Századok – 1969

Könyvszemle - A múzeumi évkönyvek történelmi vonatkozású tanulmányai (Benda Kálmán) 810/IV

210 KÖNYVSZEMLE határát 1608-ban Bocskai hajdúi számára jelölték ki szállásterületül; történetírásunk eddig úgy hitte, ekkor üresen állt, lakosságuk elpusztult a 15 éves háború során. Módy végigkíséri a két falu történetét a XVI. században, s megállapítja, hogy a sorozatos pusztulások, török- tatár- és zsoldosjárások ellenére sem beszélhetünk a lakosság teljes megsemmisüléséről. Az 1580-as években még tekintélyes falvak (egyes iratok mezővárosnak mondják őket) az 1600 -as évekre kétségtelenül nagyon elpusztultak, az élet kontinuitása azonban nem szakadt meg, ahogy ezt a pénzleletek is mutatják. Hogy ez a kontinuitás milyen mértékű volt, hogy a régi káptalani jobbágyok és kiváltságos hajdúk eggyéolvadása hogyan ment végbe, ennek felderítése még a jövő kutatásaira vár. Módy vizsgálódásainak jelentősége túlmutat a két falu helytörténetén, s fölveti a hajdúság egészének megtelepülésével kapcsolatos problémákat. Ahogy Polgáron, úgy föltehetően másutt sem telepedtek a hajdúk teljes desertumba, s a kutatás valószínűleg mindenütt kimutathatja majd a korábbi lakosok egyrészének továbbélését ós a hajdúságba való beolvadását. Varga A ntal tanulmánya a XVII. század végi Debrecen belső, társadalmi harcaiba nyújt bepillantást, amikor ismerteti, hogyan kényszerítette ki a patrícius városi vezetőséggel szembenálló lakosság a fürmenderi tisztség felállítását. 1693-ban, a tatár seregek közeledtére Debrecen város tanácsa elrendelte a város kiürítését. A szegénység szembeszegült a rendelettel, s miközben a szenátus ós a főbíró elmenekültek, vezetőik tárgyalást kezdtek a tatárokkal és az elmenekültek házait átengedve a tatár sarcolásnak, a várost megmentették. A had elvonulása után a hazatért tanács pártütésért ós rebellióórt, a tatárok által okozott anyagi károkért perbefogta a nép vezetőit, közülük többeket halálra ítéltek, végül száműzték őket. Hogy azonban az elégedetlenséget leszereljék, a társadalmi feszültséget levezessék, a második bírói tisztséget megszüntették, s helyébe a népszónoki (fürmenderi) tisztséget állították; ennek feladata a szenátus ellenőrzése volt, s a hatalom birtokosaival szemben az összlakosság érdekeit képviselte. Varga Antal levéltári kutatásokon alapuló, módszerében alapos, következtetéseiben mértéktartó cikke kitűnő példát nyújt arra, hogy a hely történ etírás hogyan közelítheti meg egy város történetének osztályharcon nyugvó, belső rugóit, s hogyan hozhatja közel elmúlt korok társadalmi küzdelmeit (Az 1693. évi debreceni felkelés. 147-157. 1.). A város történetének kulturális oldalát világítja meg Sápi Lajos tanulmánya, amikor azokat a XVII. század végéig visszanyúló törekvéseket ismerteti, amelyek száz évvel ezelőtt, a város első állandó színházának építéséhez vezettek, s amikor részletesen bemutatja a színház építése körüli bonyodalmakat, majd pedig a színházépület technikai modernizálásáért vívott évtizedes küzdelmeket. Kár hogy a színházépület történetének fontos és érdekes részletei mellett háttérbe szorultak a műsorösszeállítás, a színház által képviselt szellem, nem kevésbé fontos kérdései (A debreceni Csokonai Színliáz 100 éves története. 161 —194.1.). Komoróczy György tanulmánya térben nagyobb területet és korban hozzánk közelebb eső időszakot vesz vizsgálat alá: hogyan alakultak a gazdasági élet első hónapjai a felszabadult Bihar megyében, 1944 novemberétől 1945 áprilisáig. Számszerűen ismerteti a háború okozta pusztításokat, majd az újjáépítés, a mezőgazdasági ós ipari termelés megindítására irányuló erőfeszítéseket, s érzékelteti a kibontakozó fejlődés új arcát, melyet egyre inkább a feltörő új társadalmi erők határoztak meg (A gazdasági élet első hónapjai a felszabadult Biharmegyében. 199 — 220. 1.). Újváry Zoltán a Hajdúdorogon ma is élő kecskemaszkos karácsonyi népszokás ismertetésén keresztül arra az érdekes jelenségre mutat rá, hogyan őrzi egy már nemzedékek óta teljesen magyarrá lett közösség némely szokásában az ősi (rác) származásra utaló vonásokat (223 — 238. 1.). Károlyi György anyíracsádi nép körében ma is élő egészségügyi és gyógyítási hiedelmek révén, egy az országos átlagnál elmaradottabb falu műveltségi szintjéhez szolgáltat elgondolkoztató adatokat (241 — 255. 1.).Lengyel Imre a pedagógusnak és festőnek egyaránt kiemelkedő (ő festette az állítólag Csokonai Lilláját ábrázoló képet) Pestalozzi tanítvány, a svájci Wilhelm Egger (1792—1870) váradi Szabó Jánossal való barátságát, magyarországi működését ismerteti (257 — 279. 1.). Kövér Sándor az 1739-es pestisjárvány hajdúböszörményi adatait ismerteti (567 — 577. 1.); Lengyel Imre és Vincze László Tessedik Sámuelnek az 181 l-es tűzvész után a város újjáépítésére készített javaslatát közli, amelyik új oldalról mutatja be a felvilágosult reformer sokszínű törekvéseit (579—590. 1.), Sugár István pedig Hajdú-Bihar megye felszabadulás utáni postatörténetéhez szolgáltat érdekes adalékokat (591 — 609. I.). Ismertetésünkben csak a szigorúan történeti témákat ragadtuk ki, pedig irodalomtörténeti, általános művelődéstörténeti és pedagógiai vonatkozásban- még számos dolgot említhetnénk (mindenekelőtt Porcsalmy János tanulmányát a középiskolai múzeumi szemléltetés eredményeiről, Béres András gazdagon illusztrált áttekintését és