Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Nemzetközi tudományos ülésszak hazánk felszabadulásának 25. évfordulóján (Birta István-Nagy Ferenc) 990/IV

TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK A FELSZABADULÁS 25. ÉVFORDULÓJÁN 1011 sietségért a szocialista termelési viszonyok általánossá tételében. Bíráltuk ezt a gazdaságpolitikát azért is, mert nem egy döntésénél figyelmen kívül hagyta a hazai gazdasági adottságokat, és elhanyagolta a szocialista országokkal valé) fokozottabb együttműködést. E kérdés kapcsán vitába szállt-a Birta István korreferátumában kifejtett állásponttal is; véleménye szerint a honvédelemfejlesztés terén elkövetett hibák és egyáltalán a katonai szempontok nem játszottak olyan mértékben meghatározó szerepet a gazdaságpolitikai torzulások kialakulásában, mint ahogy az Birtánál kifejezést nyert. A szocialista országok háború utáni integrációs lehetőségeit összegezve Sas György vitatkozott azokkal a nézetekkel, melyek a KGST nem eléggé hatékony működését olj'an okokra vezetik vissza, hogy nem volt meg a felismerés az integráció történelmi szükségszerűségéről, hogy a Szovjetunióból származó politikai elzárkózási irányzatok érvényesültek, s hogy bénítólag hatott a gazdaságirányítási rendszerek merevsége. Az intenzívebb integráció elmaradását véleménye szerint az okozta, hogy a KGST-hez tartozó országok gazdasága az integráció kezdetén elmaradott volt, s nem teremtődött meg ,,a gazdasági integráció technikája" a külkereskedelemben. Vitatkozott azokkal az ellenvetésekkel is, amelyek kifogásolják a szocialista világrendszer gazdasági zártságát. Kiemelte, hogy a KGST-ben tömörült európai szocialista országok integrációja a termelőerők fejlettségétől megkövetelten kívül polit ikai ós védelmi tényezőkből is fakadt. Végül is arra a következtetésre jutott, hogy az integráció korábbi intenzifikálása, bár kétségtelenül hatékonyabb gazdasági szerkezetre vezetett volna, mint ami valójában létrejött, a gazdaságok további fejlődése számára előnyösebb körülményeket teremtett volna, mégis érthetőnek, a történelmi körülmények által indokoltnak minősíthető ennek ez a kétségtelenül veszteséget okozó elmaradása. Bírálta a korreferens azokat a megállapításokat, amelyek a gazdaságirányítás egész korábban alkalmazott módszerét indokolatlannak ós károsnak minősítik, és abban keresik a gazdasági-műszaki elmaradottság, vagy az integrációban való korlátozott előrehaladás okát. Bizonyos — mondotta —, hogy a gazdaságirányítási rendszer nem marad egyetlen gazdasági folyamatra sem hatástalanul, de sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem lehet neki „egész közgazdaságot teremtő erőt" tulajdonítani szocialista viszonyok között. Sas György vitába szállt Berend T. Ivánnak a gazdasági fejlettségünk ós struktúránk ellentmondásából levont következtetéseivel. Az, hogy a gazdasági fejlettséget jellemző egyes strukturális mutatók (pl. az ipar, vagy ezen belül a gépipar aránya stb.) magasabb szintet jeleznek, mint az egy főre jutó nemzeti jövedelem, inkább előnyt mint hátrányt jelent. Nem látszólagos fejlettségről van szó, inkább arról, hogy alacsonyabb fejlettség mellett a gazdaságban bizonyos progresszív strukturális elemek korábban megjelennek, még nem azon a szinten, amelyen egy magasabb fejlettség idején majd kialakulnak. A szocialista gazdasági fejlődés általunk járt. útja politikai történelmi mértékben rövidítette le az elmaradottságból és a nyomorból való kijutás időtartamát. Ez lehet szerinte a fejlődési út megítélésének egyedüli alapja. Gulyás Emil kandidátus, a Politikai Főiskola tanszókvezető docense „A magyar mezőgazdaság fejlődósének nemzetközi összehasonlításban a mezőgazdaság szocialista átszervezése óta" c. korreferátumában részletes képet rajzolt a magyar mezőgazdaság termelőerőinek 20 éves fejlődéséről ós termelési eredményeiről a nemzetközi statisztika tükrében. A mezőgazdaság munkaerőhelyzetét vizsgálva a korreferens megállapította, hogy a magyar falu szocialista átszervezésével beálló létszámcsökkenés, az a tény, hogy az aktív kereső agrárnépesség 1949 és 1968 között több mint 700 ezer fővel csökkent, nem egyszerűen mennyiségi jellegű változást jelent. A kollektivizálás után ugyanis a gépesítés, a technika fejlődése már pótolta a kieső mezőgazdasági munkaerőt, sőt a mezőgazdasági termelés növelését is lehetővé tette. A mezőgazdasági munkaerő erőteljes csökkenését tehát nyugodtan vehetjük a fejlődés egyik mutatójának; az NDK és Csehszlovákia fejlettségének mutatója az 1965. évi 15 illetve 19%-os mezőgazdasági keresői részarány, ugyanúgy mint a magyarországi és szovjetunióbeli 30% körüli mezőgazdasági keresői részarány fejlettségi szintkülönbséget jelent Bulgáriával és Romániával, valamint Jugoszláviával és Lengyelországgal szemben, amely országokban még 43 —57%-ig mutatkozik a mezőgazdasági foglalkoztatottak részaránya. A földdel kapcsolatos változásokat tárgyalva a hatékonyság kérdését emelte ki a korreferens. A föld nagyarányú csökkenése - 1938 és 1966 között kereken 1 millió kh — rontotta a mezőgazdaságnak juttatott beruházási összegek hatékonyságát, a beruházások jelentős része ugyanis a "kieső földet pótolta. A föld hatékonyságára rendkívül rossz befolyással bírtak a föld tulajdonában, illetve használatában bekövetkezett változások - különösen az 1950-es évek első felében — és az a tény, hogy a felszabadulás után hosszú évekig még az 1938-as alacsony színvonalon sem sikerült a talajerőt helyreállítani. A szo-