Századok – 1969

Közlemények - Gerő László: A várépítészet néhány szakkifejezéséről 82/I

KÖZLEMÉNYEK Gerő László; A várépítészet néhány szakkifejezéséről A nemzetközi várirodalomban éppúgy, mint a várépítészet hazai irodalmában elég sok bizonytalanság uralkodik egy-egy elnevezés értelmezése és használata terén. Ugyanazt a kifejezést különféle vár-részletre alkalmazzák, és ellenkezőleg, az is gyakori, hogy ugyanazt a várrészt különféle néven nevezik. Tovább bonyolítja a szakkifejezések használatát, hogy egy-egy korban helyes kifejezést — ami akkor valóban megfelelt annak a bizonyos várrészletnek — visszavetítik egy régebbi korba, olyan időbe, amikor e kifejezést nem is ismerték. Mindebből esak zűrzavar keletkezhetik, amit még növel az, hogy más-más országban, különböző területen még a fogalmi meghatározások is különfélék. így nem csoda, ha egy-egy várról vagy a várépítészetről szóló szakmunka lefordítása a legnagyobb nehézségekbe ütközik. Valóban, nemcsak XVI. századi várirodalmunkban fordul elő, hogy egy-egy várépítő mérnök vagy kapitány ugyanarra a várrészre más és más megnevezést használ, amit az ez időből származó térképeken is látunk, de a helyzet ma sem különb. Arra is sok példát találunk, hogy sokkal később keletkezett elnevezést korábbi váraknál használunk, ami szintén helytelen. Különösen gyakori az а tüzérség bevezetésével átalakult várépítészet kifejezéseinél, mint amilyen a bástya, vársík, kötőgát, és amelyek használata a XV. századi olaszbástyás várakat megelőző középkori várak megfelelő részeire éppoly helytelen, mintha az I—XIII. századi hajítógépeket ágyúknak neveznénk. A várak legjellegzetesebb részei közé tartoznak a tornyok. Mindenki tudja, vagy legalább úgy gondolja, tudja, tisztában van vele, mit jelent a torony kifejezés. Mégis a zavarok egyik góca éppen a tornyok körül van. Anélkül, hogy belemennénk a tornyok várépítészetben ismert összes változatainak részletezésébe, és anélkül, hogy az önálló toronyvárakkal foglalkoznánk, kezdve a római limes őrtornyaitól vagy a Balkán ismert kula (torony)-váraitól egészen a torony és várfal különben nagyonis érdekes viszonyáig, és a tornyok kiképzése különböző formáit taglalnánk, itt csak a tornyok egy részével foglalkozunk, és a területet korlátozva, vizsgálódásunkból ezúttal kizárjuk a városi tornyokat, a tűztornyokat, az ágyútornyokat is. A figyelmet egyedül a középkori várak tornyaira szeretném irányítani, éspedig a mi XII—XIV. századi várainkra, melyeket „belsőtornyos váraknak" neveztem. E tornyok elnevezésénél a magyar szóhasználat kitűnő, mert alkalmas arra, hogy a vizsgált időpontban épült várak három különféle tornyát egymástól jellegzetesen megkülönböztesse. Ezért ajánlottam a magyar példát a Várak Nemzetközi Intézete (Internationales Burgen Institut — IBI.) Tudományos Tanácsa VII. ülésén, Gentben, megszívlelendőnek, és ajánlottam elfogadását annak az ülésnek, melynek témája — 1967 őszén — éppen a várépítészet különböző szakkifejezéseinek egyeztetése volt. A karakteresen elkülönülő három torony: a lakótorony, az öregtorony és a védőtorony. Általában persze ezeket mind nevezhetjük védőtornyoknak vagy egyszerűen vártornyoknak. Mégis a lakótorony könnyen elkülöníthető. Oly várépítési forma ez, melynek eredete máig vitatott. Grand szerint a fatornyokból vezethető le, mint ahogyan Franciaország sokszáz kővára épült át a középkor elején, a korábbi favárak helyén. Véleményünk szerint kőelőképek alapján jelenik meg a normann lakótorony tekintélyes méretű várformája -az európai várépítészet kezdeteit jelentő várépítés első csoportja — Franciaország északi, és a Brit szigetek déli partjai mentén, a XI. században. Egyidejűen a Földközi-tenger partjain, ahol azokat a néphagyomány szerint az egyszemű óriások — az Aci-k — építették: Acicastello, Acireale, Acitrezza. E tornyok falai rendkívül vastagok, elérik a 4—5 métert, és több emeletsorra osztottak. Területük szintén tekintélyes, eléri a 350—500 m2 t. Teljes egészükben a passzív védelemre rendezkedtek be. Bejárati ajtajuk az első