Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Orbán Sándor: Lenin és az agrárkérdés 1141/V-VI

1146 OIIBÂN SÁNDOR lásokból, ugyancsak a forradalmi fellendülés tapasztalatai alapján javasolta annak programba vételét. Programmá azonban csak a teljes elkobzás lett, mert a mensevikek ellenzése folytán egészen 1906-tól 1917-ig, a nacionalizálás helyett a municipalizálás maradt az agrárprogramban, amely szerint az obscsina és a magánföldek a parasztság kezében maradnak, az úri földek pedig a helyi önkormányzatok kezére mennének át. Amit Lenin észrevett: hogy az úri és paraszti földbirtoklást és gazdálkodást egyaránt átszövik féljobbágyi rend bonyolult szálai; továbbá, amit a földjáradék-elmélet alapján hangoztatott: hogy a föld nacionalizálása alapvetően tőkés rendszabály — sem a mensevikek, sem a szociálforradalmárok nem vették figyelembe. Természetesen olyan problémák megoldásában, amelyekhez csak a történeti gyakorlat szolgáltathat kellő tapasztalati anyagot, Lenin maga is nyitottságot hagyott (pl. az elkobzott és nacionalizált földek további sorsáról), vagy éppen csak végső fokon helyes álláspontot alakított ki, mint pl. a feudális maradványok felszámolásának másnapján bekövetkező gyors átváltásról, amelynek jegyében valamiféle tiszta antikapitalista falusi programot lehet majd érvényre juttatni. Am zsenialitása megóvta attól, hogy az 1917 után bekövetkező helyzet bonyolultságát ne mérje fel nyomban. Persze azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy Lenin más összefüggésben számolt is ilyen bonyolultsággal, nevezetesen a jobbágyi maradványok eltakarítása utáni helyzetben bekövetkezhető „legváltozatosabb kombinációval" és maga is vallotta, hogy „csak kizárólag menthetetlen vaskalaposok oldanák meg a felmerülő sajátos és bonyolult kérdéseket kizárólag azzal, hogy Marx valamely más történelmi korszakra vonatkozó egyik vagy másik véleményét idéznék". Ha Lenin eddigi vizsgálódásai és az első forradalom ígérete alapján 1907 körül összegezésül a közvetlenebb agrárátalakulás lehetséges alternatívájaként a tőkés fejlődés irodalomból ismert két útját jelölte meg, s arra, az átalakulás kedvezőbb formájának bekövetkezte esetén, a hatalmi és a politikai szövetségi szférában építményként a munkásság és parasztság forradalmi diktatúráját helyezte, egy évtizeddel később, Sztolipin csődje és a háború vetette elégedetlenség nyomán, már magasabb fokon és élesebben tette fel kérdését a történelem. A demokratikus agrárátalakulás lehetősége együtt kínálkozott a szocialista forradaloméval. A hatalom túllépett a munkásság és parasztság demokratikus diktatúráján. S nemhogy csupán realizálódott a föld nacionalizálása, de az az új politikai és gazdasági struktúrában általában és konkréten is a kizsákmányolás megszüntetése irányában hatott, nem utolsósorban azért, mert megjelentek a szocialista típusú közös gazdaságok. Ugyanakkor ilyen irányban hatott a gazdagparasztság helyenkénti erős korlátozása is. A felsorolt • jelenségek között egyetlen sincs olyan, amely azt jelezné, hogy a lenini agrárkoncepciót túlhaladta a történelem. Legföljebb arról van szó, hogy a koncepcióból folyó gyakorlat új történeti feltételek között eleinte bizonyos sűrítésben haladt előre. Egy-egy esetben talán még azt lehetne megjegyezni, hogy a nacionalizálás másnapjára eldöntctlenül hagyott kérdéseket (pl. a földhasználat formájával kapcsolatban) egyféleképpen el is döntötte. Mindazonáltal úgy tűnik, az agrárpolitikában akkor átmenetileg kialakult gyakorlatot és helyzetet Lenin nem emelte az elmélet rangjára. Korántsem azért, mert mindkét keze tele volt munkával és napjaink szóhasználatával élve, nem mélyülhetett el a kutató tevékenységben. S talán nem is egyszerűen a háborús leromlottság mezőgazdaságot deformáló hatásáról volt szó, bár többször hangsúlyozta, hogy nem „eszményi", de szükséghelyzet, sőt némely vonatkozásban