Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Orbán Sándor: Lenin és az agrárkérdés 1141/V-VI

LENIN ÉS Ai AGRÁRKÉRDÉS 1145 hogy — miközben helyesen állapították meg a fejlődés irányát — nem teljesen pontosan ítélték meg a mezőgazdaság tőkés fejlődésének, a parasztság felbomlásának ütemét, hanem abban, hogy mindez hátráltatta a bizalom és végső fokon a program kialakulását egy, a parasztság lehetséges egységén alapuló antifeudális agrárforradalomhoz. Jóllehet és jól látható is, hogy Lenin egy ilyen agrárforradalomtól távolról sem félt, mégis a tőkés agrárfejlődés túlbecsülése, a jobbágyság maradványainak pedig lebecsülése, együtt az oroszországi mozgalmakban 1895— 96 után beálló csenddel, nagyban közrejátszott abban, hogy a párt antifeudális részletköveteléseket tartalmazó programja helyett csak évek múltán került sor a földesúri földek teljes elkobzására kiterjedő, az agrárforradalmat vállaló program kialakítására. De amit a párt megosztott vezetése még nem értett meg és nem vállalt, az Lenin számára valójában éppen ezekben — részben az 1905-ös forradalmi fellendülést megelőző, részben a forradalmi — esztendőkben tisztázódott. Mindebben nem kis része volt annak, hogy harci kedvét egyre kevésbé táplálták az alapjában vereséget szenvedett „népbarátok", viszont annál inkább a már 1902-ben fellobbanó parasztmegmozdulások. Látszólag jelentéktelen, de egyáltalában nem elhanyagolható fejlemény, hogy Lenin, éppen az oroszországi sajátosságokhoz képest, megkérdőjelezte Kautsky három évvel korábban csaknem fenntartás nélkül üdvözölt agrárelméleti művét. És egyáltalán nem véletlen, hogy miután esztendőket eltöltött a mezőgazdaságnak és a parasztságnak a tőkés fejlődés szempontjából való vizsgálatával, kellett fokról-fokra rájönnie arra, hogy még a felbomlás eltúlzott előrehaladása ellenére is, mennyire a parcellás kisparasztság — és nem a mezőgazdasági munkásság — teszi a falu döntő elemét. S a tapasztalatok alapján igazolást is nyert, hogy a mezőgazdasági munkások mozgalma nem tehet szert oly országos jenetőségre, mint a parasztoké. Éppen ezért Lenin mindenekelőtt az ezekhez való bizonytalan viszony felszámolásában látta a tennivalót, mintegy fogalmilag is megjelölve az agrárpolitika tárgyát és lényegét ebben. Ugyancsak nem késett a válasszal arra a gyakorlati konzekvenciákkal járó problémára sem, hogy miben és miképpen realizálható a helyes viszony a parasztsággal. Abból, a munkáspárt viszonyát e problémához megszabó elvből kiindulva, hogy a pártnak, a proletariátusnak éppen a szocialista átalakulást elősegítendő, érdekében áll ,,a jobbágyrendszer maradványainak kiküszöbölése ... és az osztályharc szabad kifejlődése", megszabta azokat a konkrét követeléseket is, amelyekben ez az érdek a parasztság kívánságaival összecsengett. Ilyképpen tehát Lenin agrárproblémához való viszonyában nemcsak egyszerűen az volt az új, hogy a korábbiakhoz képest felismerte, hogy, a fejlettebb országokéhoz mérten jelentkező fázislemaradás következtében, az orosz parasztságra még komoly történeti szerep vár a burzsoádemokratikus forradalomban, hanem az is, hogy elvszerűen, egyszersmind az adott helyzetnek megfelelően, konkrétan határozta meg a munkáspárt viszonyát ehhez a tényezőhöz. A munkáspárt parasztsághoz való viszonyának konkrét meghatározására utal, hogy az 1861-es reform általános radikális felülvizsgálatára irányuló korábbi követelés helyett a párt agrárprogramjának továbbfejlesztésében Lenin e vizsgálatot elvégző „parasztbizottságok" megalakításának követelésére és eleinte csak a parasztságtól „lehasított" földek és különböző tartozások elengedésére, majd később pedig, éppen a parasztmozgalom fellendülése láttán, a földesúri földek teljes elkobzására fektette a súlyt. Bár egyidejűleg (1902) e földek nacionalizálása elől sem zárkózott el, mégis célszerűségi meggondo-