Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Nemzetközi tudományos ülésszak hazánk felszabadulásának 25. évfordulóján (Birta István-Nagy Ferenc) 990/IV

TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK A FELSZABADULÁS 25. ÉVFORDULÓJÁN 1001 liogy arra a dialekt ikus tudományra épül, amely maga sem más, mint az élet ritmusának lüktetése. Ezért — mondotta befejezésül Csatári Dániel — az idejétmúlt vagy divatos frázisokkal szemben a mindenkori leghatékonyabb eljárás az, ha negyedszázados fejlődésünkből megőrizzük az állandót, elvetjük az idejétmúltat, csiszoljuk azt, ami még érdes, hogy beteljesítsük azokat a vágyakat, amelyek évszázadok érzésvilágából táplálkoztak, de csak az utóbbi 14 évben fogalmazódhat tak meg tudatosan. „A kétfrontos harc néhány tapasztalata az 1956-os magyarországi ellenforradalom utáni konszolidáció idején" címmel tartott korreferátumot Harsányt Iván, a Politikai Főiskola tanszékvezető docense. Rávilágított arra, hogy a forradalmi erők november 4-én kezdődött ellentámadása következtében kialakult helyzet elősegítette azt, hogy a pártban felülkerekedjék a kétfrontos harcnak már 1956 derekán kialakulóban levő felfogása. Az MSzMP Ideiglenes Központi Bizottsága 1956. november 6-i felhívásában tudatosan is elkötelezte magát a kétfrontos harc mellett. Az előadó a továbbiakban a revizionizmus ellen egy ideig tapasztalható békülékenység és a baloldali szektásság újjászületésében rejlő veszélyeket elemezte, majd utalt az 1956. december 5-i határozat jelentőségére, amely egyebek között abban állott, hogy lehetővé tette a kétfrontos harc eszméje formális és pragmatikus kezelésének kiküszöbölését. Az előadó foglalkozott a párt újjászervezésének kérdéseivel. Leszögezte, hogy 1956 nyarán — 1957 elején a legfontosabb e feladat megoldása volt. Az Ideiglenes Központi Bizottság elvetette merőben új, az MDP-től független párt. szervezését, bár nem mondott le a tagság összetételének erőteljes javításáról, és az MÜP tagjainak döntő többsége számára lehetőséget nyújtottak az MSzMP-be való átigazolásra. A kontroll nélküli beáramlás útját állta, hogy az átigazolások szabályos taggyűlési vitákban folytak. így lehetővé vált, hogy az új párt tömörítse az MDP „kemény magját", és egyben sok tízezer új taggal gyarapodjék. Az átigazolás módszerével elkerülhetővé vált, hogy az új pártba belépni nem kívánókkal szemben a kizárás módszeréhez kelljen folyamodni, s így nem zárták el a volt párttagokkal való politikai kapcsolatok fenntartását. ' A kétfrontos harc egyik központi kérdése volt, hogyan viszonyuljanak a kommunisták az 1948 - 1956 közötti fejlődéshez. A probléma tisztázását nehezítette a nemzetközi kommunista mozgalomban folyt vita. (Ennek kapcsán az előadó utalt a Zsemnin Zsipaó és a Borba cikkeire.) A probléma szóbakerült az Országgyűlés 1957 májusi ülésszakán, ahol Kádár János kijelentette: világosan meg kell mondani, hogy a volt vezetés — minden, még oly súlyos hibája ellenére is — a szocializmus útján vezette a pártot és az országot . . . " Ezt a differenciált értékelést Kádár János megvédte a párt 1957 júniusi Országos Értekezletén is. A korreferens a továbbiakban foglalkozott a párt agrárpolitikájának sajátosságaival, az értelmiséggel való kapcsolatok rendezésére irányuló politikával, valamint azzal az elemzéssel, amelyet a párt 1958-ban, a konszolidáció fokozatos lezárulásával a munkásosztály politikai és gazdasági helyzetéről adott. Befejezésül Harsányi Iván a kétfrontos harc magyar gyakorlatának néhány új tapasztalatát elemezte. Rámutatott arra, hogy a kétfrontos harc elmélete és gyakorlata nem a mi pártunk felfedezése, hanem az a munkásmozgalom fejlődésének történelmi tapasztalata, amely Marx munkásságától kezdve kimutatható a forradalmi munkásmozgalomban. Rámutatott arra, hogy tapasztalataink szerint a kétfrontos harcot nemcsak olyan helyzetek követelik meg, amikor a pártban nyílt ellenzék van, vagy súlyos torzítások tapasztalhatók, hanem e harc .követelményeit mindenféle helyzetben szem előtt kell tartanunk, azért is, mert a magyar és nemzetközi munkásmozgalom útjának történelmi fordulói az előző évtizedekben létrehozták mindkét irányú elhajlás személyi feltételeit. Elemezve a kétfrontos harc lényegét, az előadó kiemelte, hogy a kritérium nem egyszerűen a két-irányú elhatárolódás, s a kétfrontos harc sikere nem a formális kétirányú elhatárolódáson, hanem annak a politikai platformnak a helyességén és pontos megvalósításán múlik, amelynek talaján az elhatárolódás végbemegy; a kétfrontos harc elve tulajdonképpen azonos a párt jő irányvonalának megvalósításában tanúsítandó maximális taktikai iegyelem követelményeivel, tengelye a párt társadalomfejlesztési programja, amelynek birtokában konkrét formában meg lehet határozni a leküzdendő tendenciákat. Az előadó idézte Kádár János megfogalmazását a kérdés lényegéről: „Változatlanul küzdünk az új helyzet új kérdéseiben ismét és ismét jelentkező revizionista nézetek ellen éppúgy, mint a kérdések dogmatikus kezelése ellen. Ezt nevezzük mi »kétfrontos« harcnak." (Nyilatkozat a l'Unità-nak 1969. november 30.) Fehér István kandidátus, a Pécsi Tanárképző Főiskola tanára korreferátumában a helytörténeti kutatásoknak a történetírásban betöltött szerepéről, jelentőségéről szólott. Rámutatott arra, hogy az elmúlt esztendőkben — elsősorhan a jelentősebb történelmi évfordulók kapcsán — örvendetesen fellendült a helytörténeti kutatómunka. A helytörténeti 12 Szrtzadok 1970/4