejlettségi fokát, b) valamennyi nemzet egyesült burzsoáziája milyen mértékben nyomja el az egyes nemzetek proletariátusát, с) a demokrácia általános feladatait, d) melyek az érdekei annak az osztály harcnak, — s ezt tartotta Lenin elsődlegesnek —, amelyet a proletariátus vív a szocializmusért. Ebben a vonatkozásban Lenin felvetette Finnország és Lengyelország különválásának a kérdését. E két országot tartotta olyannak, amelyek leginkább megvalósíthatnák a különválási jogot Oroszországban. Uralkodó osztályaik 1905 — 1907-es szereplése alapján azonban, amikor a forradalommal szemben a cári reakciót támogatták, arra a következtetésre jutott, hogy az adott helyzetben a különválás nem volna célszerű. S ehhez hozzátette, hogy Oroszországban a nemzetek szabadságának a feltétele a cárizmus megdöntése, amit csak Oroszország valamennyi nemzetének egyesült proletariátusa végezhet el. Ennek megfelelően azokat a munkásokat, akik a proletáregység helyett a saját nemzetük burzsoáziájával való megegyezést tartották előbbre-