Századok – 1970
LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Ránki György: Néhány észrevétel Lenin „Imperializmus” című munkájáról 1126/V-VI
LENIN „IMPERIALIZMUS ..." CÍMŰ MUNKÁJÁBÓL 1131 Lieffner munkáját csak abból a szempontból értékeli, hogy hasznos áttekintést nyújt az anyagról. „Die deutsche Kreditbank" с. munkája az Imperializmus befejező gondolatát képező Saint-Simon-i elképzelés forrása. Vagy folytathatnám A. Lansburgh „Die Ausschaltung Londons als Clearinghaus der Welt" című cikkéhez tett megjegyzésével, amely szerint „igen jó cikk, megmagyarázza, mik az okai Anglia hatalmának" ; másik cikknél azt emeli ki, hogy „feltárja a németországi olaj monopóliumért folyó harc lényegét". Th. Vogelstein „Die finanzielle Organisation der kapitalistischen Industrie und die Monopolbildung" című tanulmányából már viszont olyan elvi történeti jellegű fejtegetést vesz át a kartellek történetéről, mely a monopolfejlődés három szakaszát dolgozza ki, s máig is a kapitalizmus kialakulása egyik legfontosabb történeti periodizációs kritériumának tekinthető. G. Hildebrand: „Die Erschütterung der Industrieherrschaft und des Industriesozialismus" című művét a szociáldemokrácián belüli opportunista tendenciák megértése szempontjából tartotta szükségesnek kiemelni. De olyan alapvető lenini megállapítás is, mint az imperializmus történelmi helye, bizonyos gondolattöredékben egy ma már ismeretlen szerző, Paul Louis „Essai sur l'imperialisme" olyan megállapítására is támaszkodik, mint „az imperializmus, amely a kapitalista világ utolsó ütőkártyája, a kapitalista világ szemében az utolsó menedék az elkerülhetetlen végzetszerűséggel közeledő csőd és spontán összeomlás elől, egyszersmind kitűnő, párját ritkító kovácsa a forradalomnak". Az 50-es évek dogmatikus tudománya hajlamos volt arra az alapra helyezkedni, hogy a polgári társadalomtudomány — apologetikus szemlélete miatt — már nem képes lényeges alkotásokra, lényeges összefüggések felismerésére. Ez a nihilista és tudománytalan álláspont a marxista társadalomtudománynak a polgári társadalomtudománnyal szembeni konfrontációját teljesen egyoldalúan fogta fel, s legfeljebb egyes adatainak átvételét tartotta lehetségesnek, más esetben viszont minden új megállapítással szemben elutasítóan viselkedett. Ennek a felfogásnak nem sok köze volt a lenini tudományos módszerhez. Lenin ugyanis kritikus, de nem eleve elutasító magatartást tanúsított a polgári tudománnyal szemben. Lenin nemcsak tényanyagokat keresett a polgári tudósok munkájában, hanem igen nagy figyelemmel kísérte elméleti megállapításaikat, kereste, miben nyújtanak újat, milyen elvi megállapításuk alkalmas arra, hogy felhasználhassa az imperializmusról kialakítandó képéhez; melyek azok az elemek, amelyeket adaptálhat, beépíthet az imperializmusról kialakított képbe. Ha elolvassuk Lenin rövid jegyzeteit az általa átnézett művekről, világosan kiderül, mennyire különbözött Lenin hozzáállása a polgári művekhez. Nem fukarkodik a gúnyos, olykor becsmérlő megjegyzésekkel sem, amennyiben rossz, valóban apologetikus munkáról van szó. Bár az adatok is rendkívül fontosak voltak, minden munkában, elsősorban az általánosító, az elméleti vonatkozásokat kereste, s csalódást jelentett számára, ha az olvasott munka ilyent nem tartalmazott. Nem egy munka után olvasható a csalódott megjegyzés: „elméletileg nil". Lenin tudós volt és forradalmár, ebben az értelemben is aktív, teremtő elme; nem bolygott vágyainak és álmainak zavaros vizeiben, nem a semmiből vagy egyszerűen régi tételekből akart újat létrehozni. A tényleges valóságra akart építeni, a valóság minden elemét fel akarta használni. A tényleges