Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Jemnitz János: Lenin és a történettudomány (Kérdésfelvetések és vitabevezető) 1111/V-VI

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY 1121 Ezt azonban megtette német relációban, ahol nagyon világosan disztingvált a nyugat-európai és német fejlődés között. Idézzük: „Rendkívül tanulságos összehasonlítani, hogy Marx és Engels miként nyilatkoztak az angolamerikai és német munkásmozgalom kérdéseiről. Ha figyelembe vesszük, hogy egyrészről Németország, másrészről Anglia és Amerika a kapitalista fejlődésnek különböző fokait képviselik, hogy a burzsoáziának mint osztálynak uralma eltérő formában nyilvánul meg ezen országok egész politikai életében — ezen összehasonlításnak különösen nagy a jelentősége." E komparatisztikus vizsgálódási módszerrel Lenin gyakorta élt, s a német és nyugat-európai fejlődést más helyütt is világosan megkülönböztette. Idézem: „orosz liberálisok körülbelül olyan rend után epekednek, amelyet Angliában vagy Franciaországban látunk eltérően Poroszországtól. Angliában és Franciaországban a burzsoázia korlátlanul és (kevés kivétellel) szinte közvetlenül uralkodik, míg Poroszországban a feudálisokat, a junkereket, a monarchista militarizmust illeti az elsőség". Lenin ezután még egy jellegzetes különbséget fűz ehhez hozzá: míg Angliában és Franciaországban a burzsoázia már a munkásság köréből von be a politikai életbe, sőt a kormányba munkásképviselőket a stabilitás biztosítására — erről Németországban (s hozzátehetjük: sokban a német mintára emlékeztető Monarchiában) szó sem volt. E közbülső átmeneti csoportnál ez a különbség csak a háborús vereség nyomán keletkező új helyzetben szűnt meg, amikor hirtelen szociáldemokraták is kormányképesek lehettek. (S itt jelezhetjük, Angliában kisebb feltűnést keltett, hogy egy műszerész kormánytag lehetett a lordok oldalán, mint Magyarországon Garami esetében, vagy hogy Németországban egy nyergesmunkás lett a köztársaság és egy nyomdász a kormány elnöke. Az érzékeny reagálás is utalt a feudális kötöttségek erősebb voltára.) Lenin maga ezt a különbséget a munkásság szempontjából így értékelte: „Egészen kétségtelen, hogy az angol és francia rend sokkal demokratikusabb, mint a porosz, sokkal jobban kedvez a munkásosztály harcának, és sokkal kevesebb középkori intézmény maradt fenn benne, amely elfedi a munkásosztály elől a legfőbb és igazi ellenségét. Egészen kétségtelen, hogy az orosz munkásoknak saját érdekükben támogatniuk kell minden olyan törekvést, amely hazánkat nem a porosz, hanem inkább az angol—francia rend típusa szerint akarja újjáépíteni." Hozzátehetjük, hogy Lenin, — éppen minthogy kutatásait köztudomás szerint a nagyfokú konkrét anyag konkrét elemzése jellemezte — a nyugateurópai fejlődést sem vonta e'gy kalap alá, s nem tette ezt akkor sem, amikor az egyes nyugat-európai országok munkásmozgalmáról, az előttük álló lehetőségekről szólott. Az első világháborút megelőző évtizedben Angliában elsősorban a sztrájkharcokra, a szakszervezetek belső radikalizálódására figyelt fel, s e téren remélte, hogy a szocialista mozgalom új lendületet kaphat. (Megintcsak zárójelben ide kívánkozik annak az ellenpontnak a jelzése, hogy ugyanakkor nagy figyelemmel kísérte nvomon a Munkáspárt, a Független Munkáspárt, a Szociáldemokrata Föderáció majd a Brit Szocialista Párt minden lépését, kongresszusát, belső vitáját, ezeket nem ritkán összehasonlította egymással, s az angol munkásmozgalom vezetőinek fellépéseit, megnyilvánulásait személy szerint is tanulmányozta). Míg Angliában a szakszervezetek szintjén várt előrelépést, Franciaországban a proletárblokk, vagyis a szocialista párt ós a CGT alapjában anarchoszindikalista szellemi befolyás alatt álló munkástömegeinek összefogását