Századok – 1970

LENIN ÉS A TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Nemes Dezső: A lenini békepolitika 1095/V-VI

1100 NEMES DEZSŐ talmak a Szovjetuniót meghívták. A kereskedelmi kapcsolatok kénytelenkelletlen fejlődésével számolva, arra törekedtek, hogy e konferencián együttes fellépésükkel megzsarolják a békés kapcsolatok fejlesztését szorgalmazó szovjet államot. A Szovjetunió e kísérleteket elhárította, s megegyezés nem született. A szovjet delegáció azonban felhasználta a konferenciát arra, hogy fellépjen a tisztességes kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséért, és a béke megőrzését szolgáló célckért is. Beterjesztette emlékezetes javaslatát az általános leszerelésre. A szovjet delegáció Lenin útmutatását követte a javaslat benyújtásával, s a lenini politikát követték a kommunista pártok is, amikor támogatták a javaslatot. A 20-as évek második felében a Szovjetuniót meghívták a Népszövetség leszerelési értekezletére; az e meghívást eszközlő hatalmak nem a leszerelésről, hanem csupán a fegyverkezési verseny kereteiről tanácskoztak és próbáltak — ki-ki a maga előnyére — megállapodást kötni. A szovjet küldöttség viszont ismét az általános leszerelésre vonatkozó javaslatot terjesztett elő. A kommunista pártok örömmel fogadták, s természetesen támogatták a javaslatot, mely új fegyvert adott háborúellenes harcukhoz. A burzsoá politikusok, úgyszintén a jobboldali szociáldemokraták képviselői a javaslatot sietve „irreálisnak" meg „komolytalannak" nyilvánították, a Népszövetség pedig a bizottsági ülések süllyesztőjébe tette át. A szovjet diplomácia e lépése azonban mindezen mesterkedések ellenére hatással volt a világ közvéleményére; ismételten demonstrálta, hogy a Szovjetunió a nemzetközi béke biztosításának előharcosa, a békéért küzdő erők szövetségese, támogatója. Az imperialisták háborús mesterkedései és katonai lépései elleni harc természetesen kezdettől fogva egybefonódott az imperializmus ellen küzdő népek támogatásával. Kiemelkedő példája ennek az a messzemenő segítség, amelyet a szovjet nép és a kommunista világmozgalom szolidaritási mozgalma nyújtott az 1925—27-ben nagy lendületet vett kínai forradalomnak. Az imperialista hatalmakra, különösen pedig Anglia kínai privilégiumaira nagy csapást mért a kínai nemzeti forradalom. Végig vinni nem sikerült, mert a nemzeti burzsoázia reakcióssá vált szárnya magához ragadta a vezető szerepet és kompromisszumra lépett az imperialista hatalmakkal, hogy azok segítségével elnyomja a nemzeti forradalom népi erőit. Szörnyű mészárlások kísérték e tettét; kommunistaellenes irtóhadjárattal fizetett azért a hősies szerepért, amit a kínai kommunisták a nemzeti forradalomban betöltöttek, s azért a nemzetközi szolidaritásért, amit a kommunista világmozgalom nyújtott a forradalmi Kínának; szovjetellenes politikával fizetett azért a messzemenő segítségért, amelyet a szovjet nép nyújtott a kínai népnek. A nemzeti forradalom kibontakozásához nyújtott nemzetközi segítség jelentősége, történelmi értéke azonban mindezek ellenére maradandó. Nemcsak azért, mert hozzájárult ahhoz, hogy a világimperializmus erőinek jelentős részét évekre lekösse, hanem azért is, mert hozzájárult az imperializmus gyengítéséhez, az elnyomott népek függetlenségi mozgalmainak erősödéséhez, a kapitalizmus általános válságának mélyüléséhez. A lenini békepolitika forradalmi politika. Rendíthetetlenül küzd a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élesének biztosításáért, de nem korlátozódik csupán erre, hanem szembeszáll az imperialista agresszorok mindenféle háborújával. Síkraszáll a békés kapcsolatok fejlesztéséért az államok közötti viszonyban, társadalmi rendszerükre való tekintet nélkül. Ugyanakkor szembeszáll minden olyan kísérlettel, amely az elnyomott népe-