Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Pintér István: Magyar kommunisták a Hitler-ellenes nemzeti egységért 1941 június - 1944 március (Ism. Szinai Miklós) 1021/IV

1022 TÖRTÉMETI IRODALOM kiábrándulás magyarázhatja. A KMP ezt a kiábrándulást nem használhatta eléggé ki, mert a rendőri üldözés mellett akadályozta ebben főleg 1938 és 1940 között a nyilas demagógia terjedése is. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a második világháború előkészítése nemcsak némi gazdasági konjunktúrát teremtett, de ugyanakkor a háború kezdetétől kiépítette a kormány az ún. badiüzemi rendszert, melynek során a magyar gyárak katonai felügyelet alatt szinte a kényszermunka börtöneivé váltak. A tanulmány egyik legfontosabb érdeme, hogy e viszonyok ábrázolása mellett is meggyőzően mutatja meg, hogyan tudott mégis a párt újjászervezésének meggyorsítása (1941 január) után, meglepő rövid idő alatt jelentős politikai tényezővé válni. Itt. most ennek az időszaknak csak egy problémáját, a Békepárt megalakításának kérdését szeretnénk kiemelni. A KMP elért eredményeinek mértékét a háború kezdetén úgy lehetne meghatározni, hogy az illegális párt az intenzív szervezés tizenöt hónapja alatt (1942 tavaszáig) a legális munkásszervezetekben döntő befolyásra tett szert. Felmerült akkor a kérdés, hogyan tovább? Hogyan lehet eljutni az üzemi munkások nagyobb tömegeihez? A párt szervezési sorrendje: először a legális munkásszervezetek meghódítása, — feltétlenül helyesnek bizonyult. A legális munkásszervezetekben elért siker feltétele volt az üzemi munkások között végzendő szélesebb körű politikai szerve;

ző munkának. A párt vezetése ilyen körülmények között fontos határozatokat hozott. Ugv vélem, a Békepárt megalakulása körül folyó vita leplezte el eddig, hogy a pártvezetés háború alatt hozott elhatározásai közül nem a Békepárt megszervezése, hanem ezek az 1942 elejei döntések voltak igazán sors döntőek. A Békepárt létrehozásának szervezeti tartalma tulajdonképpen az ún. kettős illegalitás megteremtése volt, vagyis az a törekvés, hogy a hortysta üldöző szerveket is megtévesszék, „meggyőzzék" arról, hogy nincs kommunista párt. Ilyen konspirációs viszonyok között, „a kettős rejtés" állapotában dolgozott a KMP 193(j-tól 1942 januárjáig. Ezen időszak alatt a párt neve alatt semmiíéle kiadvány nem került nyilvánosságra. 1942 február elején jelent meg — 1930 után először a párt egy röpirata, amely alatt a KMP aláírása szerepel. Majd megjelent a KMP fejlécével a párt illegális lapja, a Szabad Nép. Ez felfedte ország-világ előtt, hogy a KMP létezik. Ha jogos kérdések merülhetnek fel a Békepárt megszervezésével kapcsolatban, azt hiszem, jogos az a kérdés is. helyes volte feladni a „kettős lejtés" előnyeit 1942 tavaszán, ha 1943 nyarán sokkalta nehezebb viszonyok között kellett megkísérelni az ahhoz való visszatérést? Pintér nem teszi fel ezt a kérdést, de igenlően válaszol rá. Meggyőzően ábrázolja azt a bonyolult helyzetet, amelybe 1942 első hónapjaiban került a Kommunisták Magyarországi Pártja. Ennek a helyzetnek és az ennek alapján hozott párthatározatoknak a megítélése — véleményem szerint — mégis további megfontolásokat igényel. Itt most nincs alkalmunk ennek a helyzetnek a részletes elemzésére, de a pártvezetés döntéseinek megítéléséhez mégis utalnunk kell a 2. magyar hadsereg frontra küldését eldöntő 1942 januári német - magyar tárgyalásokra, a KMP-nek a legális partnereivel kialakult vitájára az antifasiszta politika erőteljesebb folytatásának kérdéseiről és harmadsorban az adott nemzetközi helyzetre. 1942 tavaszára nemcsak a KMP erősödött meg, nemcsak kormányválság volt Magyarországon. A moszkvai csata után legalább az nyilvánvalóvá lett, hegy a német villámháborús tervek a Szovjetunió ellen összeomlottak. A németek nyári offenzívája még csak lehetőség volt. 1942 tavaszán ki tudhatta, hogy a háború még hárem évig húzódik? A KMP hazai vezetői a reálisnál kedvezőbbnek ítélhették a háború menetének alaki lását. Ugyanakkor szaporodtak a jelek a német fasiszták és magyar csatlósaik újabb liáborús erőfeszítéseiről a Szovjetunió ellen. Maradhatott-e a tevékenység adott fokán a kommunista párt, mikor úgy vélte, hogy talán az utolsó háborús összecsapások sorári, amelyek csak az antifasiszta koalíció győzelmét hozhatják, áldozatos és végzetes kalandba viszik a magyar népet a német fasiszták, a vesztesek oldalán? Ha ezt meg akarta akadályozni a párt ha erőteljesebb antifasiszta függetlenségi politikával meg akarta hiúsítani százezrek fientrakiildését, mozgósítania kellett a munkástömegeket politikája mögött. Ma már nem könnyű felmérni, milyen nehéz volt akkor az osztálytudatos munkások körében is megérttetni, hogy nem a proletárdiktatúráért való hare a közvetlen feladat, hanem a háborús politika, a németbaiát, politika elleni küzdelem, és ennek érdekében az ország függetlensége védelmében az összefogás minden erre ktsz társadalmi erővel. A magyar munkásosztály legöntudatosabb, legbarcrakészebb elemeit 1941-ben csak a kommunisták győzhették meg arról, hogy ez a politika nem az internacionalizmus elárulásának vagy a szociáldemokraták hagjxmánjcs csztáhegjüttműködésének politikája, és ugyanakkor csak a munkásokkal egjütt élő és küzdő ktrrmunisták léphettek fel sikeresen a munkásosztály soraiban a nyilasokkal szemben, akik német