Századok – 1970

TÖRTÉNETI IRODALOM - Pintér István: Magyar kommunisták a Hitler-ellenes nemzeti egységért 1941 június - 1944 március (Ism. Szinai Miklós) 1021/IV

TÖIiTÉNETI IRODALOM 1021 PINTÉR ISTVÁN: MAGYAR KOMMUNISTÁK A HITLER-ELLENES NEMZETI EGYSÉGÉRT 1941 JÚNIUS-1944 MÁRCIUS (Budapest, Kossuth Könyvkiadó. 1968. 326 1.) Háborúk emberöltőkre eldönthetik nemzetek sorsát. Pintér István munkájában választ kereshetünk a XX. század egyik legfontosabb magyar kérdésére: mi a magyarázata hazánk története alakulásának a második világháború folyamán. Szerencsés dolog, hogy a korszak és a téma több részkérdésével foglalkozó értékes tanulmány szerzője, a tárgy alapos és ismert kutatója vállalkozott nemzeti történetünk e sorsdöntő éveinek a kommunista párt, az antihitlerista erők küzdelmeinek ábrázolására. A monográfia négy fejezetben tárgyalja a Szovjetunió megtámadásától Magyarország német megszállásáig terjedő időszakot. A munka erényei elsősorban a szerzőnek saját, a források sok tekintetben új és széles körében folytatott önálló kutatásaiban gyökereznek. Az illegális kommunista párt aktív harcosainak visszaemlékezései mellett feldolgozza az egykori Belügyminisztérium közbiztonsági osztályának és a Szociáldemokrata Párt titkárságának a Párttörténeti Intézet Archívumában őrzött iratait, a Vezérkari Főnök különbíróságának részben a Hadtörténelmi Intézetben, részben a Párttörténeti Intézet Archívumában gondozott iratanyagát. Bevonta kutatásainak körébe a Széchényi Könyvtár kézirattárában fekvő Bajcsy-Zsilinszky Endre hagyatékot is. A munkásosztály ós a parasztság mozgalmának kutatásánál a statisztikai anyagon kívül először ő aknázza ki az Országos Levéltár ebből a szempontból is gazdag - iparvállalati anyagát és a Földművelésügyi Minisztérium ilyen vonatkozású fondjait. A kommunista part tevékenysége azért rajzolódik ki világosabban Pintér tanul' mányában, mert nemcsak ellenfeleit, de lehetséges partnereit, az ellenzéki pártok tevékenységét is sokoldalúan ábrázolja. Történeti irodalmunkban először itt találkozunk ая ellenforradalmi rendszer ellenzékének rendszeres leírásával. A magyar legális oppozíció politikájának ábrázolása mellett megismerjük mindazokat a tényezőket, amelyek ezeket a politikai erőket az ellenforradalmi rendszerhez kötötték. A második világháború idejére a Horthy-rendszer ezen a téren is elvégezte munkáját. Bajcsy-Zsilinszky Endre, a kisgazdapártlegjelentősebb vezefője — saját pártján belül ellenzékben volt, tulajdonképpen elszigetelt helyzetben. A Szociáldemokrata Párt jobboldali vezetői pedig saját pártjuk munkásellenzéke kritikájának elhallgattatása céljából a Belügyminisztériumhoz fordultak. Ezt az ellenzéket nem lehet a polgári demokráciák mértékével mérni. Ezek a pártok az ellenforradalmi rendszer saját képére formált ellenzékét képezték. Pintér a magyar ellenzék reális ábrázolásával is meggyőz arról, hogy a háborús rendszer megdöntéséért küzdő erők következetes vezetője csak a Kommunista Párt lehetett. A szerző a Kommunista Párt tevékenységét a munkásmozgalmon belül is a korábbinál szélesebb keretek között tárja fel. Pintér nemcsak a Szociáldemokrata Párt vezetésének soraiban kíséri figyelemmel a baloldal tevékenységét, de ismerteti a párttagság állandóan megnyilvánuló — ámbár különböző intenzitású ós indítékú — bírálatát is. Pintér ezen a téren is úttörő munkát végzett. Először tett kísérletet a vidéki munkásmozgalom, az egész ország munkásmozgalmának ábrázolására. Anélkül, hogy egy pillanatra is lebecsülnénk a magyar munkásmozgalomban a budapesti mozgalmak centrális es döntő jelentőségét, érdemes felfigyelni Pintér kezdeményezésére. A történeti munkákban eddig megnyilvánuló egyoldalú Budapest-centrizmussal szemben e könyv számos adata bizonyítja, hogy m ág a háborús viszonyok között is milyen erős volt a magyar vidéki városok munkásmozgalma és nemcsak az iparvidékek városaiban. Ezeknek a városi munkásotthonoknak már közvetlen tartalékát képezte a környező falvak szegényparasztsága. A munkásmozgalom és a szegényparasztság mozgalmai kapcsolatainak kutatásánál a vidéki városok szerepének vizsgálata a Horthy-korszakban még történészeinkre váró feladat. Hi figyelembe vesszük, hogy vidéken a fővárosinál is súlyosabb terror nehezedett a munká9szervezetekre, még nyilvánvalóbbá válik, hogy az ellenforradalmi korszakban is milyen mély gyökerei voltak a magyar népben a szocialista munkásmozgalomnak. A tanulmány a Kommunista Párt tevékenységének feltételeit a munkásosztály sorain belül nemcsak szélességében, de mélységében is alapos vizsgálat alá veszi. Figyelemreméltóak azok az adatok, melyeket a szervezett munkások számának 1936 és 1942 között történt visszaeséséről ismertet. Ezt a jelenséget a második világháború előkészítésével párhuzamosan növekvő terror viszonyai között a szociáldemokrata politikából való;