Századok – 1969

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században 939/V–VI

HISTORIOGRÁFIAI TÖREKVÉSEK MAG VARORSZÁGON 961 azok becsét, jellemét, irányát és befolyását, egy szóval: történelmi irodalmunk időszakonkinti teljes fejlődését" megismerni. Szempontjai között kettő különösen nevezetes: a historiográfiát úgy fogja fel, mely ugyan a távoli múltba tekint vissza, de ugyanakkor a korabeli történetírást is értékelő figyelemmel kíséri. Tehát historiográfia és kritika nála egységben jelentkezik. Ez az egyik. A másik szempont: a magyar történetírást más országok és nemzetek történetírásával szerves egységben fogja fel. Szükségét látja, hogy a szomszéd országok történetírásáról többet tudjunk, s már felismeri a Ranke által képviselt történetírói irányzat veszélyeit.29

Horvát István történetírását és általában a romantikát nem tekinti olyannak, amely megütné a fogalmai szerint tudományosnak minősített történetírói mércét. Felismeri viszont a néphagyomány és mindennemű népi emlék nagy jelentőségét, a történetismeret egyik fő áramlatát itt keresi. Később azonban felhagy e fontos munkával, historiográfiai és kritikai értékrendszerét nem hogy kidolgozni nem tudta, de még alapelveit sem sikerült szélesebb körben elfogadtatnia. Sőt később maga is feladja ifjúkorának nagyigényű terveit. Az 50-es években még jelentős számú historikus igyekszik realista elvek alapján tájékozódni történetírásunk múltjában és a korabeli törekvéseiben. Elítélik a tekintélyérveket. A Horvát István romantikus nézeteiről folyó vitában tudománytalannak minősítik, ha csupán a tisztázatlan tartalmú, ködösen értelmezett nemzeti érzésekre hivatkoznak tudományos érvek helyett. Szakszerűséget és egyetemes mércéket szorgalmaznak. 1861-ben Nagy Iván lapja a „Magyar Tudományos Értekező" Schlossernak állít terjedelmes értekezésben emléket. A szerző, Kautz Gyula ismerteti a heidelbergi professzor jelentőségét: ,,nemünk világtörténeti fejlődésmenetében a szellemi és anyagi, a politikai és műveltségi momentumokat egyaránt s egymással szakadatlan kölcsönhatásban tanitá méltányolni". Majd megállapítja, hogy ennek az iránynak, melynek Schlosser úttörője volt, a magyar történetírás kiválóbbjai között voltak és vannak hívei: „jelesül Bajza és Maar".30 Két évtizeden át ápolják annak tudatát, hogy történetírásunkban a korábbi századokhoz képest a XIX. század közepén nagy változás tc"tént és a történetíró munkájáról reális képet csak akkor kaphatnak, ha az ország határain messzire túlra tekintenek. Az álláspontok azonban nem kristályosodnak ki egységes szemléletben. 1868-ban Ráth Károly váratlan halála megkövetelné e változás minősítését, de ekkor már a még korábban vállvetve egymás mellett haladók véleménye sem vág egybe. Rómer Flóris, mikor barátja helvét kijelöli a történetírás történetében, messzire visszatekint a hazai történetírás múltjára. Ráth Károlyt ő már egy „új iskola" tagjaként veszi számba, melynek képviselői a forradalom ós szabadságharc körüli időkben léptek fel és szembefordultak a régi historikusokkal, akik ingatag, kétes források alapján „idealizálták" a történelmet. Vele szemben Ipolyi Arnold a korabeli európai történetírás széles mezején néz szét és Ráth Károly munkássága mellé normaként a kor ismert pozitivistáit állítja. Ha ez a norma nem is reális, és a fiatal magyar historikus Ipolyi nézete szerint sem ütötte meg A. Comte, H. Th. Buckle, W. Draper és H. Lecky mértékét, számunkra most csak az a fontos, hogy Rómer és Ipolyi milyen historiográfiai értékskála alapján ítél.31 29

Iplyi A.: Tudomány és irodalom. Pesti Napló (PN), 1854. dee. 29. sz. 30

Ker ne * ( .vaulz uy.) : Schlosser mint történetíró és az újabb történetirodalmi irány. Magyar Tudományos Értekező I. (1861). 436. kk. 1. 31

Rómer F. : Ráth Károly Emlékezete. A történelmi osztály megbízásából elő-