Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Jemnitz János: Lenin és a történettudomány (Kérdésfelvetések és vitabevezető) 1111/V-VI

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY 1113 szintén külön historiográfiai kutatás tárgya lehetne. Mégis, már itt, a felvetésnél jelezném, hogy a publicisztikának megvannak a maga belső törvényszerűségei, s miközben bizonyos kérdésekben erőteljesebben tud jellemző vonásokat megrajzolni, még inkább áll az, hogy nem törekszik teljes kép felfestésére, s miközben a kortörténet-irodalmon belül is él a gyorsaság előnyével, forrásai sem lehetnek annyira gazdagok, a hibapontok és tévedések lehetősége is nagyobb. (Zárójelben jelezném, Lenin a Zeitgeschichte-írásokat szintén megkülönböztette azoktól, amelyek — mint a „Baloldaliságban" írja —, egy „befejezett korszakkal" foglalkoznak.) Módszertanilag az egyik legfontosabb történeti problémának az objektív folyamatok és a szubjektív tényezők, a forradalmi helyzet tudományos kritériumainak megállapítását, a forradalmi erőknek, vagy később a marxista szocialista pártnak az adott lehetőségek felhasználását elemző írásokat látom. S itt talán nem érdektelen mintegy a kontraszthatás kedvéért kettéválasztani Lenint a forradalmárt Lenintől a történetírótól, a teoretikustól. Mindezt csak az eredmény kedvéért teszem, hiszen ez a kettéválasztás nemcsak önkényes, hanem lehetetlen is, s az egység nemcsak gyakorlatban volt meg nála, hanem elméletben is. Mégis gondolnunk kell arra, hogy Lenin, a történeti személyiség milyen felmérhetetlen szerepet játszott abban, hogy ezek a szubjektív feltételek Oroszországban létrejöttek. S ebbe a kategóriába ugyanúgy be kell vonnunk a bolsevik párt megteremtését, mint a bolsevik párt politikájának kialakítását, az áprilisi tézisek kidolgozását, hosszú viták után elfogadtatását, majd a szeptember-novemberi napokban a fegyveres felkelés tételének elfogadtatását. A kései történetíró e vonatkozásban joggal tehetné fel a nem éppen történeti kérdést — mi lett volna, ha ő nincs? S miután egyfelől ezt az egyik pólust, az embernek, a forradalmárnak történelmi jelentőségét, még pontosabban forradalmi merészségének jelentőségét világosan látjuk, még feltűnőbb, hogy milyen jelentőséget tulajdonított az objektív feltételek vizsgálatának. Ennek eredményei elég közismertek ahhoz, hogy általánosságban ne ismételjük meg ezeket, de valamit mégis konstatálnunk kell. Lenin e kérdésben, mai szóval élve, jellegzetes „kétfrontos" küzdelmet vívott, az objektív körülményekbe beletörődők s a voluntarista „forradalomcsinálók" ellen. Vitapartnerei e téren egyfelől a reformisták, másfelől az anarchisták, narodnyikok voltak. S ezzel elérkeztünk egy joggal felvethető következő kérdéshez, ahhoz, hogy milyen történetírók gyakoroltak hatást Leninre. E kérdésre megnyugtató feleletet megintcsak nem tudok adni, de mindenesetre e vonatkozásban is felhívnám a figyelmet egy nyilvánvaló eltérésre. Marx és Engels utat tört a történeti materialista történetírásban, Lenin viszont már támaszkodhatott az ő eredményeikre. S báiki, aki Lenin írásait kezébe veszi, mindjárt beleütközik abba a jelenségbe, hogy Lenin milyen alaposan tanulmányozta Marx és Engels műveit, mily gyakran hivatkozott megállapításaikra, s ugyanakkor mennyire nem doktriner módon értelmezte ezeket. Mikor sajnálattal ki kell térnem az előbbi izgalmas kérdés elől, néhány vonatkozásban mégis még néhány refleksziót fűznék „a történeti irodalom" hatásához. Orosz vonatkozásban kétségtelen a forradalmi demokrata nemzedék hatása. Az egyetemes történelem és orosz történet akadémikus művelői hatásának felmérése helyett utalok azokra, akik a munkásmozgalommal kapcsolatba kerültek, s vagy erről, illetőleg a forradalmi mozgalmakról írtak, vagy azokban részt vettek. Kétségtelennek látszik, hogy Lenin Engels halála után