Századok – 1969

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 836/IV

EOLYÖIR ATSZEMLE 855 volt érdekük ezzel is bonyolultabbá tenni a helyzetet. A némely német forrásban található verzió a hazarepülés alkalmával való meggyilkolásról nem látszik valószínűnek. A régens-kormányzat is folytatta Borisz politikáját, amelynek a lényege az volt, hogy nem tesz több engedményt a németeknek. Végső fokon mégis valószínűnek látszik az erőszakos halál, vagy a németek, vagy hazai ellenségei lehettek az okozói. — IVAN SZNEGAROV: Georgi Kasztriota-Szkan-derbég (1405—1468) és Debár és Ohrid városa viszonya felszabadító harcához (60—65. 1.) azt bizonyítja, hogy a két város lakossága együttérzett Szkanderbég harcával, s ezért ellentétbe is került a törökökkel. — GEORGI T. MADOLEV: Vaszil Glavinov — a macedóniai és Drinápoly-vidéki szocialista mozgalom úttörője (66 — 81. 1.) részletesen ismerteti az 1869—1929 élt szocialista tevékenységét, aki Dimitâr Blagoev harcostársaként hol Bulgáriában, hol a török területen fejtett ki eredményes munkát a szocializmus terjesztésében. A balkáni föderatív köztársaság volt az eszményképe. — SZTEFAN VELIKOV, NIKOLA FBRMAND-ZSIEV: Még egyszer Hadzsi Dimitâr és Sztefan Karadzsata 1868-as szabadcsapatának részvevőiről (82 — 87. 1.) az eddigi adatok megrostálásával megállapítják, hogy 122 részvevő neve biztos, még két vagy hat részvevő nevét kell megállapítani. — N. INTERNATIONAL REVIEW OF SOCIAL HISTORY 1967. 1. szám. — ROBERT С. RET NDK RS: Faji elfogultság a baloldali áramlatnál. E. D. Morei és „a fekete szörnyűségek a Rajnánál" (1 — 29. 1.) emlékeztet arra, hogy Morei, az első világháború ismert pacifista publicistája a baloldali pacifista és munkáspárti lapokban nagy nemzetközi vihart felkavaró cikkeket írt arról, hogy a francia „színes" csapatok a megszállt német területeken garázda módon léptek fel. Az angol és a nemzetközi közvélemény elsősorban azon állításain háborodott fel, hogy a „színes" katonák a magasabb kultúrájú német „fehér" nőkkel kegyetlenkedtek. Reinders felidézi, hogy a cikkek nyomán nagygyűléseket tartottak, s az ügy az antanthatalmak bizalmas tárgyalásain is felszínre került, Lloyd George is a néger egységek kivonását tartotta szükségesnek, Nitti pedig még élesebben marasztalta el a „színes" egységek alkalmazását. Reinders azonban az érem másik oldalát is megmutatja, azt, hogy e tiltakozásban mennyire félreérthetetlenül megmutatkozott a faji elfogultság, hiszen a garázdálkodások nem csupán a néger katonákat jellemezték. Reinders felidézi az egykori hasonló értelmű elhatárolódó írásokat, s megállapítja, hogy Morei és társai feltételezhetően azért hangsúlyozták ezt az oldalt, mert így remélték elérni azt, hogy az angol közvéleményt felvonultathassák a francia imperializmus ellen, s a francia imperializmus ellenében megsegíthessék a születő német köztársaságot, amelyre úgy tekintettek, mint ahol a szociáldemokrata mozgalom tényleges és egész Európa jövőjére kiható eredményeket ér-het el. — WOLFGANG SCHIEDER: A Kommu-nisták Szövetsége 1850 nyarán. Három dokumentum a Marx—Engels hagyatékból (29—58.1.) bevezetőben megállapítja, hogy a megelőző években az érdeklődés főként a szövetség 1848—49-es történetére, a kontinuitás fennmaradására irányult. Az újabb munkák ezeket a problémákat lényegileg tisztázták. Az újabb kutatások, írások azt vizsgálják, milyen kapcsolatai voltak a londoni központnak a különféle helyi szervezetekkel. A mellékelt három dokumentum közül kettő Altonából és egy Kölnből származott. Schieder bemutatja azokat a személyeket, akik a beszámolókat írták, s megkapták. A dokumentumok maguk képet adnak a szervezetek életéről, a vitákról. — D. J. ROWE: A Tyne-vidék révészeinek sztrájkja 1809-ben és 1819-ben (59—76. 1.) a révészek speciális csoportjának helyzetét vizsgálja, azokét, akik a partról a szenet szállították a szénrakodó hajókra. E jólszervezett és gazdaságilag nélkülözhetetlen csoport már a XVIIÍ. sz. folyamán is több sztrájkot vívott meg. A napóleoni háborúk inflációja gazdasági helyzetüket lerontotta, és ez váltotta ki újabb bérmozgalmukat. — ALFRED ERICH SENN: Orosz emigráns alapítványok Svájcban 1916. Az ohrana jelentései alapján (76—85. 1.) aláhúzza, hogy 1914 után az orosz emigráció létszáma hirtelen felduzzadt, s ezzel kapcsolatban a sególybizottságok száma, taglétszáma ós tevékenysége is kiszélesedett. Olykor a hivatalos orosz külpolitikai szervek és az emigráció között is kapcsolatok szövődtek. E kapcsolatok azonban rendkívül ellentmondásosak, s olyan vetületük is volt, hogy a cári ohrana beépített ügynökei működtek ezek sorában, akik azután jelentésekben számoltak be a szervezetek működéséről. E segélyszervezetek az anyagi támogatáson túlmenően abban is közreműködtek, hogy az orosz emigránsoknak letelepedési engedélyt szerezzenek Svájcban, amiben közrejátszott, hogy az emigráns csoportok élén bolsevik vagy mensevik vezetők álltak, akik alkalmasint szoros kapcsolatot tudtak teremteni a svájci szociáldemokratákkal. Ezek közül, miként az ohrana jelentése bizonyítja, a legjelentősebb csoport alighanem a zürichi volt. A jelentés megemlékezik a többi városban