Századok – 1970
Tanulmányok - Kirschner Béla: Lenin a nemzetközi munkásmozgalom néhány kérdéséről 1907-1914 között 1166/V-VI
1170 К IRSCH NE R ÜÉLA végül, amennyiben e tétel nem, vagy csak módosított formában alkalmazható, abban az esetben milyen álláspontot kell kialakítani. A Balkán-kérdés ugyanis sokkal bonyolultabb körülmények között várt megoldásra mint a német egység. A 70-es évek Franciaországa és Németországa a viszonylag fejlett kapitalista országok közé tartozott, s az itt történő pozitív irányú változás Európa sorsára, a forradalmi erők sorsára pozitíve kihathatott még egy háború árán is. A balkáni háborúknál viszont más tényezőket kellett figyelembe venni. A cári Oroszország, mint ahogy Ausztria is, felhasználhatta saját forradalmi erői ellen a háborús konfliktust, egy általánosabb háború veszélyével is számolni lehetett, s negatív hatást eredményezhetett a török forradalom perspektíváját tekintve is. S végül számításba kellett venni azt is, hogy a megoldás jellege a balkáni országok fejlődése szempontjából sem másodrendű, mellékes kérdés. 1908-ban, amikor Bosznia-Hercegovina annektálása az Osztrák-Magyar Monarchia részéről megtörtént, Lenin nemcsak haladásellenesnek értékelte ezt a lépést, hanem általában reakciósnak tartott minden külső beavatkozást a Balkánon. Egyrészt amiatt, mert a beavatkozás elhomályosítja a néptömegek demokratikus tudatát, jóváhagyását jelenti a gyarmati rablás rendszerének, és a reakció malmára hajtja a vizet azzal is, hogy a népeket érdekeltté teszi az osztozkodásban; másrészt, mert Ausztria vagy Oroszország részéről jelentkező, a „szláv testvérek" iránti szolidaritás lényegét abban látta, hogy az merénylet a valódi demokratizmus ellen. Ehhez még azt is hozzáfűzte, hogy e hatalmak akkor viselnék valóban gondját a balkáni országoknak, ha nemcsak magukra hagynák őket, hanem ha a török forradalom fejlődése elé nem gördítenének akadályokat.5 Ez azt jelentette, hogy a Balkán-kérdést csak demokratikus forradalmi úton tartotta helyesen megoldhatónak, aminek feltételét abban látta, hogy a török forradalom eredményessége kihasson az oroszországi forradalmi erők helyzetére, s olyan szituáció jöjjön létre, amely a reakciós nagyhatalmak helyzetét megrendíti, s megteremti a feltételeket a balkáni demokratikus erők győzelméhez. A balkáni szocialisták is egyébként a helyzet megoldását a balkáni népek demokratikus föderációja megteremtésében látták. Ez a program azzal volt egyenlő, hogy a belső demokratizálás, a köztársaság álláspontjára helyezkedtek, s elutasították mind Oroszország, mind Ausztria imperialista nacionalizmusát, egyszersmind saját uralkodó osztályuk nacionalista politikáját is. Az 1910-es évek elején azonban a helyzet úgy alakult, hogy Lenin reménye nem vált valóra. Egyre inkább előtérbe került a Balkánon a nacionalizmus, amely a Törökország elleni háború veszélyével fenyegetett. A status quo fenntartása hosszú időn át már nem volt elképzelhető, amely egyébként is azt jelentette, hogy a nagyhatalmak diplomáciai játékává válik a Balkán, s belsőleg a monarchia, a nacionalizmus, a társadalmi elmaradás konzerválódik. „Az európai hatalmak — írta ezzel kapcsolatban Lenin 1912 októberében — mind ellenséges, mind állítólag baráti beavatkozása csupán azt jelenti a balkáni parasztok és munkások számára, hogy mindenféle újabb akadályokat és sorompókat állítanak a szabad fejlődés elé, ráadásul a kapitalista kizsákmányolás általános feltételeihez ... A rothadás és pangás fenntartásán kívül, a szabadság bürokratikus korlátain kívül semmi egyebet nem visz a Balkán-5 A balkáni és perzsiai események. LM. 16. köt. 223 — 229. 1.
