Századok – 1969

Könyvszemle - A múzeumi évkönyvek történelmi vonatkozású tanulmányai (Benda Kálmán) 810/IV

812 KÖNYVSZEMLE kivetkőztettek. A restaurálás során előbukkantak a csak befalazott későgótikus részek, s kiderült, hogy a templom nem — mint eddig hitték — a XVI. sz. első felében, hanem a XV. sz. elején épült, s már a XV—XVI. sz. fordulóján, tehát a Perényi-korszak előtt, jelentős bővítésen ment keresztül. Stílusban és méretben a templom a felvidéki nagy polgárvárosok, Lőcse, Eperjes, Bártfa templomaival tart teljes rokonságot, amellett itt — a XVIII. századi elfalazás alatt — teljes tisztaságában megmaradt a gótika, amely más templomainknál részben áldozatául esett az utolsó évszázadi restaurálási törekvéseknek. Az ásatások során feltárt leletanyag XVI-XVII. századi. Előkerült Sebesi Ferenc síremléke 1565-ből, Dobó Ferenc és felesége, Kerecsényi Judit vörösmárvánv síremléke 1615-ből, — amit azonban a szélesebb közvélemény is izgatottan várt, az írásos följegyzések szerint a pataki templomban eltemetett Lorántffy Mihály és lánya Zsuzsanna, II. Rákóczi György és öccse, Zsigmond, ennek felesége, Pfalzi Henrietta sírjára, síremlékére vonatkozóan még csak nyomot sem találtak. Molnár Vera úgy véli, csontjaikat és síremlékeiket egyaránt kidobálták a templomból, amikor Báthory Zsófia az 1660-as években, az immár egy évszázada református templomot átadta a jezsuitáknak. Ezt azonban nem tartjuk valószínűnek. Ne felejtsük, hogy az említettek, bár protestánsok voltak, de mégiscsak a fejedelemasszonynak legközvetlenebb hozzátartozói (férje és anyósa) voltak, ezek sírjainak ilyen meggyalázása a vár és a templom úrnője és kegyura elleni megengedhetetlen tett lett volna. A tetemeket elfalazhatták, de ki nem dobálhatták, s ha a későbbi zsoldoshadjárások idején a sírokat ki is rabolták, valami nyomuk maradt volna. Az, hogy még nyomuk sem került elő, azt sejteti, hogy nem is voltak itt. A fejedelmi család talán a vár belső területén fekvő egykori trinitárius kolostor kápolnáját használta temetkezési helyül. (Ezt látszik valószínűsíteni II. Rákóczi Ferenc ismert kijelentése is, hogy a trinitárius templomban szeretne nyugodni.) A XVII. század utáni időkre főként a művészettörténeti és néprajzi szaktanulmányok terjeszkednek ki. Bálint Sándor Szeged város egyes részeiről ad népszerű sílusban megírt rövid történeti-néprajzi áttekintéseket (Rókus, 1957. 165—169. 1.; Alsóváros, 1958—1959. 123—126. 1.; Palánk, 1960—1962. 147—159. 1.; Felsőváros, 1963. 121—128. 1.) egyebekben Szeged történetével más tanulmány sajnálatos módon nem is foglalkozik. Oltvai Ferenc a Pallavicini hitbizományi uradalom 1919-es cselédbérezését ismerteti (1964—1965. I. köt. 197 — 203. 1.). A történésznek is hasznosak Juhász Antal néprajzi tanulmányai az egykori szegedi vízimalmok életéről (1958—1959. 127—141. 1.), a századfordulóig virágzó super, azaz hajóépítő mesterségről (1960—1962. 117—146. 1.), valamint a hajóvontatás leírásáról s a vontatók helyzetéről a múlt századvégi paraszti társadalomban (1964—1965. I. köt. 93—113. 1.), az egykor elterjedt kékfestők munkaeljárásáról (1963. 101 — 120. 1.), valamint Kresz Máriának a hódmezővásárhelyi fazekasmester, Makra Mihály tálas, életét és működését részletesen áttekintő cikke (1964—1965. I. köt. 115—151. 1.). A dél-alföldi parasztság századeleji életére haszonnal lapozgatható Nar/y Dezső nek a homoki gazdálkodásban használatos talaj egy engetőről, a ,,hegyhúzó"-ról írt ismertetése (1956), Waldmann Józsefnek a tápéi lagziról (1957) és tánealkalmakról (1964—1965. I. köt.), vagy Tésikné K. Mártának a dél-alföldi női vászonruhákról (1964—1965) szóló cikke. Tudománytörténeti szempontból a Móra Ferenc régészeti és múzeumi tevékenységével foglalkozó közleményeket (Levelei Madarassy Lászlóhoz. 1957; az 1923-ban ellene indított nemzetgyalázási per története és iratai, 1958— 1959), Banner Jánosnak Szeged monográfusa, Reisner János múzeumi tevékenységéről írt tanulmányát (1964—1965. I. 3— 15. l.)és Csongor Győzőnek a Szegedi Somogyi Könyvtár és Múzeum 1918—19-es történetét megvilágító közleményét (1963) emelhetjük ki. Végül felhívjuk a figyelmet Szelesi Zoltán művészettörténeti tanulmányaira, melyekben Szeged képzőművészetének XIX—XX. századi fejezeteit világítja meg, s számottevő adatokkal egészíti ki Bihari Sándor, Munkácsy Mihály és Károlyi Lajos életére és művészetére vonatkozó tudásunkat. * A Debreceni Déri Múzeum Evkönyve nyolc évi szünetelés után 1957-ben (az 1948 — 1956-os kötettel) indult meg újra, s 1967 végéig hat kötete jelent meg. Míg a Móra Ferenc Múzeum Évkönye, — a Szegeden folyó múzeumi munkának megfelelően — zömében régészeti tanulmányokat közöl, a Dóri Múzeum korábbi évkönyvei elsősorban a néprajz felé mutattak, s ahogy ez a most publikált részletes igazgatói jelentésekből is látható, a Múzeum, az egyre erősödő régészet mellett, ina is a néprajzi kutatásokat helyezi a középpontba. Ugyanakkor az Évkönyvben szívesen teret enged külső emberek (levéltárosok, egyetemi oktatók) történeti mun-