Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Jemnitz János: Lenin és a történettudomány (Kérdésfelvetések és vitabevezető) 1111/V-VI

1122 JEM NITZ JÁNOS remélte. Belgiumban viszont a Belga Munkáspárt keretei között várta a baloldal megerősödését — miközben itt is a belga nagy sztrájkakciókról írt, de tudta, látta, hogy Belgiumban a szakszervezetek nem jártak a Munkáspárttól külön úton. Hollandiában viszont, ahol egy ilyen elvi jellegű szakadás a munkásmozgalomban már bekövetkezett, az adottságok alapján már egyértelműen a baloldalt támogatta. A skála tehát meglehetősen sokszínű. S mindehhez még néhány megjegyzést fűzhetünk. Az egyik az, hogy míg Oroszország esetében Lenin mindig hangsúlyozta a forradalmi helyzet érlelődését, amikor Nyugat-Európáról beszélt, még a legviharosabb események, a belga általános sztrájk kapcsán sem beszélt forradalmi helyzetről. Noha a Belga Munkáspárt vezetőit hibáztatta, amiért nem bíztak a tömegekben, nem foganatosítottak offenzív politikát, — a forradalom elmaradását nem írta a számlájukra. A lenini elemzéseknek talán ez egy másik tanulsága. Nagyon megbecsült minden elért sztrájkvívmányt, s távol állt tőle minden szektarianizmus, de a pillanatnyi eredményeken túl, ami igazán érdekelte, az az volt, hogy a munkásság az adott országban mennyire válik osztálytudatossá, szocialistává, mikor lesz kész a szocialista forradalom megvívására, mikor alakulnak ki azok a bizonyos szubjektív feltételek, amiről elméleti síkon oly gyakran beszélt-írt, amikor elemezte a forradalmi helyzet kritériumait. Ugyancsak ezekhez az írásokhoz még egy megjegyzést fűznénk. A kortörténetírás esetével állunk ismét szemben, de olyan sajátos formában, amikor a történetíró egyúttal politikai vezető is, amikor következtetései alapján nem egyszer azonnali gyakorlati következtetéseket is le kellett vonnia. S itt nemcsak az orosz fejlődésre gondolunk, a „Mi a teendő", az „Egy lépés előre" és „A két taktika" azonnali mozgalmi összefüggéseire, a párt megteremtésére, vagy a forradalom idején alkalmazandó taktikára. Később ugyanez az összefüggés megmutatkozik az „Állam és Forradalom"nál, „A proletár forradalom katonai programjá"-nál 1917-ben — minderre azonban itt nem térhetünk ki, ezt az öszefüggést a Zeitgeschichte és a gyakorlat között az orosz történelemben külön referátum vizsgálhatná. Ehelyütt csak azzal egészítenénk a sort ki, hogy a II. Internacionálé Nemzetközi Szocialista Irodájának tagjaként Lenin egyfelől a baloldaliak (holland tribunisták) védelmében lépett fel, de másfelől a fent vázolt észrevételek alapján javasolta ő is, hogy a nem szocialista Munkáspártot vegyék fel az Internacionáléba, mert így remélte, hogy a Munkáspártnak az Internacionáléba való bevonása mégis elősegíti majd, hogy az angol tömegek a szocialista gondolatokkal közelebbről megismerkedjenek. Végül még néhány észrevételt tennénk Leninnek a nemzetközi munkásmozgalom 1870—1914 közötti történetéről adott Zeitgeschichte-felméréseihez. Az egyik az, hogy részben éppen abból eredendően, hogy e kor nagyobb periódusában, 1870—1905 között, Lenin szerint is a nemzetközi munkásmozgalom súlypontja Németországban volt, ő is megkülönböztetett érdeklődéssel tanulmányozta a német munkásmozgalom eseményeit, történetét. Minderre lehetőséget nyújtott, hogy a német munkásmozgalom volt már Marx és Engels szerint is elméletileg a legérettebb, később a német szociáldemokrata mozgalom soraiból emelkedett ki egy sor olyan teoretikus és a szocialista mozgalom történetírója, akik írtak, — forrásanyagot szolgáltattak —, akiket Lenin nagy érdeklődéssel olvasott. Mivel általában jó ideig a német pártot ő is az egész Internacionálé példaképének tartotta, érthető, hogy Kautsky, Bebel munkáinak, beszédeinek nagy hatása volt rá, de emellett ismerte Mehring