Századok – 1969

Könyvszemle - A múzeumi évkönyvek történelmi vonatkozású tanulmányai (Benda Kálmán) 810/IV

KÖNYVSZEMLE 817 rendszerezését a Múzeum nádudvari feketeedény gyűjteményéről, Szíj Hezsö összefoglalását a debreceni bibliofilia két világháború közti történetéről stb.). Mindent összevéve azt állapíthatjuk meg, hogy a Déri Múzeum 1965-ös Evkönyvének tanulmányai korban és témában szerteágazó sokszínűségük mellett is egységesen a Hajdú-Bihar-i táj népének ós múltjának jobb megismerését szolgálják, s komoly, színvonalas tudományos munkáról adnak számot. A Déri Múzeum Évkönyve valóban központi tudományos orgánuma a tájban folyó helytörténeti és helyismereti kutatásoknak. * Az 1949 óta Nagy-Budapesthez tartozó Rákospalota múzeuma 1960-ban létesült. 1964-ben jelentette meg első — és mindeddig egyetlen — évkönyvét (Rákospalotai Múzeum Évkönyve. 1964. I. évfolyam. 136 1.). Az Évkönyv négy tanulmányt közöl mind a négy a község múltjára vagy jelenére vonatkozik. Kőszegi Frigyes a község területén még a múlt században feltárt bronzkori kincslelettel kapcsolatos kutatások eredményeit összegezi. Boros Marietta a helyi népviselet változásait ismerteti, Koczogh Ákos a négy évtizede itt dolgozó Kocsis András szobrász művészetét jellemzi, Für Lajos pedig „Palotai jobbágyok utolsó pere a földesúrral" címen (33— 75.1.) a község és a Károlyi grófok közti 1846-ban indult s 1860-ban befejeződött legelő-elkülönítési és úrbéri per történetét dolgozza fel. A széleskörű kutatásokon alapuló tanulmány bemutatja a község parasztságának e korbeli helyzetét, az 1848-as jobbágyfelszabadítást közvetlenül megelőző és azt nyomon követő helyi paraszti problémákat, amelyek 1860-ban is csak részben, nem egyszer felemás módon nyertek megoldást. Külön kiemeljük a szerzőnek Rákospalotán túlnéző szemhatárát és olvasmányosságra törekvő stílusát. Sajnálatos volna, ha az Évkönyvnek nem volna folytatása. * Az 1868-ban Jósa András főorvos által alapított nyíregyházi múzeum évkönyveinek sora 1958-ban indult meg, Csallány Dezső múzeumi igazgató szerkesztésében. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve jellegét tekintve kezdetben elsősorban régészeti vonatkozású értekezéseket közölt, az utóbbi években a cikkek nagy hányada néprajzi tárgyú, részben külső munkatársak tollából azonban néhány fontos történelmi vonatkozású tanulmányt is találunk benne. (A megyei múzeumi szervezetbe tartozó nyírbátori Báthori-Mú-14 Századok 1969/4. sz. zeum történeti tanulmányai külön sorozatban jelennek meg. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei múzeumi munkában való tájékozódást a kívülálló számára egyébként megnehezíti, hogy az Évkönyvek erre vonatkozóan semmi felvilágosítást nem adnak.) Az Évkönyvek tanulmányait általában egységbe foglalja, hogy a tanulmányok túlnyomó többsége tárgyválasztásában a megye határán belül marad. A kötetek mindegyike nagyszámú illusztrációt közöl, elsősorban régészeti vonatkozásban. Az 1958-as évszámot viselő I. kötetben (megjelent Bp. 1960.) a paszabi réz kori lelet, majd az újkenézi kelta leletek ismertetése után Csallány Dezső a megye területén feltárt nagyszámú avar emléket rend -szerezi, s 19 képtáblán a jellegzetesebb tárgyak fényképét is közli (31 — 83.1.). Bökönyi Sándor a honfoglaló magyarok lovainak fajtakérdéséhez hoz adatokat, három, a megye területén kiásott lókoponya alapján; röviden ismerteti a korábbi kutatások eredményeit is (88 — 96. 1.). Koroknay Gyula a Szabolcs-Szatmár megyei egyenes szentély záródású templomok egyenkénti leírását közli (98—126. 1.). Ez a félköríves szentélyt felváltó, a ciszterciek által meghonosított egyszerűbb templomépítési stílus az 1200-as években jelent meg ezen a vidéken, s rövidesen mindenfelé elterjedt. Jellemző ezekre a templomokra, hogy míg architekturális díszítésük igen szegényes, a szobrászati alkotások pedig teljesen hiányzanak belőlük, legtöbbjükön freskómaradványok találhatók, ezek egy része azonban későbbi. Éri István a XVI. században még jelentős kisvárdai vár történetéhez közöl fontos adatokat, részben az ásatások és a restaurálás során előkerült faragványtöredékek, részben azonban az írott följegyzések számbavételével. A tanulmány adatokkal világítja meg a sárospataki reneszánsz művészi műhely eddig inkább csak feltételezett hatását a Várdaycsalád építkezéseire (A kisvárdai vár reneszánsz faragványtöredékei. 129—142. 1.). Balogh István Szabolcs megye 1556-os dézsmajegyzékének adatait értékeli és ismerteti községenkint, a lakosság lélekszámára (az egész megyében 23 085 lakos), a termesztett gabonafajtákra és mennyiségére, a juh- és a méhállományra vonatkozóan. Megállapításai több vonatkozásban jelentősek, itt csak egyet emelünk ki: a tizedjegyzék tanúsága szerint a XVI. század közepén a gabonatermesztés ezen a tájon „aligha" haladta meg a jobbágyháztartás vetőmag- és kenyérszükségletét. Sok esetben úgy látszik, mintha még ezt a mértéket sem érte volna el" (Szabolcs megye dézsmajegyzéke 1556-ból. 144—167. 1.).