Századok – 1969

Tanulmányok - A IV. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszus 66/I

71 A IV. NEMZETKÖZI GAZDASÁGTÖRTÉNETI KONGRESSZUS nem kapcsolódtak Nyugat-Európához modern világpiaci értelemben, munkamegosztásra alapozott új típusú kereskedelemmel, hanem elsősorban mint a régi típusú távolsági kereskedelem fő cikkeinek: az értékes fűszereknek, valamint a nemesfémeknek beszerzési forrásai, mint az ún. „eredeti" pénztőkefelhalmozás forrásai. A XV. század közepétől a XVII. század közepéig tartó szakaszban — mint azt az előadó a magyar- és lengyelországi példán bemutatta Közép-Kelet-Európa országai voltak inkább azok, amelyek „modern" módon, az ipari és mezőgazdasági árutermelés fejlődése alapján kibontakozó új típusú nemzetközi kereskedelem szálaival kezdtek kapcsolódni a terjeszkedő nyugat-európai gazdasághoz. Ilyeténképpen Nyugat-Európa fejlődő országainak iparát — szélesedő belső piacukon kívül — éppen Közép-Kelet-Európa külső piaca ösztönözte arra, hogy árutermelését fejlessze, áttörje a céhes és kézműves korlátokat, létrehozza a Verlag-rendszer és a manufaktúra különböző formáit. A nyugat-európai tőkés ipar részben éppen a közép-kelet-európai piacon nőtt fel és erősödött meg; részben éppen ez tette lehetővé számára, hogy a nemzetközi kereskedelemből és a gyarmati kizsákmányolásból felhalmozott pénztőket növekvő arányokban termelő tőkeként fektesse be, és idővel immár ne csak a belső és az európai piacra, hanem a tengerentúli gyarmatok számára is termeljen. Az előadó, egyben az ülés szervezője, a korreferátumokat az összehasonlító > módszer követelményeinek szem előtt tartásával készítette elő. így azok számba vették és elemezték a kapitalista fejlődést ösztönző, ill. hátráltató tényezőket az egyes európai országokban, ill. fejlődési régiókban: Max Hartwell Anglia, Robert Mandrou Franciaország, Jean-François Bergier Svájc, Jürgen Kuczynski Németország, Jerzy Topolski Lengyelország, I. D. Kovalcsenko Oroszország, Danica Miliő a balkáni régió viszonylatában. Angliában, ahogy Hartv:ell hangsúlyozta, egyfelől „mezőgazdasági forradalom játszódott le a XVI. és XVII. században", másfelől az a 40 év, amely 1660-tól 1700-ig pergett le, — vagyis az a periódus, amely közvetlenül követte az angol forradalmat — , „egyike volt az angol történelem legtermékenyebb és leghaladóbb korszakainak mind a mai napig". A kontinentális Európában azonban — eltekintve Németalföldtől ilyen alapvető változásokra nem került sor a XVI—XVII. században. Még Franciaországban is — fejtette ki Mandrou (aki, Kuczynskihoz hasonlóan, sajnos személyesen nem vehetett részt a kongresszuson) - csak a XVIII. század közepétől fogva kezdett kibontakozni a mezőgazdasági forradalom, megnövelve a parasztgazdaságok termelékenységét s kiterjesztve a mezőgazdasági és ipari termékek belső piacát. Éppen ezek a fejlemények szolgáltak, megítélése szerint, fő ösztönzésül arra, hogy kiküszöböljék az alapvető ,,frein structurel''-t, a kapitalista termelési mód kialakulásának fő akadályát: nevezetesen a „régime seigneurial''-t, miként ezt a francia forradalom végre is hajtotta. A „régime seigneurial" uralma érvényesült e századokban a közép-keleteurópai országokban is, ámde még nyomasztóbb formában, a „régime des réserves à corvée" formájában, ami a személyi kötöttségű jobbágyság, a „servage" fennmaradásával párosult. Ennek a rendszernek kelet-német, lengyel és orosz változatait szemléletesen jellemezte Kuczynski, Topolski és Kovalcsenko professzor előadása. Mindhárman azon a véleményen voltak, hogy bár egyéb gátló tényezőket is (centralizációs törekvések sikertelensége, nemzeti függetlenség hiánya, háborús pusztítások) figyelemben kell részesíteni, éppen a „corvée" és „servage" rendszere gördítette a fő akadályt a kapitalizmus kiala-