Századok – 1969

Krónika - Szakszervezettörténeti tudományos ülésszak a Tanácsköztársaság 50. évfordulóján (Teleki Éva) 904/IV

384 KRÓNIKA Jelen tanácskozást értékelve Vass Henrik kijelentette, helyes és szükséges volt ezt a témát önállóan napirendre tűzni, s a tanácskozás műfaji sokrétűsége csak hozzájárul ahhoz, hogy színesebben, sokrétűbben tegyük vizsgálat tárgyává a szakszervezetek 1919-es történeti szerepét. A sokféleség mellett a kétnapos tudományos tanácskozást az elődök iránti tiszteleten kívül összefogta az egységes témaválasztás, annak pártos megközelítése, a valóság szenvedélyes kutatása, a folyamatok dialektikus vizsgálatára való törekvés, az, hogy a maga bonyolultságában, ellentmondásaival együtt elemezték a szakszervezeti mozgalom múltját. A tanácskozás eredményeit Vass Henrik a következőkben összegezte: A tanácskozás nemcsak adatszerű részletmozzanatokat tárt fel, hanem elősegítette a Tanácsköztársaság teljesebb megismerését is. Fontos általános tanulság, hogy a forradalmi fellendülés és a forradalom időszakában a szakszervezetek képezhetik a legfontosabb transzmissziós szíjat a nem proletár rétegek és a munkásosztály szövetségének kialakításában. A baloldali szociáldemokraták ós a forradalmi szocialisták hatására, majd a KMP megalakulása után a fiatal kommunista mozgalom tevékenységének hatására a szakszervezetek tevékenysége tudatos tartalmat kapott, a szakszervezetek adták azokat a kereteket, amelyek révén a munkásmozgalomtól addig távolabb álló értelmiségi és alkalmazotti rétegek a proletariátus osztályharcába bekapcsolódhattak. Konkrét és szemléletes képet kaptunk arról, milyen magával ragadóan vonzza a munkásosztály a forradalmi fellendülés időszakában az értelmiségi és alkalmazotti rétegeket, amelyek megnyerése nélkülözhetetlen feltétele a proletárállam stabilitásának ós államgépezete precíz működésének. Másfelől a TK története ismét bizonyságát adta annak is, hogy a magyar értelmiség színe-java — mint minden igaz ügyért folyó társadalmi fellendülés idején most is odaállt a nép ügye mellé (Kovács István, Sömjéni Sándor, Oelmacher Anna, dr. Arató Ottó ós Bihari Mór). Képet kaphattunk arról, hogyan vezetett a magyar szakszervezeti mozgalom útja a Tanácsköztársasághoz, és egyúttal jól érzékeltette, hogy azok a problémák, amelyek a szakszervezeteknek a Tanácsköztársaság államán belüli elhelyezkedésével kapcsolatban felmerültek, pozitív és negatív vonatkozásaikkal egyaránt benne gyökereznek a magyar szakszervezeti mozgalom múltjában, fejlődési útjában. Másfelől azonban az is kitűnt, hogy — a különböző forradalmi csoportok és különösen a KMP hatására — a szakszervezetekben nevelődött az a magyar munkásosztály, amely képesnek biz.onyult a lenini forradalmi tanítás legfőbb gondolatainak megértésére és amely a világon másodikként valósította meg a győzelmes proletárforradahnat. Ez a magyar munkásosztály örök történelmi dicsősége (Kabos Ernő). Fontos tudományos eredménynek tekinthetjük annak bizonyítását, hogy a Tanácsköztársaságon belül kibontakozó szakszervezeti vita — ha nem is hozott végleges eredményt — segített megtalálni és többé-kevésbé helyesen kijelölni a szakszervezetek helyét és szerepót a Tanácsköztársaság idején (Kende János). Figyelemre méltóak azok az eredmények, amelyek a szakszervezetek és a proletárállam viszonyának alakulását világították meg és amelyek a szakszervezeteknek a gazdasági életben betöltött szerepe vonatkozásában gazdagították eddigi ismereteinket. A szakszervezeteknek a Tanácsköztársaság időszakában fontos szerepük volt a szocializálás gyakorlati lebonyolításában, az üzemkoncentráció, a termelés racionalizálásának megvalósításában. Részt vettek a szakszervezetek a termelés konkrét irányításában, és különösen nagy szerep hárult rájuk az új, szocialista munkafegyelem kialakításáért megindult küzdelemben (Teleki Eva). Jelentős szerepet töltöttek be a Tanácköztársaság különösen előremutató és sokrétű szociálpolitikájának megvalósításában (Petrák Katalin). A mostani tanácskozás is alátámasztotta, hogy a májusi fordulat, a ,,második Vörös Hadsereg" születése szervesen kapcsolódik ahhoz a szervező munkához, amelyet a tanácskormány 1919 március—áprilisban a szakszervezetekre bízott. Enélkül a budapesti munkásság gyors mozgósítása nem sikerülhetett volna. A „szakszervezeti elv"-nek a hadseregben — mint ezt Hetés Tibor kifejtette — voltak hátrányai is. Abban a pillanatban, amikor a szociáldemokrata centrum megingott s a jobboldali szakszervezeti vezetők az árulás útjára léptek, a hátországgal, az ottani mozgalommal szoros kapcsolatban levő munkásezredek erre érzékenyen reagáltak. Mondanivalójában ehhez a problémakörhöz kapcsolódott Háner József hozzászólása, amelyben szemléletesen érzékeltette, hogy a szervezett vasmunkások határozott állásfoglalása a proletárdiktatúra mellett a május elejei nehéz napokban, szilárd tömegbázist jelentett a Vörös Hadsereg toborzása számára. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a munkásezredek szervezésével, vezetésével, kiképzésével kapcsolatban számos fontos kérdés megoldatlan maradt. A hagyományos szakszervezeti különállás szociál-