Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Az MTA Történettudományi Intézetének ünnepi ülése Lenin születésének 100. évfordulóján - Jemnitz János: Lenin és a történettudomány (Kérdésfelvetések és vitabevezető) 1111/V-VI

1114 JEM NITZ JÁNOS e téren legtöbbre Kautskyt tartotta, akivel kapcsolata nagyon speciális volt, megvilágítása külön tanulmányt igényelne. De ismerte és olvasta Bernstein, Mehring, Luxemburg írásait. Franciaországban szemmel tartotta Guesde, Lafargue, Paul Louis írásait (sajnos nincs közvetlen tudomásom, hogy mennyire tanulmányozta a Jaurès-féle Histoire Socialiste-ot, csak arra van nyomunk, hogy Lunacsarszkinál érdeklődött a kötetekről), kritikai megjegyzésekkel látta el Hyndmannak a korai angol szocialista mozgalomról szóló memoárját. (Csak zárójelben érintenék itt egy általam ugyancsak ki nem fejthető kérdéskört. Az akadémikusi történetírástól úgy hiszem meg kellene különböztetnünk a „katedra szocialisták", vagy az orosz munkásmozgalom történetében ismertebb terminológiával élve „legális marxisták" csoportját. Az utóbbiak körében Sztruve munkáit tanulmányozta, a német „katedra szocialisták" közül Werner Sombartot bírálta többször.) Külön kellene szólnunk a kortárs orosz forradalmár történetírói nemzedékről s arról, hogy személyileg és munkáikban milyen kölcsönhatás állt fenn Plehanov, Pokrovszkij, Rjazanov, Sztyeklov, Olminszkij, Nyevszkij, Pavlovics, Trockij és Lenin között. Mindez kiegészítendő lenne egy második körrel: az orosz emigránsokra gondolok, akik már több évtizede egy-egy külföldi ország munkásmozgalmába beplántálódtak, ott kitűnően kiismerték magukat, az ottani történeti, méginkább munkásmozgalmi viszonyokról rendszeresen publikáltak írásokat, miközben az ottani viszonyokról Lenint és környezetét rendszeresen tájékoztathatták. Ilyen „nagyköveti" poszton állt T. Rothstein Angliában, Ch. Rappoport, majd később Lozovszkij, Manuilszkij Franciaországban, Radek Németországban, Karpinszkij, Lunacsarszkij Svájcban, később Slajpnyikov és Kollontáj Skandináviában. Saját írásaikon s észrevételeik továbbításán túlmenően Lenin nem egyszer adatbeli segítséget is kért tőlük, mikor egy-egy kérdés feldolgozásához hozzányúlt. Ide sorolhatnánk bizonyos fokig Max Beert is, akivel találkozott, eszmecserét folytatott. További kérdésként vetődik fel, hogy milyen forrásokra támaszkodott Lenin egy-egy kérdés megírásánál. Ennek kielégítő megválaszolása elől ugyancsak kitérek, jó néhány vonatkozásban erről az utánam szólók úgyis megemlékeznek. Pusztán a munkásmozgalom vonatkozásában szeretnék néhány megjegyzést tenni. Ahogyan Marx és Engels az angol gyárfelügyelői jelentéseket, ugyanúgy használta Lenin az orosz hivatalos gazdasági s sztrájkstatisztikákat. A külföldi munkásmozgalom esetében a polgári nagy lapok tudósításai mellett mindig nagy figyelmet szentelt az illető ország szocialista periodikáinak, napilapjainak, a pártkongresszusoknak, a kongresszusokon lezajlott vitáknak, s a publikált levelezéseknek, amelyekről Lenin külön ismertető cikkeket írt. Végül még egy kérdést érintenék, amire egy alapos áttekintés elkészítőjének feltétlenül figyelmet kellene fordítania: miként hatottak Lenin megállapításai kortársaira. Itt ebben a vonatkozásban nem egyszerűen politikai tevékenységének hatására, mégcsak nemis elméleti munkásságának elterjedésére, visszhangjára gondolok, hanem kifejezetten azokra a munkákra, amelyek a múlt és közelmúlt megismerésében rögzítették Lenin véleményét. S a történetírók között külön kellene választanunk az említett bolsevik történészek körét, majd azokét, akik a bolsevikokkal együtt haladtak, itt Lunacsarszkij és Vorovszkij nevét említhetném, akik 1907 — 1917 között több írást jelentettek meg a korai munkásmozgalomról, amelyek Marx és Engels mellett már Lenin hatását is mutatták, hogy azután eljussunk azokig a teljesen indokolt, de még kevéssé megválaszolt problémákig, hogy miként hatottak nem-