Századok – 1970

KÖZLEMÉNYEK - Nemzetközi tudományos ülésszak hazánk felszabadulásának 25. évfordulóján (Birta István-Nagy Ferenc) 990/IV

TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK A FELSZABADULÁS 25. ÉVFORDULÓJÁN 997 Ez utóbbi próbálkozásokat (Szabadság Párt, Keresztény Demokrata Néppárt) a demokratikus erők meghiúsították, s így a jobboldali erők a Kisgazdapárt mögé tömörültek. 1946 derekára sajátow helyzet alakult ki a politikai életben. Nemcsak a népi demokratikus rendszer hívei, hanem jórészt az ellenfelei, sőt az ellenségei is a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjain, a koalíción belül helyezkedtek el. Ebben a tekintetben Magyarországon — állapítja meg Balogh Sándor — Bulgáriához és Jugoszláviához, vagy akár Romániához képest is gyökeresen eltérő helyzet alakult ki. Hiszen ott a jobboldal, valamint pártjai kiléptek, illetve kiszorultak az egységfrontból és az ellenzék szerepét vállalták. A politikai küzdelem ezekben az országokban döntően az egységfront pártjai és az ellenzék között folyt, míg Magyarországon a koalíción belül zajlott. A korreferens a továbbiakban bemutatta azt a heves küzdelmet, amely a koalíció két szárnya között egyes belpolitikai kérdésekben 1945 nyarán kialakult: szólt a Polgári Demokrata Pártnak a Függetlenségi Frontból való kiszorításáról, a kormányrekonstrukció kapcsán kirobbant belpolitikai válságról, a kommunista befolyás alatt álló rendőrség ellen intézett jobboldali támadásról, a Kisgazdapárt által meghirdetett „paraszt-sztrájk" körüli vitákról. Balogh Sándor részletesen elemezte a baloldali pártok egymáshoz való viszonyát, a kapcsolatok alakulását az 1945-ös novemberi választások előtt. Az MKP és a NPP viszonyáról szólva megállapította, hogy a Kommunista Párt úgy számolt a Nemzeti Parasztpárttal, mint elsőrendű falusi szövetségesével, sajátos „transzmissziós szerepet" szánt a pártnak. Azonban a fentieket helytelenül értelmező kommunisták s olykor a párt vezetői is a Nemzeti Parasztpártot még formálisan sem tekintették önálló pártnak. Ez is szerepet játszott abban, hogy a párt befolyása nem növekedett mindenütt falun sem a várakozásnak megfelelően, a többi párt pedig igyekezett lejáratni a közvélemény előtt a Nemzeti Parasztpártot. A fiókpártiság vádja viszont rendkívül megnehezítette a párt baloldali vezetőinek helyzetét azokkal a parasztpárti vezetőkkel szemben, akik határozottan ellene szegültek annak a gondolatnak, hogy az ő pártjuk „csak" transzmisszió legyen. A NPP-tal kapcsolatosan elkövetett hibáit a Kommunista Párt 1945 nyarán már felismerte és maga is igyekezett a Nemzeti Parasztpártot nagyobb taktikai önállóságra ösztönözni. A Nemzeti Parasztpártnak a Szociáldemokrata Párthoz fűződő viszonyát is több tényező zavarta: a szociáldemokrata vezetők egy része helytelenítette, hogy a NPP túlságosan együtthalad a kommunista párttal és ortodox álláspontról élesen elítélték a Parasztpártban jelentkező kispolgári nacionalizmust, de ütközött a két párt érdeke a falusi tömegbázis kiszélesítése terén is. A két munkáspárt együttműködését is állandó viták zavarták. (Az egységes ifjúsági és nőszervezet létrehozásának módjáról, a szakszervezeti pozíciók elosztásáról.) Az elválasztás irányába ható tényezők azonban bármilyen súlyosak is voltak, esetenként mégis csak a jelenség szintjén maradtak, mert az együttműködés alapvetően mind a két pártnak létérdeke volt. A korreferátum az országgyűlési választások körüli harcok és választási eredmények ismertetésével zárult. Habuda Miklós kandidátus, a Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa korreferátumában a szakszervezeteknek a hatalomért vívott harcban betöltött szerepével foglalkozott. Rávilágított a szakszervezeti mozgalom felszabadulás utáni fejlődésének lendületére, amely érzékelteti azt a mélyreható társadalmi átalakulást is, amely hazánkban a felszabadulás után megkezdődött. Az MKP a népi demokratikus átalakulás kezdetén nagy súlyt helyezett szakszervezeti politikája elvi kérdéseinek meghatározására, és 1945 májusi konferenciáján körvonalazta a szakszervezeti mozgalomnak a népi demokratikus átalakulás időszakában betöltött szerepét és feladatait. A továbbiakban azokat a tényezőket elemezte az előadó, amelyek új helyzetet teremtettek, a szakszervezeti harc tartalmi kérdéseit, irányát és összetevőit tekintve. Rávilágított arra, hogy az új körülmények között is a szakszervezeti munka homlokterében maradtak a „klasszikus" feladatok, hiszen a burzsoázia még jelentős gazdasági és politikai hadállásokkal rendelkezett. Másrészt a munkásosztálynak a hatalomban betöltött meghatározó szerepe kizárta az általános ellenzéki politika folytatását, s adott esetben az ellenállás eszközeit úgy és annyiban lehetett alkalmazni, amennyiben azok végső eredményüket tekintve az új államhatalmat erősítették. A szakszervezeti mozgalom előtt kulcskérdésként vetődött fel, hogy a szervezkedés iparági vagy szakmai vonalon történjék-e. Habuda Miklós utalt arra, hogy 1945 elején az MKP az iparági szakszervezetek létrehozását szorgalmazta. A „hogyan" kérdését tekintve azonban a korábban alakult szakszervezetekben eltértek az álláspontok, s felemás gyakorlat érvényesült. A kérdésben szélesedő vita lezárását az MKP májusi konferenciája jelentette, amely a szakmai elv alkalmazása mellett foglalt állást, s а konferencia javaslatát jóváhagyta a szakszervezetek 1945 decemberi kongresszusa is.