Századok – 1970
FIGYELŐ - Történelmi film-e az Itélet? (Bellér Béla) 1062/IV
FIGYELŐ 1067 Eddig lényegében a filmnovella és a film egyik, a múltba vetített idősíkjával foglalkoztunk, nem titkolván el a problémákat. Még nagyobb nehézségekkel találjuk azonban szembe magunkat a másik, a jelenbe beállított idősíkkal, Dózsa kihallgatás-sorozatával, Dózsa ós Werbőczi párbeszédeivel és párharcával kapcsolatban. A filmnovella körüli vitában már felmerült ez a kérdés1 9 anélkül, hogy behatóbb vizsgálat tárgyává tették volna. Csak alárendelt jelentősége van annak a kérdésnek, hogy valóban volt-e ilyen találkozás Werbőczi és Dózsa közt. Történetileg nem bizonyítható, de nem is kizárt, tekintve, hogy Werbőczi 1514. június 9. körül Erdélyben tartózkodott, s nemcsak Zápolyát sürgette a paraszthad elleni fellépésre, hanem maga is fegyverkezni kezdett.20 A probléma azonban — ismételjük — nem a találkozó történeti hitelességében, hanem a találkozó tartalmában, Werbőczi szerepeltetésében, Werbőczi és Dózsa viszonyának bemutatásában rejlik. Először is — ha az egyetlen Szerémitől eltekintünk, akinek az előadásában azonban naiv szájhagyomány ós legendás hit ötvöződik, — semmi támpontunk nincs annak feltételezésére, hogy Dózsa számára létezett volna más alternatíva is, mint a kínhalál. Dózsa ós népe kétségtelenül az egész feudális rend megsemmisítésére tett kísérletet. Ez nem volt titok a feudális urak előtt sem. Ebben a küzdelemben Dózsa elbukott. Ebből a tényből magától értetődően következett a bosszú és megtorlás, amelynek ténye nem lehetett kétséges, legföljebb formája. (Különben aki ismerte Zápolya 1514. jún. 19-i nagyenyedi felhívását, amelyben a magukat csupán kereszteseknek vallók vagy lenni akarók letartóztatását, lefejezósót, megnyúzatását, megsütését s a legrémítőbb kínzásokkal való megölését rendelte el, azt e tekintetben sem érhette túlnagy meglepetés.) Brutus, a tudós humanista idézi a német rendek válaszát X. Leó pápának a köznéppel szembeni szelídebb eljárást sürgető felhívására: ,,. . . náluk a gonosz embereket nem a halál, csak a halál neme tartja vissza a rossztól."21 A nemesség féktelen bosszúállásának valójában semmi más nem szabott határt, mint a gazdasági érdek, a jobbágyi munkaerő kímélése, mint erről az 1514. évi dekrétum 14. cikkelye olyan ördögi cinizmussal vall. Különben is Dózsa parasztháborút elítélő szavainak semmiféle morális hatása nem lett volna a népre, s így semmi haszna a nemesség számára. A nemesség ellen felkelt parasztvezér halálra kínzásához a nemességnek nem volt szüksége más jogcímre, mint a győző jogára. Nem volt szükség az egyház részéről vétkesnek, eretneknek nyilvánításra sem, eltekintve attól, hogy Dózsára egyszerűen nem is lehetett volna az eretnekséget rábizonyítani; hiszen ő és Mészáros mindvégig a kereszteshadjáratra adott pápai felhatalmazás keretében járt el. Éppen ezért semmi jelentősége, funkciója nincs a filmbeli tüzesvaspróbának, mintha ez nyitna utat a világi igazságszolgáltatás szabad lefolyásának. Mindezek alapján kétségtelen, hogy az alternatívára épülő jelenet történetileg nem hiteles. Ez azonban még csak a kisebbik baj. Ennél sokkal nagyobb súllyal esik latba, hogy aligha fogadható el hitelesnek a két főszereplő: Dózsa és Werbőczi beállítása. Dózsa alakjának problematikus voltáról a történeti múlt vetületében már szóltunk; még problematikusabbnak látjuk azonban a történeti jelen síkjában. Dózsa egyáltalán nem a csak valamennyire is tudatos, az osztályharc alapján álló, az ügy diadalában a maga személyes bukása ellenére is rendületlenül bízó forradalmár népvezérként áll szemben Werbőczivel, hanem inkább a háborúval mindent, elveit, hitét, a múlt öntudatát, a jövő reményét egyaránt elvesztő katonaként, aki — bár Lőrinctől még mást vár — ő maga már nem tud mást tenni, mint a vesztett ügy mellé odatenni az életét. Mélységes kiábrándultsága, teljes tanácstalansága és feloldhatatlan magányossága tükröződik a Diákkal való tépelődésében: „. . . Az én igazi vereségem az . . . nem tudom, mivel teszek jót nekik . . ." (már ti. népének) . . . Mert én már csak a vereséget akarom elkerülni . . . Lőrinc az más. О a győzelemben gondolkodik." Hasonlítsuk össze ezt a megnyilatkozást Dózsának Taurinusnál lejegyzett, bár nyilván irodalmi minták szerint színezett búcsúbeszédével, ós látni fogjuk a különbséget egy öntudatos, a vereség ellenére is eszméiben vagy legalább példájának hatóerejében bízó, optimista és az elhomályosult öntudatú, a harccal együtt a harc eszméjét is elvesztő; csalódott, pesszimista volt forradalmár közt. Miközben a novella és a film — az utóbbi kevésbé — Dózsát leszállítja a történelem és az irodalom piedesztáljáról, ugyanakkor egy másik piedesztált állít fel — a film még inkább, mint a novella — Werbőczi számára. Werbőczi nem csupán mint ragyogóan képzett humanista, hanem mint a parasztság és vele a nemesség, sőt az egész nemzet sorsát, a török elleni ve lelem, az erős központi állam ügyét szívén viselő felelősségteljes államférfi és ezenfelül Dózsa és népe ügyét nem is patriarchális, hanem szinte felvilágosult M H'uaár: i. c. 10. 1. " Márki: i. m. 420-421. 1. «Geréb: i. m. 154. 1. 16*
