Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Mucsi Ferenc: Lenin és a nemzeti kérdés 1132/V-VI

t LENIN ÉS A NEMZETI K.ÉBDÉS, 1135 nacionalizmus hulláma, részint a Balkán-háborúkkal kapcsolatban, részint a Duma-választások kísérő jelenségeként. Mindezzel összefüggésben a Bund és egyes kaukázusi szervezetek, továbbá a lengyel és a lett szociáldemokrata szervezetek részéről is megújúltak a támadások az OSzDMP nemzeti programpontja ellen. Összefonódott a párton belüli küzdelem a likvidátor csoportoknak a központosított pártszervezetet támadó fellépésével is. A nemzeti kérdés elméleti, politikai, kulturális és a párt szervezetére vonatkozó kérdéseinek tisztázása az OSzDMP továbbhaladásának egyik kulcskérdése lett. Ezzel magyarázható, hogy a párt 1913-ban két tanácskozáson is részletesen foglalkozott a nemzeti kérdéssel. A Krakkóban 1913 januárjában megtartott tanácskozás — Lenin szövegezésében — erélyesen fellépett a Bund és a lett szociáldemokraták föderalista törekvései, az oroszországi munkásság cárizmus ellen irányuló közös harcát negligáló akciói ellen, s felszólította a pártszervezeteket, hogy küzdjenek a nacionalizmus minden megnyilvánulása ellen és tömörítsék olyan egységes helyi szervezetekbe a munkásságot, amely munkáját ,,a helyi proletariátus minden nyelvén végzi". Az egységes — nemzeti ismérvek szerint meg nem osztott — munkásszervezetek létrehozásáért folytatott harcban Lenin részletesen foglalkozott a,,kulturális-nemzeti autonómia" kérdésével, minthogy ellenfelei, elsősorban a Bund vezetői gyakran hivatkoztak az ausztriai példára. „A kulturális-nemzeti autonómia" — mutatott rá Lenin — nem tudja megoldani a nemzeti ellentéteket azáltal, hogy egy „igazságosan" körülhatárolt kulturális területen, állami beavatkozással, gondosan és szilárdan elválasztja egymástól a nemzeteket: ellenkezőleg, maga a kapitalista fejlődés töri szét, nap mint nap, nemcsak kulturális, hanem — ami ennél fontosabb — gazdasági területen is a nemzeti egységet, asszimilál, beolvaszt. A proletariátusnak nem érdeke, hogy ezzel a tendenciával szembeszálljon, ellenkezőleg: támogatnia kell a nemzetek minden természetes, nem az elnyomáson vagy előjogokon alapuló egybeolvadását. A proletariátusnak nem az a feladata, hogy harcoljon a nemzeti fejlődésért, hanem az, hogy küzdjön mindenfajta nemzeti elnyomás ellen. Ezt a határt lépik át a „kulturális-nemzeti autonómia" képviselői, amikor csatlakoznak a nemzeti kizárólagosság burzsoá plattformjához, amely a legfőbb forrása a burzsoá nacionalista ellentétek kiúttalanságának. S a „kulturális nemzeti autonómiának" ezt az elméletét, amely — írta Lenin — Ausztriában jórészt irodalmi elképzelés maradt, Oroszországban felkapták az összes zsidó polgári pártok és munkásszervezetek, a nem-orosz baloldali eszerek stb. „Az elmaradott Oroszország úgyszólván példázza azt, írta, hogy a nyugateurópai opportunizmus bacillusai miként hoznak létre egész járványokat a mi vad talajunkon." 1913 szeptemberében tartották meg a párt másik konferenciáját a Krakkó melletti Poronyinban. Itt újabb határozatot fogadtak el a nemzeti kérdésről, amely részletesebben körvonalazta a párt álláspontját. A határozat első pontja a nemzeti kérdés következetes polgári-demokratikus megoldásának feltételeit így fogalmazta meg: minden nyelv és nemzet teljes egyenjogúsága, a kötelező államnyelv eltörlése, az oktatásnak a helyi lakosság nyelvén való megszervezése, egy alaptörvényben minden nemzeti előjog eltörlése és minden nemzeti kisebbségi jog védelme, önkormányzattal rendelkező autonóm területek létrehozása, amelyeket a helyi lakosság alakít ki a gazdasági és nemzeti ismérvek figyelembevételével. A határozat elutasítja a „kulturális-