Századok – 1969

Krónika - Szakszervezettörténeti tudományos ülésszak a Tanácsköztársaság 50. évfordulóján (Teleki Éva) 904/IV

KRÓNIKA 907 lányait elemezte Hetes Tibor. Az egymást jól ismerő, összeszokott emberekből álló egységek morális értéke igen magas volt. Közös, a munkásmozgalomban gyökeredző ideológia fűzte őket egybe. A helyzet romlásával azonban kedvezőtlen hatást gyakoroltak rájuk a hátország eseményei, s ekkor mutatkoztak a toborzás hátrányai. Végül megemlékezett a hősökről, a hadszinterek kiemelkedő mozzanatairól. Az előadásokat hozzászólások követték. Elsőnek Szilágyi Sándor, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szólalt fel. Beszámolt arról, hol tartanak szakszervezetük történetének kutatásával és feldolgozásával, s megemlékezett két mozzanatról, amelyre nagy figyelmet fordítottak 1919-ben a Vegyipari Szakszervezet vezetői. Az egyik'a szakszervezet rendkívül szoros kapcsolata a munkásokkal: ismerték gondjaikat, bajaikat, értük dolgoztak, őket szolgálták. A másik a Vegyész Szakszervezetnek a Kommunista Párthoz fűződő kapcsolata. E két szempont alapvető maradt 50 év múltán is. Ezután Kováts István, a Közalkalmazottak Szakszervezetének titkára visszapillantott szervezkedésük kezdeteire, az első világháború előtti időre, s beszámolt arról, hogy milyen nehéz utat tettek meg addig, amíg a közalkalmazottakat beszervezhették a szocialista munkásmozgalomba. Az uralkodó osztályoknak gondjuk volt arra, hogy a hivatalnoki gárda megbízható legyen, ezért úri egyesületek szervezését engedélyezték részükre. A világháború forgatagában a szocialista eszmék behatoltak a tisztviselők, a közalkalmazottak soraiba is. 1918. október 26-án alakult meg szakszervezetük, s ők adták ki az első kommunista szakszervezeti lapot: Független Közalkalmazottak címmel. Ismertette szakszervezetük Tanácsköztársaság alatti szerepét, majd megemlékezett a Tanácsköztársaság bukása után meghurcoltakról. Szakszervezetüket megszüntették, s a közalkalmazottaknak megtiltották a szervezkedést. Ennek ellenére a munkáshatalom mártírjai között közalkalmazottak is voltak, közöttük olyan kiemelkedő egyéniség, mint Ságvári Endre. Hunya István, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, az 1891-től vívott gazdasági és politikai harcokra emlékezve megállapította, hogy a magyar parasztság Európa egyik legharcosabb osztaga volt. Küzdelmes út vezetett 1919-ig, amikor végre úgy érezték — a kortárs Hunya István szavaival—, ha eddig senki, majd a kommunisták kiosszák a földet. De a föld nem került felosztásra. Gondoskodott a Tanácsköztársaság az uradalmi cselédekről, mint mondta, olyan bérrendszert és munkaidőbeosztást vezettek be, melynél tökéletesebbet azóta sem csináltunk. Büszkén szólt arról, hogy erényeivel és hibáival együtt nálunk jött létre másodszor az emberiség történetében a legtökéletesebb társadalmi rendszer. Sömjéni Sándor, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége számvizsgáló bizottságának elnöke bevezetőben arról szólt, milyen kevéssé ismert az egy-egy művészeti ág, még kevésbé a művészetek összességének tevkenysége a Tanácsköztársaság alatt. Elmondotta. hogy bár szervezkedésük kezdete visszanyúlt a nemzeti művészetek megteremtéséért indított harc kezdetéig, tartós eredményt csak a Kommunista Párt megalakítása után tudtak elérni. Szólt a művészeti direktórium sokoldalú tevékenységéről,mely -lyel a művészeket segítette, akik tehetségükkel és tudásukkal szolgálták a munkásállamot. Ezután áttekintést adott a forradalmi művészek ellenforradalom alatti tevékenységéről. Oelmacher Anna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa, beszélt a Nyolcak és Aktivisták forradalmi csoportjáról, a világnézeti egységről, mely összefogta művészetüket. Példaként kiemelte Berény, Uitz és Poór alkotásait, amelyek különböző módon fejezték ki a hűséget a proletárállamhoz. Majd az ellenforradalom által létrehozott, művészetet béklyóba kötő körülményekről szólt. Háner József, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke a munkáshatalom fegyveres védelmének fontosságáról beszélt, s hogy az ellenforradalom idején miként próbálták befeketíteni emlékét. De, mint mondta, forradalmi jellegét, proletárhadsereg voltát nem tudták elhomályosítani. Büszkén állapította meg, hogy a forradalom feltétlenül számíthatott a szervezett vasmunkásokra, a munkapad mellett ugyanúgy, mint a fronton. Majd a csepeli vörös gyalogezred, a vörös vasas hadosztály szervezését, s ezzel egyidejűleg a munka folyamatosságának biztosítását ismertette. A vörös vasas hadosztály katonáinak forradalmi hűségét mutatta, hogy szembe tudtak fordulni áruló tisztjeikkel, és sikerrel vették fel a harcot az ellenforradalmárokkal, amikor Budapesten lázadást akartak kirobbantani. Szólt a diósgyőri vasmunkások fronton tanúsított állhatatosságáról. Végül a harcokat túlélők megpróbáltatásairól emlékezett, a fekete listáról, a rendőri felügyeletről, a megtorlásról. Befejezésül elmondotta, hogy 1956-ban a tizen -kilencesek fogtak elsőnek fegyvert az ellenforradalom leverésére, s leghívebb katonái lettek a megalakuló munkásőrségnek. Beszámolt arról, hogy szakszervezetük az 50. évforduló alkalmából 200 tanácsköztársasági veteránt tüntetett ki. Bihari Mór, a Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetőségének tagja be-