Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Nemes Dezső: A lenini békepolitika 1095/V-VI

A LENINI BÉKEI'ÜLITIKA 1099 országot is. Ismeretes, hogy Anglia e kísérlete nem sikerült. A tőkés nagyhatalmak egymás közti viszálya, a Szovjetunióval szomszédos kis országok félelme az új szovjetellenes háborútól, s a szovjet diplomácia ellenakciói, szívós küzdelme a békés egymás mellett élésért, meghiúsította ezt a londoni tervet, s meghiúsított más szovjetellenes háborús kísérleteket is. A Szovjetunió ilyen körülmények között igyekezett fejleszteni kereskedelmét a kapitalista országokkal. A tőkés hatalmak nagyon nem szívesen, de kénytelenek voltak utat engedni közvetlen kereskedelmi érdekeiknek. Ugyanakkor ezt különféle korlátozások kísérték. A Szovjetunió külkereskedelmi forgalma 1928-ban, amikor a népgazdaság helyreállítását befejezte, a cári Oroszország külkereskedelmének talán csak a 60%-át érte el. Az 1929 — 33-as világgazdasági válság éveiben egy sor kapitalista állam számára igen nehézzé vált a Szovjetunióval való kereskedelem korlátozása, sőt növekedett a versengés a szovjet féllel kötendő üzletekért. Ennek dacára a Szovjetunió külkereskedelme még 1938-ig sem érte el a cári Oroszország 1913. évi külkereskedelmi forgalmát. 1928-tól 1938-ig a szovjet ipari termelés mintegy ötszörösére nőtt, de külkereskedelmi forgalma csupán a másfélszeresére emelkedett. A szovjet állam maximális erőfeszítéseket tett, hogy biztosítsa gazdasági függetlenségét, s ezzel eleve kudarcra ítéljen minden újabb blokád-kísérletet. E feladatot az egész tőkés világgal dacolva oldotta meg. A Szovjetunió gazdasági fejlődésének ez egyben egyik sajátos és szükségszerű vonása lett. A kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok fejlesztése azonban politikájának, a békés egymás mellett élés biztosításáért folytatott küzdelmének végig szerves része maradt. Emlékezetes, hogy a Szovjetunió lankadatlan küzdelme a szovjetellenes háborús törekvések meghiúsításáért és mindenféle imperialista háború ellen együtt haladt a kommunista pártok általános háborúellenes küzdelmével. A testvérpártok e harca nem a kommunista világmozgalom „külön ügyét", hanem az egész emberiség alapvető érdekeit szolgálta. Ez olyan elemi igazság, amelynek bizonyítására, úgy hiszem, itt most nincs szükség. Viszont a különféle antikommunista erők, — az imperialista hatalmak szovjetellenes terveinek „meggyőződéses" vagy megvásárolt támogatói és megalkuvó szekértolói — arra igyekeztek felhasználni ezt a tényt, hogy a kommunista pártokat a szovjet diplomácia „kiszolgálóinak" nyilvánítsák. így akarták csökkenteni a lenini békepolitika hatását a népekre. A burzsoá pártok, újságok, rádiók ilyen irányú progragandájához messzemenően csatlakoztak a jobboldali szociáldemokraták, majd a trockisták és a kommunista pártok elleni akciókra specializált egyéb elemek. A kommunista pártok létre jövetelük pillanatától kezdve saját népük legfőbb érdekei és egyben az emberiség alapvető érdekei által vezérelve harcoltak az ellen, hogy országukat az uralkodó körök belevigyék a szovjetellenes háborúba vagy bármilyen más imperialista háborúba. E politikájuk, a Szovjetunió politikájával együtt — lenini politika volt. Az imperialista háború elleni küzdelem fontos követelése a fegyverkezési verseny korlátozása, az általános leszerelésért való harc. A forradalmi munkásmozgalomnak ez hagyományos követelése, mely szolgálja a béke ügyét, s fontos része a népekre nehezedő terhek csökkentéséért folyó küzdelemnek is. A Szovjetunió immár a szocialista állam hatalmára támaszkodva vette ki részét ebből a küzdelemből. Emlékezetes e tekintetben az 1922 tavaszán tartott Genuai Konferencia, az első nemzetközi tanácskozás, amelyre a nyugati ha-