Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 836/IV

FOLYÓIRATSZEMLE 859 szegezi az „elmaradott" kelet-európai országok tapasztalataival, ahol e problémák és tanulmányok nagyobb szerepet játszottak. — GEORGES HAUPT: A kritika megteremti a szocializmust Romániába^) (30— 48. 1.) nagy sajtóanyagra támaszkodva világítja meg, hogy az első román szocialista sajtókiadványokban milyen nagy szerepet játszott az irodalomkritika. Sikerült képet fest a kor román irodalomkritikusairól, elsősorban Dobrogeanu Gherearól, aki Plehanov ós Akszelrod társaságában még az 1880-as évek orosz marxista köreinek szellemét plántálta át Bukarestbe, ott egyúttal megtalálva a hazai gyökereket is. Haupt adatokat közöl a folyóiratok elterjedéséről, megvilágítja jellegüket, s azokat a szálakat, amelyek a román szocialistákat a nyugati ós a környező országok kultúrájához, mozgalmához fűzték. — SUZANNE MILLER: A német szociáldemokrata párt irodalomkritikája a XIX. század végén (61 — 69.1.) a századforduló előtt két rangos folyóirat nyúlt az irodalom kérdéseihez: a Neue Zeit és a Sozialistische Monatshefte. A párt írástudói gyakran azért keresték fel inkább az utóbbi folyóiratot cikkeikkel, mert a Neue Zeitnél Kautsky túlságosan szigorú és „egyszemélyi diktatúrát" gyakorolt. Irodalmi, esztétikai kérdésekben azonban az értékítélő szerepet fokozatosan átengedte Mehringnek, s ő maga, aki közgazdasági, történeti, filozófiai terrénumban oly otthonosan mozgott, kifejezett esztétikai, irodalmi problémákat kevéssé érintett. Másfelől viszont Mehring révén mégis a Neue Zeit nyújtott az irodalomkritika területén is maradandóbbat, mint a könnyedebb, nagyobb írógárdával tevékenykedő, s a szociáldemokrata értelmiség köreiben olykor és helyenként népszerűbb Sozialistische Monatshefte. Miller hangsúlyozza, hogy Mehring mellett a korszaknak más jeles kritikusai is voltak: Franz Diederich, Kurt Eisner, Friedrich Stampfer, Bruno Sclioenlank, Heinrich Ströbel, de az irodalom területén jártas volt Hermann Wendel és Rosa Luxemburg is. Az irodalmi kérdések olykor a pártkongresszus vitáiban is napirendre kerültek. A német kritikusok is csak „mérsékelt tisztelettel" viseltettek a modernek iránt, miként azt Mehring még Hauptmann-nal szemben is megfogalmazta. A párt elméleti folyóiratai és egyéb orgánumai mégis nehezen felbecsülhető mértékben járultak hozzá a tömegek irodalmi ízlésének és tudásának emeléséhez, aminek csak egyik fontos adaléka, hogy a pártsajtó irodalmi melléklete, a Neue Welt 140 000-es példányban jelent meg, s ebből ismerkedhettek meg a munkás olvasók Tolsztoj, Dosztojevszkij, Ibsen, Hauptmann. Zola írásaival. — FRANÇOISE BÄSCH: Szocializmus és irodalmi kritika Angliában 1900 körül (77—88. 1.) az angol munkásmozgalom egyik sajátosságának tartja, hogy a modern munkásmozgalom kezdetétől mindvégig nagyszerű tehetségű irodalmárok, írók, értelmiségiek mindig magas szinten tartották a lapokban az irodalmi rovatokat. Az egyszerű névfelsorolás is jellemző: William Morris, Edward Carpenter, Oscar Wilde, H. G. Wells, G. B. Shaw, a Webb házaspár, Robert Blatchford, B. Glasier, Edward Aveling, H. S. Sait és mások. Az irodalmi ízlés és az ítéletek azonban személyek és a politikai szervezetek, felfogások szerint is megoszlottak. A modern angol munkásmozgalom egyik nagy úttörője, William Morris maga koszorús költő, elsőrendű műfordító volt (aki a régi normann énekeket is áttette angol nyelvre). mozgalmi dalokat is írt, rajzolt — de a modern irányzatoknak tudatosan hátat fordított, a kapitalizmus visszataszító embertelenségével szemben a régmúltban keresett kiutat, s a praeraffaeliták sorában vél te megtalálni a művészeti megújhodást, mlg az ifjak a századfordulón egész másként látták a művészet lehetőségeit, kiútját, de Morris énekei, versei csakúgy az angol irodalom részévé váltak, mint Shaw, Wells írásai. Az irodalom-kritikában szintén heves viták folytak. Már akkor is vitatták, hogy Tennyson költészetében az emberszerotet mennyire tartalmazza a társadalmi progresszivitást, vagy Kipling esetében bírálták angol birodalmi nacionalista világszemléletét, de értékelték társadalombírálatát. A tulajdonképpeni szocialista lapok közül a Clarion fordította tudatosan a legnagyobb figyelmet az irodalomra, de Morris Commonwealth-je csakúgy közölt állandó irodalmi kritikákat, mint a Labour Leader (a Független Munkáspárt lapja) vagy a Social Democrat (a Szociáldemokrata Föderáció folyóirata), emellett azonban Shaw és Wells kritikái más progresszív folyóiratokban (Saturday Review) is helyt találtak, s részben éppen e lapok törtek utat Angliában Ibsennek, Tolsztojnak és Turgenyevnek. Az angol szocialista irodalomkritikában azonban másfajta problémák is adódtak. Shaw Ibsen realizmusáért lelkesedett, de a kortársak jórésze szívesen olvasta Zola, Giesing, Upton Sinclair naturalista műveit. Mások viszont a naturalizmustól a művészeti szépséget féltették. Shaw és Wells írásait se fogadta osztatlan lelkesedés. A Labour Leader Shaw színdarabjait intellektualizmussal vádolta, amelyek így soha nem találhatnak utat a szélesebb tömegekhez. Bäsch áttekintésében aláhúzza, hogy a kritikusok némelyike (Morris, Shaw és Wells) átfogó irodalomkritikai rendszert is igyekezett kidolgozni,