Századok – 1969

Könyvszemle - A múzeumi évkönyvek történelmi vonatkozású tanulmányai (Benda Kálmán) 810/IV

KÖNYVSZEMLE 815 egyikét, melynek lakói a XIV—XV. században feladva lakóhelyüket a nagyobb Téglásra húzódtak. Ebben az eáetben az ásatás Szabó Istvánnak a prédiumok XIII. századi virágzásával, majd a gazdasági átalakulás következtében történő pusztává válásával kapcsolatos megállapításaihoz szolgáltat kézzel fogható, gyakorlati példát. (A téglási ásatás településtörténeti vonatkozásai. 133—148. 1.) Debrecen város története szempontjából fontos, de a más alföldi városokra vonatkoztatható analógiák miatt is érdekes, Komoróczy Gijörgy tanulmánya, melyben a királyi kisebb haszonvételek (italmérés, húsmérés, malomtartás, halászati, téglaégetési, vám- és vásárjog stb.) XVI—XVIII. századi kezelését és a belőlük befolyó állami és városi jövedelmeket vizsgálja. Megállapítása szerint ezek a kishaszonvételek egyre kevesebb jövedelmet hoztak, s a megmerevedett feudális-bürokratikus ügykezelés, az önmagát túlélő patriarchális közösségi gazdálkodás és házi kezelésű hasznosítás a XVIII. század végére teljesen szembekerült a bontakozó polgári fejlődéssel és gátolta a gazdasági fejlődést. A XIX. század elején azután egymásután fel is számolódnak ezek a kishaszonvételek (A királyi kisebb haszonvételek Debrecen feudális-kori történetében 1848-ig. 217—231.1.). Ugyancsak helytörténeti szempontból érdekes Sápi Lajos tanulmánya, melyben a legrégibb időktől napjainkig áttekinti, helyileg rögzíti a város temetőit, majd a síremlékeket, köztük a századokon át alkalmazott fejfákat ismerteti és jellemzi (A régi debreceni temetők és síremlékek. 151—187. I.). Merényi László az 1912—14. évi balkáni háború alatti antimilitarista mozgalmakat ismerteti korabeli sajtóhíradások alapján, egy kissé talán túl is értékelve a város lakosságának ellenzékiségét és „békeakcióit" (Antimilitarista mozgalmak Debrecenben az 1912—14_. évi balkáni háború alatt. 235—214. 1.). Általános magyar kultúrtörténeti szempontból is említést érdemel Jakucs István cikke, melyben összeállítja a Debrecenben nyomott kalendáriumok jegyzékét a kezdetektől napjainkig. Összeállítása bevezetésében a járatlanoknak megmagyarázza a „csízió" szó jelentését és összefoglalja a naptárak fejlődéséről tudottakat. (A csízió és kalendárium története különös tekintettel a debreceni régi naptárakra. 203—214. 1.) Bárcsak azt is kikutatta volna, hogy kik olvasták ezeket a kalendáriumokat és azok mit közvetítettek olvasóiknak. Ferenczi Imre ezúttal a török küzdelmek emlékét vizsgálja a bajdú-néphagyományban. Anyaga valóban gazdag, bár szerintünk a legizgatóbb kérdést nem vizsgálja, ti. azt, hogyan látja a nép ma a török—magyar szembenállást. A vizsgált terület elhatárolása tovább bonyolódik, mert a cím „Hajdú-Bihar" mondahagyományáról beszól, a tanulmány bevezetésében viszont a szerző leszögezi, hogy tekintetét „egy szűkebb területre, a mai Szabolcs-Bihar megyére és környékére" veti. A zavart még fokozza, hogy később „a korábbi [?] Hajdú megye" területén letelepített hajdúkról beszél. Módszertani szempontból kifogásolható, hogy az irodalmi feldolgozásokban található adatokat is felhasználja, mondván, hogy az író „bizonyosan a hagyományból merített hiedelmet említ" (így pl. Móricz Pál, 247. 1.). A jegyzetanyag viszont nem egyszer önálló életre kel, s fölösleges részletekbe megy (ld. 94. jegyz.) (A török küzdelmek emléke Hajdú-Bihar _ mondahagyományában. 243—265. 1.). Üjváry Zoltán egy, a múltszázadi bihari parasztság körében lejegyzett, az egyházi tanításokat gúnyoló „Mennyből jött levél"-et közöl, a kérdés hazai és európai összefüggéseire utaló kitűnő magyarázatokkal (A „Mennyből jött levél" népi párhuzamai. 383—394. 1.). Julow Viktor a Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály által 1807-ben kiadott Magyar Füvészkönyv készülésének műhelytitkaiba világit be két eddig ismeretlen, a Füvészkönyv szerkesztőinek megjegyzéseivel ellátott nyomtatvány bemutatásával (397— 413.1.). Sonkoly István Liszt Ferenc Hajdú megyei kapcsolatait kíséri végig (415—420. Az 1965-ös Évkönyv első tanulmánya a téglási ásatásokra tér vissza e a temető embertani anyagának (föltehetően Árpádkori szolgáló népek) anthropologiai összetételét vizsgálja. Megállapítása szerint nagy többségük rövidfejű fajokhoz tartozott (pamíri, lapponoid, előázsiai). Az Árpád-kort megelőző osszáriumok vonatkozásai viszont főként nordoid csoporthoz tartoznak. (Lipták Pál—B. Marcsik Antónia: A Téglás-angolkerti középkori temető embertani anyagának ismertetése. 69—94. 1.) Jelentősek a Polgár múltjára végzett kutatások. A Hunyadiak birtokából a XVI. század elején az egri püspök, majd az egri káptalan tulajdonába került Polgáron századunk elején két, s az elmúlt években újabb két pénzlelet került elő, mind a négv a XVI—XVII. század fordulójáról. Módy György, Gedai István és Kahler Frigyes táblázatokban állítják össze az egyes éremleletek hazai és külföldi darabjainak jegyzékét, majd közlik a verde jegy-rajzokat (XVI— XVII. századi pénzleletek Polgárról. 97— 129. 1.). Ehhez kapcsolódik Módy György tanulmánya: Polgár és Szentmargita 1484—1612 között (131 — 144. 1.).Tudjuk, hogy az egymás mellett fekvő két falu