Századok – 1970
Tanulmányok - Kirschner Béla: Lenin a nemzetközi munkásmozgalom néhány kérdéséről 1907-1914 között 1166/V-VI
LENIN A NEMZETKÖZI MUNKÁSMOZGALOM NÉHÁNY KÉ11DÉSÉK6L|1007-1914 KÖZÖTT 1169 támogatását jelölte meg a felszabadulás egyik feltételének, a történeti események következtében elsősorban Ázsiát tekintette olyan helyzetben levőnek, ahol a feltételek megértek, vagy érlelődőben vannak. Ázsiában is megkülönböztetett azonban néhány országot, mint amelyeknek forradalmi mozgalmától függ, hogy a többi ország, a nép sorsa hogyan alakul. 1907 után elsősorban a török forradalomtól, a 10-es években a kínai forradalomtól várta a változást. A perzsa és a török események következtében pedig visszatért ahhoz a gondolathoz is, hogy az újabb orosz forradalom ösztönző hatással lehet a civilizált országok proletariátusának proletárforradalmára. De e tényt most összekötötte a gyarmati demokratikus forradalmak sikerével. Ez az álláspontja azonban a nemzetközi reakció előretörése s a demokratikus mozgalom gyengülése következtében 1913-ban megváltozott. Lenin e periódusban azonban még nem vizsgálta azt a később jelentőssé vált kérdést, hogy amennyiben a proletárforradalmak eredményeképpen történik meg a gyarmatok nemzeti demokratikus forradalma, az milyen fejlődési út kibontakozásával járhat együtt. Mint fentebb már jeleztük, Lenin több cikkben foglalkozott az ún. Balkán-kérdéssel is. E terület az Osztrák-Magyar Monarchia és a cári Oroszország közötti ellentét egyik ütköző pontja volt, s jelentős szerepet játszott az első világháború kirobbantásában. Az Osztrák-Magyar Monarchia a balkáni terjeszkedéssel jelentős mértékben akadályozni igyekezett a szláv népek jogos egyesülését, Oroszország pedig balkáni befolyását kívánta erősíteni. E terület — mint ismeretes — hosszú idő keresztül török uralom alatt volt, amely alól fokozatosan történt meg a felszabadulás. Szerbia 1817-es autonómiája után 1829-ben Görögország nyerte el a függetlenséget, majd az 1875-ös boszniai és az 1876-os bulgár felkelés, mely az 1877 — 78-as orosz—török háborúhoz vezetett el, biztosította Szerbia, Bulgária és Románia függetlenségét. Oroszország kezdeményezésére 1912-ben létrejött az ún. Balkán-szövetség, amelyben Szerbia, Bulgária, Görögország és Montenegro tömörült azzal a céllal, hogy a még török uralom alatt levő Balkán-területekről kiűzze a törököket. Az 1912 októberében kezdődő első Balkán-háborúban Törökország vereséget szenvedett. A szövetség a győzelem után azonban felbomlott és 1913 júniusában kitört a második Balkán-háború Bulgária, valamint az ellene szövetségbe tömörült Szerbia, Görögország, Románia, Törökország között, amelynek eredményeképpen az 1913 augusztusában kötött bukaresti békében Bulgária az első Balkán-háború idején szerzett területei jelentősebbik részét elvesztette. A balkáni kérdésnél, majd a balkáni háborúkhoz való viszony kialakításánál mindenekelőtt azt kellett Leninnek megvizsgálnia, hogy a marxizmusnak az 1870-es porosz -francia háború idején keletkezett tétele alkalmazható-e. E tétel szerint ugyanis lehetséges olyan háború, amely az egyik részről nemzeti elnyomó, a másik fél részéről nemzeti felszabadító, s ebben az esetben a nemzeti felszabadító háborút, a nemzeti függetlenségért vívott harcot a munkásosztálynak is támogatnia kell. Természetesen azzal a feltétellel, hogy nem mossák össze a dinasztikus és a valóban nemzeti érdeket s az osztálykülöbségeket, nem mellőzik az elnyomottak érdekközösségét, s amennyiben a nemzeti elnyomó kormányt a rámért vereség következtében egy haladó kormány váltja fel, tisztességes békét kötnek. Azt is meg kellett azonban vizsgálni, hogy e tétel vonatkozik-e a már kirobbant háború előtti időszakra is, arra az esetre, amikor a haladó erők arra törekednek, hogy megbirkózzanak azokkal az objektíve történelmileg időszerű feladatokkal, amelyektől függ az adott történelmi szakaszban a társadalmi haladás. S
