Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 836/IV

858 FOLYÓIK ATSZEMLE ten a sok kapcsolat, a szabad társadalmi mobilitás és a gyakran kialakuló két- vagy többnyelvűség a nyelvkonfliktusok csökkenését idézi elő. A szerzők több mint hatvan állam egységnél megvizsgálják a politikai stabilitás és az etnikai összetétel kapcsolatát. A fejlettség fokmérőjének a napilapok ezer főre eső forgalmát vették. Az adatokkal azt bizonyítják, hogy a nyelvi homogenitás a politikai stabilitást csak az átmeneti, a magas fejlettségi szintet még el nem érő országoknál segíti elő észrevehetően. — AMOS PERLMUTTER: Egyiptom és az új középosztály mítosza (46—65. 1.) szerint a társadalmi, gazdasági és politikai fejlődés biztosítása a fejlődő országokban a kialakulóban levő új középosztályokra hárul — ami még sok helyen nem is jött létre. Egyiptom esetében kérdéses a múlt században már kialakulóban levő középosztály értékelése és jelenlegi befolyása. A szerző szerint a múlt század vállalkozói, bürokratái nem töltötték be szerepüket, mert fennmaradt a céhrendszer, nem volt iparosítás, nem vezették be a szükséges reformokat, végül pedig bekövetkezett a gyarmatosítás. Az új középosztály nem sokban építhet a régire. — DAVID R. SEGAL: Osztályok, rétegek és pártok Nyugat-Németországban és az Egyesült Államokban (66 — 84. 1.) azt vizsgálja, milyen tényezők befolyásolják a lakosság pártállását. A hasonló technikai bázis ellenére lényeges különbségeket lát, melyeknek történelmi gyökereik vannak. Az Egyesült Államokban nincsenek jól kivehető választóvonalak, a vallás csak kismértékben befolyásoló tényező, jelentősebb az „osztály-azonosulás". Németországban a hivatás, a szakszervezeti tagság és a vallás egyaránt fontos szerepet tölt be a pártok melletti állásfoglalásban. Mindkét helyen a legkonzervatívabb erőt az önálló tőkések és a háziasszonyok alkotják. — J. G. LA PENSÉE 1967. jún. szám. — JEAN-JACQUES GOBLOT: A „civilizáció tényeinek" elméleti megközelítéséhez (3—25. 1.) visszautal a francia marxisták (Centre d'études et de recherches marxistes) körében lefolyt vitákra, amelyeknek során az ázsiai társadalmi formáció problémáit tisztázták, s egyúttal a társadalmi haladással kapcsolatban vizsgálták, hogy ennek kritériumai miként határozhatóak meg. A szerző a társadalmi sémák és a valóság sokrétűségét, az egyes és az ismétlődő jelenségek különbségét világítja meg, majd azt taglalja, mi választja el a marxizmust a dogmatikus történeti felfogástól. Szept.—okt. szám. — CHARLES PARAIN: A strukturalizmus és a történelem (39—52. 1.). A folyóirat speciális különszáma teljes egészében a strukturalizmussal foglalkozik és a nyelvtudomány, a pszichológia, a biológia, az irodalomtörténet, s Parain tanulmánya révén a történeti fejlődós vonatkozásában elemzi a problémákat. Parain az újabb strukturalista irodalomból Cl. Lévi-Strauss: Les limites de la notion de structure en ethnologie о. munkáját emeli ki s analizálja. Aláhúzza, hogy a hasonló típusú művek elvitatják a történetiség fontosságát, s így Lévi-Strauss is olyan tipizálást alkot, amely az emberiség történetét két nagy fejezetre bontja: a vadságéra, amelyben a legnagyobb forradalmat a neolit korszakba való átlépés jelentette, s a modern tudományok elterjedésére a XIX—XX. században. E dinamikus mozgással szemben pedig a szerzők a pangás hosszú periódusait húzzák alá. Parain logikai úton és a történeti tények alapján mutatja ki Lévi-Strauss és a strukturalista felfogás gyengéit. — J. LE MOUVEMENT SOCIAL 1967. ápr.— jún. szám. — A szerkesztők a kötet egészét a szocialista munkásmozgalom ós az irodalom, irodalmi kritikai szemlélet kialakulása összefüggéseinek szentelték. MADELEINE REBERIOUX: Irodalomkritika és szocializmus a századfordulón (1 — 28. 1.) a különböző országok és pártmozgalmak tapasztalatait igyekszik összefoglalni. Ebben a korban sokhelyütt — Gramsei szavaival élve — a, szocialista mozgalom közvetítette a tudományt és a kultúrát a szélesebb tömegekhez. A műfajnak néhol kimagasló képviselői akadtak, mint Mehring, Jaurès és Lafargue, a román Gherea, Lunacsarszkij és az angolok körében Morris, Shaw, Wells, Blatchford, Carpenter és mások. Kialakult és végleges formákról azonban nem lehet beszélni. Az irodalomkritika betört a szocialista napilapokba csakúgy, mint az elméleti folyóiratok hasábjaira. Rebérioux néhány belső tartalmi-irodalmi kérdést is felvet. így jelzi, hogy az új stílusirányzatokkal a szocialisták többsége sem barátkozott meg, még olyan fiatal, forradalmi szellemek, mint Lunacsarszkij is hidegen fogadta a formabontókat. Másfelől viszont éppen az irodalom, az esztétika érezte át talán elsőként a változó világot, s külön idézi a fiatal Lukácsot, aki hangsúlyozta, hogy félszázad után a halál-probléma újra tudományos-filozófiai értelemben is polgárjogot nyert. Rebérioux felidézi Lenin és Plehanov irodalmi munkásságát, hangsúlyozza, hogy Franciaországban az irodalomkritika feltűnően széteső, epizodikus szerepet játszott még ezekben az években a szocialista mozgalomban, s ezt szembe-