Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 836/IV

856 FOLYÓIK ATSZEMLE működő segélyszervezetről és vezetőikről is. — J. COMPARATIVE STUDIES IN SOCIETY AND HISTORY 1967. 9. köt. 2. (jan.) szám. — VICTOR ALBA: A mexikói forradalom és a karikatúra (121 —136. I.) a politikai gúnyrajz két formáját különbözteti meg: közkeletű szimbolikus ábrázolás (pl. a csizma, mint a zsarnokság jelképe) és a mélyebb, a társadalmi valóságot túlozva bemutatással nevelő funkciót betöltő modernebb fajta. A múlt században Mexikóban a liberálisok fegyvere volt a karikatúra első fajtája, melynek hőse „a nép egyszerű fia", a „charro" volt, akivel szemben a pap, a tábornok ós a spanyol boltos (később az észak-amerikai üzletember) jelent meg. A forradalom után, de főként az ötvenes évektől egyre általánosabbá vált a fejlettebb típus, az újgazdagokat és a tradicionálisan erőszakos, férfiaskodó ,,macho"-t bíráló társadalmi karikatúra. — W. A. COUPE: A német karikatúra és az 1848-as forradalom (137—167. 1.) nem az angol és francia példa nyomán Németországban is megjelenő szatirikus folyóiratokkal foglalkozik, hanem a szerkesztői felelősségtől mentes önálló plakátlapokkal, röplapokkal, amelyeknek hatása jelentős volt. Elődeik a reformáció és a harmincéves háború fametszetei voltak, amelyek kétszáz évi szünet után a Napóleon elleni nemzeti háború idején tűntek fel újra, hogy újabb intervallum után 1848-ban érjék el virágkorukat. A politikai karikatúra újraéledése összefüggött a közvélemény hirtelen megnőtt súlyával, és a három forradalmi központnak megfelelően három válfaja alakult ki. Münchenben Lajos bajor király és szeretője, Lola Montez váltott ki erkölcsi felháborodás formájában jelentkező politikai ellenszenvet, amit a karikatúrák is jeleznek. A berlini rajzok szigorúbbak, kevés teret hagynak a humornak IV. Frigyes Vilmos egyre szenvedélyesebb elítélésében. A frankfurti gúnyrajzok voltak a legváltozatosabbak, többüket feltehetően maguk a delegátusok készítették saját körük számára, a szereplő személyek rejtett gyengéit mutatják be. Az egyre kevesebb optimizmusra okot adó frankfurti parlament fejlődése tükröződött a rajzokban is: megjelentek a „jobboldali" konzervatív karikatúrák is, a radikálisok kiábrándultságát tükröző keserű ábrázolások, de jelentkezett a „csőcselektől", az anarchiától való félelem hangja is. — ERIC R. WOLF, EDWARD С. HANSEN: Сaudillо-politika : strukturális elemzés (168—179. 1.) abból indul ki, hogy a latin-amerikai birtokososztály (criollo-k) csak a szegény félvér lakosságból szervezett (már a szabadságharc előtt kialakuló) magánhadseregek támogatásával tudta kivívni függetlenségét. A mestizo-kból álló hadseregek ezután a legtöbbször önállósodtak vezéreikkel együtt és az erőszakos vagyonszerzés és a politikai szerep keresésére adták magukat. E „bandák" jellegzetességei: patrónus — kliens viszony a caudillo és követői között, az utódlás nincs intézményesen szabályozva, erőszak a politikai vetélkedésben, kudarc a vezetés hosszútávú megtartásában. Az eddigi elemzések tévedtek abban, hogy a függetlenség kivívása után a criollo dzsentri stabilitásra törekedett, ellenkezőleg: a félig feudális, félig kapitalista hacienda gazdálkodás mellett a vagyon növelése csak egymás kárára volt lehetséges, így az anarchia létük természetes előfeltétele volt, lehetővé téve a hadseregek caudilloizmusát, amely összezavarja a hierarchikus osztályviszonyok megjósolható kölcsönhatását. Ennek a helyzetnek az az oka, hogy egyetlen gazdasági vagy társadalmi csoportnak sincs ereje a vagyon ós hatalom olyan tartós monopolizálásához, hogy központosított politikai apparátust szervezzen. A bizonytalan egyensúlynak volt egy harmadik összetevője is: a külföldi érdekeltségek, amelyeknek érintése tabu volt. A három csoport egyensúlya képezte a rendszer alapját a hetvenes évekig, amikor új forma alakult ki: diktatúra „a rend és a haladás" érdekében. Létrejötte összefüggött az 1873 utáni depresszióval, a protekcionizmussal ós az európai államok imperialista külpolitikájával — a caudilloizmus csak formákban élt tovább. A Latin-Amerika-i vasútépítés, iparfejlődés, piacra termelés, a kialakuló hitelrendszer stabilitást követelt, amit a criollo-k és a külföldi érdekeltségek szövetsége (például Diaz Mexikóban) teremtett meg. A mestizo viszont szövetségre lépett a vidéki (indián) lakossággal az indianizmus vagy a populizmus jelszava alapján, így jöttek létre a ma is fennálló ellentétes hatalmi csoportosulások. — MARIUS В. JANSEN, LAWRENCE STONE (208 — 232. 1.) több mű ismertetése kapcsán Japán és Anglia nevelési rendszerének és modernizálódásának összefüggését vizsgálja a Tokugawa, illetve a Tudor korszaktól a XX. századig. 3. (ápr.) szám. — MOSHE LISSAK: A modernizálás és a hadsereg szerepének megnövekedése a fejlődő országokban (233— 256. 1.) Burma, Indonézia, Pakisztán és Thaiföld példáján keresztül a modernizációs folyamat krízisei és a válságok megoldásának improvizált módja közötti összefüggést kutatja. Megkísérli felbecsülni ezeknek a megoldásoknak a hosszútávú társadalmi fejlődésre való hatását és a polgári kormányzatra való visszatérés esélyeit. — Három tanulmány vizsgálja a vallás és a