Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 836/IV

FOLYÓIRATSZEMLE 861 és a „Clarté" mozgalom (46 — 79. 1.) az internacionalista és pacifista értelmiségiek összefogására mindjárt a háború befejezésének másnapján kísérletek történtek. A szervezkedésben P. Vaillant-Couturier is részt vett, támogatta R. Lefebvre is, noha sokat betegeskedett és gyakorta volt kórházban. A mozgalom 1919 februárjában indult meg hivatalosan, Barbusse hirdette meg a programját. Ez idő tájt Barbusse és Romain Rolland között ellentét is támadt. Rolland helytelenítette, hogy a mozgalom túl közel kerüljön a politikához, s Barbussetől eltérően, aki szóles tömegmozgalom kibontakoztatására törekedett, igényesebb volt, a botladozókkal szemben magasabb mércét állított volná, s szűkebb, de magasabb színvonalú mozgalmat szeretett volna létrehozni. E vita 1919 nyarán éleződött ki, s nemiként késleltette a Clarté megjelenését is. Később a politikai reakció, a Versailles-i békeszerződések, a szovjetellenes intervenció, a Magyar Tanácsköztársaság lerohanása, a francia munkásellenes belpolitika arra kényszerítette a „rollandistákat" is, hogy élesebben szólaljanak meg a közvetlen politikai kérdésekben is. így 1919. aug. 24-én már megjelent az értelmiségiek tiltakozása a szovjetellenes intervenció ellen, amit a Populaire, a Vague ós a Vérité egyaránt közölt (a felhívást többek között A. France, Barbusse, Vaillant-Couturier, Duhamel írta alá). A mozgalom lelkes támogatókra talált a leszerelő értelmiségiek körében. Ezek után jelenhetett meg 1919. október 10-én a Clarté első száma. Ginsburg részletesen ismerteti a szervezeti elveket, a tagdíjfizetés módszereit, a résztvevők neveit. (A Clarté hangsúlyozottan törekedett a nemzetközi kapcsolatok ápolására, így a szerkesztőség sorába nem csupán franciákat igyekeztek bevonni. A jelöltek között szerepelt Blasco-Ibanez, E. D. Morei, H. G. Wells, Stephan Zweig, I. Zangwill, Upton Sinclair és A. Laczko is.) Az általános körképbe illeszti be Ginsburg Lefebvre alakját, aki 1919 nyarán még pacifista tolsztojánus volt, de mindinkább közeledett a kommunistákhoz, s így a francia internacionalista baloldali értelmiségiek között szót érthetett a különféle csoportosulásokkal. A szerző érzékelteti a mozgalom belső nehézségeit, a baloldali értelmiségiek polémiáit, a generációs problémákat, a stílusirányzatok szembekerülését, a vitákat, amelyek Szovjet-Oroszország jelene és jövője körül bontakoztak ki. E nézeteltérések, amelyek többek között a radikálisok, kommunisták, nevezetesen a legbefolyásosabb, Barbusse és a pacifisták között kitapinthatóvá, később kiélezetté váltak — útját állták, hogy a mozgalom valóban tömegmozgalommá váljék, sőt a tervezett nemzetközi kongresszus megtartását is meghiúsították. — MICHAEL LOWY: Marx a jelenségekkel szemben. A spanyol forradalom. 1834—1856 (79 — 89. I.) Marx ismeretes spanyol témájú tanulmányait és újságcikkeit veszi bonckós alá, s az elemzés nyomán megállapítja, hogy az 1856-os forradalom 110. és az 1936-os forradalom 30. évfordulójának másnapján is milyen sok modern, meggondolkoztató elem található bennük, valamint azt, hogy Marx mennyire kész volt felülvizsgálni megállapításait. Tematikailag Marx „spanyol" írásainak legkorábbi fejezetei az 1808—1820-as forradalmi mozgalmakhoz vezetnek vissza. A szerző ezekkel kapcsolatban aláhúzza, milyen nagy szerepet tulajdonított Marx a partikularizmusnál a gazdasági összefüggések mellett a tradícióknak is. Ugyancsak itt érinti a guerilla hadviselés szerepét, potenciális lehetőségeit, s talán ez az egyedüli hely, ahol Marx e jelenségről megemlékezett, méghozzá olyan formában, amely megtörhetetlen erőt tulajdonított e hadviselési módnak, ha a néptömegek, a parasztság valóban egybeolvadt a gerillákkal. Az újságcikkek második köre az 1854-es forradalmat, a katonai-tiszti pronunciamentot dolgozta fel. A konzervatív monarchia liberális korrekciójába azonban népi erők is bekapcsolódtak, s a tiszti csoportosulások fő gondja csakhamar a demokratikus csoportosulások megtörése lett. Marx mindezt gondosan nyomon követte, s a spanyol 1854-et a francia 1848-al hasonlította össze, megjegyezvén, hogy itt 1848 júniusára nem kerül sor, mert Spanyolország elmaradottabb, még a szociális, a munkáskérdés nem került a történelem napirendjére, még a felsők és a „szélesebb nép" ellentéte az elsődleges. Két évvel később azonban az újabb események nyomán ítéletét módosította. 1856-ban O'Donell tábornok az udvar jóváhagyásával reakciós államcsínyt hajtott végre, s a liberális burzsoázia, s a liberálisabb katonatiszti csoportok (Espar -tero tábornok) azonnal feladta az ellenállást, s csak a népi demokratikus ellenzék, Madrid munkássága tanúsított ellenállást. Marx az új mozzanatok mérlegelése nyomán jelentette ki, hogv a „burzsoázia elárulta és magára hagyta a proletárokat", s jutott olyan következtetésre, hogy a spanyol társadalom immár ugyanolyan szintre jutott, mint Nyugat-Európa más országaiban, ahol a szociális problémák kerültek a belpolitikai küzdelmek első sorába. — E. COHEN-HADRIA: Tunisz zsidó lakossága 1914 előtt — ahogyan azt egy szemtanú látta. Visszaemlékezések (89—107. 1.) egy család történetének keresztmetsze-