Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Pintér István: Magyar kommunisták a Hitler-ellenes nemzeti egységért 1941 június - 1944 március (Ism. Szinai Miklós) 1021/IV

1024 TÖKTÉNETI IBODALOM támaszkodva — a határozatot megelőző helyzettel, mert csak ennek a küzdelmes (1942 tavaszától 1943 tavaszáig terjedő) évnek a reális felmérése lehet a határozat értékelésének az alapja. Ha az egy éve tartó szervezeti válság után a Kommunista Internacionálé váratlan, 1943 májusi határozatát az Internacionálé feloszlatásáról — mint váratlan konspirációs lehetőséget — nem kísérli meg a párt hazai vezetése felhasználni a magyar kommunista párt feloszlatásáról szóló hír elterjesztésére és ezzel a horthysta üldözőszervek megtévesztésére, a sorai rendezéséhez szükséges időnyerésre — ez talán hiba lett volna. Minden bizonnyal nem minden elemében volt helyes a KMP vezetőinek ez a manővere. De ha nem érte el hatását, ennek okait meggyőződésem szerint — nem elsősorban a határozatban, hanem a határozatot kiváltó helyzetben kell keresni. A Magyar Kommunista Párt vezetésének 1945-ös határozatai a KMP 1943-as tevékenységéről több mint egy évtizedig voltak alapjai a Békepárttal kapcsolatos minden értékelésnek. Ezek a határozatok — amelyeknek tényleges motívumai felől ma már alig lehet kétségünk — elsősorban az okot cserélik fel a következménnyel. Nem a Békepárt megalakítása volt az oka a válságnak, hanem e válság volt az oka a Békepárt létrehozását kimondó határozatnak. Ezt a válságot nincs sem okunk, sem jogunk elhallgatni. Annál inkább, mert amikor a felszabadulást követő időszak vagy az ötvenes évek elejének a Békepárttal kapcsolatos értékelései a KMP hazai vezetése felelősségének növelése érdekében elhallgatták, vagy legalábbis elfedték ezt a válságot, az egész pártra hárították azt a felelősséget, amely a reakciós Kállay-rendszert terheli, és így hosszú időn át akadályozták, hogy a magyar háborús kormányok szerepét a magyar nép sorsának alakulásában a maguk reális és teljes arányában felmérjük. A Kállay-kormány politikájának szerves részét képezték terrorintézkedépei. Pintér tanulmányának az is értéke, hogy bebizonyítja: a kormány nemcsak a munkásmozgalmat üldözte szisztematikusan. A rendszer a munkásmozgalom balszárnya ellen 1942 tavaszán elkezdett megtorlásokat, amelyeket az egész év során folytatott, 1943 tavaszától a dolgozó tömegek ellen indított valóságos hadjárattá fejlesztette. Pintér munkája szinte új arculatát tárja fel a Kállay-kormánynak, mikor meggyőző és gazdag tényanyagot ismertet a kormánynak erről a titkos háborújáról. (A korabeli sajtóban csak ritkán olvashattunk letartóztatásokról, vagy a munkások és parasztok ellen alkalmazott tömeges megtorlásokról.). A hadiüzemi rendszer mellett 1943 őszén 170 000 mezőgazdasági munkás került katonai vezetés alá (170. 1.). A bányák területén a katonai parancsnokok által felállított börtönök már 1943 első félévében megteltek (163. 1.). A nagybányai Hungária Vegyiművekben a munkások ebédlőjét is fogdának rendezték be. Csupán 1943 augusztusában 2500 munkást irányítottak honvédelmi munka címén alacsonyabb bérek mellett a Weiss Manfréd Művek egyik üzemébe azzal a céllal, hogy letörjék a sivárban készülő bérmozgalmat (273. 1.). 1943 őszén újabb négy büntető munkásszázadot állítottak fel a baloldali üzemi munkások részére (275. 1.). Az előbb említett „fáziskülönbség" itt is megnyilvánul. A munkások és a parasztok ellen alkalmazott tömeges megtorlások nem feltétlenül fékezték volna a háborús rendszer elleni ellenállás fejlődését — bizonyos feltételek mellett talán erősíthették volna azt. Minthogy azonban először megfosztották a töinegaket vezető erejüktől, a KMP-től, a Kállay-kormánynak a magyar nép ellen folytatott e „furcsa" háborújával párhuzamos lavírozó politikája csak negatív irányban hathatott. A „Kállay-kettős" (amit a szerző találóan és következetesen rendszermentő politikának nevez) első jelei csak Sztálingrád és Voronyezs után észlelhetők, és csupán Mussolini bukása után válik a kormány határozott politikájává. Ezt az egész politikát tulajdonképpen a Horthy-rendszer háború alatti válsága első tünetének tekinthetjük. A magyar háborús rendszer első megingását — olyan körülmények között, mikor a kormány a németekkel, az ellenzék a kormánnyal nem tud szakítani — csak egy erős kommunista párt használhatta volna ki az ország javára. A KMP — 1942 tavaszától 1943 tavaszáig elszenvedett vérveszteségei következtében — figyelembevéve a párt megelőző súlyos veszteségeit, az ellenforradalmi rendszer húszéves módszeres üldözésének hatását, valamint a dolgozó tömegekre az 1943 óv folyamán kiterjesztett terror viszonyait, — ezt a lehetőséget nem tudta kihasználni, nem tudott az antifasiszta németellenes mozgalom 1943-ra megerősödni. Az osztályharc olyan kiélezett viszonyai között, mint a háború, a szervezeti, adminisztratív eszközök valóban különös jelentőségre emelkednek. Egy olyan időszakban, amikor a KMP helyes politikai irányvonalat követett, a magyar uralkodó körök tevékenységének erre az oldalára és nyomában a párt szervezeti ós konspirációs válságára azért szándékoztam fokozott figyelmet irányítani, mert ezek messzemenő hatásának vizsgálata még megoldandó feladat. Kétségtelennek látszik, hogy az 1942 -1943-as évek története határozta meg jelentős mértékben a magyar nép sorsának alakulását 1944-ben. A háború során az idővel való versenyfutásnak gyakran van döntő jelentősége. A fentieket figye-