Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Mucsi Ferenc: Lenin és a nemzeti kérdés 1132/V-VI

1136 MTJCSI FERENC nemzeti autonómiát", s a különböző nemzetiségű munkások egységes szervezetekben való tömörítését követeli. Az Oroszországban élő valamennyi nemzet önrendelkezési jogának, vagyis önálló állam alakítására vonatkozó jogának feltétlen elismerését a határozat mind általában a demokratikus fejlődés, mind pedig az orosz nemzet demokratikus fejlődése feltételének nyilvánította. Leszögezte egyben, hogy az önrendelkezés joga nem azonos a tényleges különválás célszerűségével: a különválást mindig az egész társadalmi fejlődés s ezen belül a szocialista proletariátus osztályérdekei szemszögéből kell megítélni. A poronyini határozatokat Lenin több cikkében és előadásában bővebben is kifejtette. Az orosz polgári pártok képviselőivel folytatott éles polémiában utasította vissza a kötelező államnyelv követelését; védelmezte az önrendelkezési jog nem kulturális, hanem az állami elszakadás jogát is magába foglaló politikai értelmezését; egyúttal azonban többször is visszatért arra a gondolatra, hogy az elszakadás jogának követelése nem a tényleges különválást hirdeti, hanem a teljes demokratizmus megteremtését. Az öntudatos munkások, hangsúlyozta több alkalommal is Lenin, tisztában vannak a nagy államok s nagy munkástömegek tömörítésének előnyeivel a demokrácia és az osztályharc szempontjából, s egyébként — egyenlő feltételek esetén — a marxista számára mindig előnyösebbek a nagy államok, mint a kicsinyek — s éppen ezt szolgálja az önrendelkezési jog követelése. Az önrendelkezési jog fogalmának tisztázását szolgálja Lenin nagyfontosságú műve: A nemzetek önrendelkezési jogáról, amely az önredelkezési jogot „balról" támadó lengyel szociáldemokraták, mindenekelőtt Rosa Luxemburg nézeteit bírálta. Elsősorban is Luxemburgnak azzal a tételével szállt vitába, amely illuzórikusnak minősíti a nemzetek önrendelkezési jogának gyakorlati megvalósítását, s ezért feleslegesnek tartja hirdetését is. Lenin bebizonyította, hogy Európa Keletén és Ázsiában a polgári fejlődés még csak most indult meg, s ez feltétlenül szükségessé teszi a nemzeti mozgalmakban rejlő demokratizmus felhasználását a minél szabadabb tőkés fejlődés érdekében. Luxemburgnak azzal az érvével szemben, hogy Ausztriában sem követeli a szocialista párt a nemzeti önrendelkezési jogot, Lenin figyelemreméltó ellenvetést tett — bár ebben az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségi viszonyainak inkább pozitív mozzanatait emelte ki. Ausztriában, mondta Lenin, először is, 1848 —1867 között lezajlott a polgári forradalom, legális marxista párt működik, nincs talaja az olyanfajta forradalmi kitöréseknek, amelyek egyik velejárója önálló nemzeti államok alakulása lehetne. Másodszor, az Ausztriában uralkodó nemzet, a német, 1866 következtében véglegesen kiszorult az egységes német birodalomból, tehát érdekelt az adott állam fenntartásában; a magyarok önálló államalapítási kísérlete pedig 1849-ben szenvedett vereséget. Az a rendkívül sajátos helyzet alakult ki a magyarok, majd a csehek részéről is, hogy az Ausztriától való elszakadás tendenciája helyett az egybetartozás igénye kerekedett felül éppen a nemzeti függetlenség védelmében, amelyet a szomszédban lévő erősebb ragadozók teljesen széttiporhatnának. Ennek a helyzetnek lett a következménye a dualista államrendszer, amely most — írta Lenin 1913 őszén — átalakulóban van trialista: német, magyar, szláv rendszerűvé. Oroszország helyzete ezzel szemben mind a nemzeti elnyomás mérve, mind az elnyomott nemzetek gazdasági helyzete és területi elhelyezkedése, továbbá Oroszország egész politikai struktúrája következtében is megköveteli