Századok – 1969

Történeti irodalom - Kónya Sándor: Gömbös kísérlete a totális fasiszta diktatúra megteremtésére (Ism. Szakács Kálmán) 774/IV

775 TÖRTÉNETI IRODALOM A munka első részében szerzőt mindenekelőtt az érdekli, hogy milyen okok játszanak közre Gömbös és a szélsőjobb előretörésében. Az okok keresésében szerző igen mélyre hatol s nemcsak az alsók-felsők ellentétét veszi tüzetes vizsgálat alá, hanem az uralkodó osztályok és különböző csoportjaik közötti kiélezett ellentéteket is bemutatja, a szélsőjobb előretörésének okait és tömegbázisát is sokoldalúan vizsgálja. 1932 májusában állították össze az ún. sofort programot, amelyben lényegében az agrár követeléseket juttatták kifejezésre. Hatalomra kerülésük azonban „Horthy hozzájárulásával, Bethlen egyetértése mellett az agrárcsoport és a fajvédők aktív közreműködésével, a finánctőke anyagi támogatásával valósult meg" (35. 1. ). Az uralkodó osztályok különböző körei által támogatott Gömbös csoport eredeti célkitűzését, a totális fasiszta diktatúra bevezetését nem tudta megvalósítani. Szerző számára ez a második központi problémakör, melynek vizsgálatára és elemzésére rendkívül nagy gondot fordít. Tegyük hozzá, elemzése, fejtegetése — a nagy forrásanyag következtében is — rendkívül sok új adalékot ad az ellenforradalmi rendszer történetének megértéséhez. A könyvnek ez a része szinte teljesen újszerűen mutatja be az uralkodó osztályok közötti belső harcokat és ellentéteket, Gömbös és a konzervatív erők közötti éles politikai küzdelmet. Ugyanezt mondhatjuk el Gömbös és Eckhardt, a NEP ós a kisgazdapárt viszonyának, együttműködésének, közös és eltérő terveinek ismertetésénél és elemzésénél. Szerző munkájában képet ad a kisgazdapárt politikájának, politikai törekvéseinek alakulásáról; elsőnek ad átfogó, melyenszántó elemzést a kisgazdapárt politikájáról a totális fasizmus kiépítésének időszakában. Kiemelnénk még Gömbös és Bethlen párviadalának — túlzás nélkül izgalmasnak nevezhető — feldolgozását. Mindenekelőtt e kérdések vizsgálatán keresztül kapunk választ arra a kérdésre, hogyan és miért került szembe az uralkodó körök konzervatív szárnyával a Gömbös-csoport és miért vallott végül is kudarcot. Kár, hogy a munkásmozgalom és Gömbös — illetve a totális fasizmus—harcát szerző nem mutatja be ilyen mélységben és szélességben. Gömbös kinevezését az uralkodó osztály különböző csoportjai a gazdasági válság mélypontján a feszült belpolitikai helyzetben elfogadták. Ennek okát szerző sokoldalúan vizsgálja. Gömbös azonban nem „hagyományos" formában kívánt kormányozni. Vezérként, egypártrendszerrel, a parlament félreállításával, korporációs rendszerrel, totális fasiszta diktatúrát akart létrehozni. A „Nemzeti munkaterv" mint program — melyet szerző részletesen ismertet és elemez — e célt szolgálta. Programjának gazdaságpolitikai célkitűzéseivel arra tett kísérletet, hogy a nagytőke és nagybirtok fellazult szövetségét megerősítse, ígéreteivel a középrétegeket és a dolgozó tömegeket a kormány politikája mellé állítsa, s gyorsan haladjon előre a totális diktatúra kiépítésében. A nacionalista szólamok, a szociális demagógia e célt szolgálta. Azonban már a kormány megalakulásának körülményei Gömbös számára világossá tették, hogy az uralkodó osztályon belüli erőviszonyok az adott pillanatban nem teszik lehetővé a gyors áttérést a nyílt fasiszta diktatúrára. Ezért mindenekelőtt a társadalmi bázis megszerzését tartotta szem előtt, mikor tervei megvalósításához hozzálátott. Szerző igen árnyaltan ós gondosan vizsgálja a Gömbös-kormány tömegbázisának alakulását, átmeneti sikereit, majd kudarcait, s véleménye szerint a tömegbázis biztosításában mindenekelőtt a nacionalista uszítással ért el átmeneti sikert. A sofort-program, amely tömegbázist lett volna hivatva biztosítani, hamarosan ellentétek forrása lett. így Gömbös előtt világossá vált, hogy hosszabb idő szükséges a nyílt fasizmusra való áttérésre, és olyan politikát kell folytatnia, amellyel az uralkodó osztályon belül is szilárd bázisra tud támaszkodni terve megvalósításában . E kérdés kapcsán kitér a kormány gazdaságpolitikájára és külpolitikájára is. Mindkét kérdésben értékes és színvonalas fejtegetésekbe bocsájtkozik. A gazdaságpolitikai elemzések a munka politika-történeti elemzéseit elmélyítik és teljesebbé, érthetőbbé teszik. Ugyanezt mondjuk el a könyv külpolitikai elemzéseire is azzal, hogy itt azonban figyelme majdnem kizárólag az olasz és német orientáció kérdéseire összpontosul, ezért némi hiányérzetünk támad. Gömbös 1934 tavaszán a kialakult helyzetet alkalmasnak találta arra, hogy tervét gyorsabb ütemben valósítsa meg. Átmeneti győzelme Bethlen felett, az érdekképviseleti rendszer kiépítésének terve, a képviselőház feloszlatása, újabb kísérlet fasiszta tömegpárt megteremtésére — mind ezt szolgálta. Azonban hamarosan világossá vált a totális diktatúra tervének meghiúsulása. Szerző ennek okát abban látja, hogy „míg 1932-ben az uralkodó osztály különböző csoportjai segítették vagy eltűrték Gömbös hatalomra kerülését abban a reményben, hogy az új kormány politikájával — a terror és a demagógia fokozásával — megszilárdítja a vezető uralkodó körök hatalmát, elnyomja és leszereli a tömegmozgalmakat, addig 1935 végén és 1936 elején már szükségtelen-