Századok – 1969

Történeti irodalom - Kónya Sándor: Gömbös kísérlete a totális fasiszta diktatúra megteremtésére (Ism. Szakács Kálmán) 774/IV

774 TÖRTÉNETI IRODALOM ságos fejezetek szólnak az egyéb földesúri terhekről, a papi tizedről, az állami adóról, a megyei adó növekedéséről. Községenként részletezett kimutatásokat kapunk a hadi és házi kasszába fizetett adóterhek összegéről és ezeknek egy jobbágycsaládot terhelő hányadáról. Szerző felhívja a figyelmet az állami adó súlyosságára, de nem szól arról, hogyan védekezett a jobbágyság az állami kizsákmányolásnak a XIX. század elején bekövetkezett fokozódása ellen. Nem szól az adóösszeírás során rendszeressé váló adócsalásról, mely az összeírást végző megyei tisztek közreműködésével megy végbe, hiszen ezek is földesurak lévén, érdekeltek a jobbágyaik fizetőképességét károsító állami adóterhek csökkentésében. Szerző nem szólaltatja meg a dicalis összeírásokat, amint általában is alig kap hangot a megyei forrásanyag a jól kiaknázott földesúri levéltár mellett. Pedig a megyéhez benyújtott jobbágypanaszok, jobbágykérelmek látszólag hétköznapi, egyedi sérelmeket jelző közlései színessé tehetik azt a képet, melynek megrajzolására az uradalmi anyag ezúttal is lehetőséget nyújtott. Nem szól a jobbágyfelszabadítást követő úrbéri elkülönzésről, a telek viszonyokról, telekmennyiségről. A XIX. század rajza egyébként is hiányos a sokkal határozottabban megrajzolt XVIII. századhoz képest, bár ez a körülmény — az előszóban tett megjegyzés szerint — a forrásanyag hiányosságának tulajdonítható. E kevéssé jelentős fogyatékosságok ellenére Szendrey István könyve figyelemre méltó vonásokkal egészíti ki az alföldi, illetve keleti országrész uradalmaiban élő jobbágyságunk XVIII. századi életviszonyairól eddig szűkösen és hiányosan megrajzolt képet. Soós IMBE KÓNYA SÁNDOR: GÖMBÖS KÍSÉRLETE A TOTÁLIS FASISZTA DIKTATÚBA MEGTEREMTÉSÉRE (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1968. 202 1.) Érdekes, hasznos, színvonalas munkával gazdagodott történeti irodalmunk Kónya Sándor könyvének megjelentetésével. Szerző az ellenforradalmi rendszer egyik kormányának történetét dolgozta fel, — olyan kormányét, amelynek politikai törekvései és célkitűzései a kontinuitás egyidejű fenntartása mellett lényegesen eltértek a már több mint egy évtizede funkcionáló ellenforradalmi kormányok politikai törekvéseitől és céljától. Ezt az eltérést már a miniszterelnök személye is kifejezte: Gömbös Gyula az ellenforradalmi rendszer szélsőjobboldalának reprezentánsa volt, tipikus képviselője annak a katonatiszti, dzsentri, dzsentroid rétegnek, amely az ellenforrarlalmi rendszert már a húszas évek elején a teljes fasiszta államberendezkedéssel akarta megszilárdítani. Ez a csoport szembenállt a Bethlen-kormány politikai elképzelésével, amely a nyugati hatalmak által elfogadhatóbb, szalonképesebb, a látszatparlamenttel leplezett fasiszta jellegű ellenforradalmi rendszert alakított ki. „A leplezett diktatúrának ez az álparlamentáris rendszere a Tanácsköztársaság leverése vitán kialakult osztályerőviszonyok legmegfelelőbb politikai formájának bizonyult" (9. 1.). Ebből az is következett, hogy a szélsőjobboldali, fajvédő, a totális fasizmus bevezetésére törekvő csoport a húszas évek második felében átmenetileg háttérbe szorult. Kónya Sándor helyesen hangsúlyozza könyvében, hogy ennek ellenére ,,a Bethlen-kormány és a szélsőjobboldali fajvédő katonatiszti-államhivatalnoki réteg politikája között csupán módszerbeli különbségek voltak . . ." (11. 1.). A szélső jobboldal törekvése a húszas években nem válhatott kormányprogrammá. A gazdasági válság hatására megrendült ellenforradalmi rendszer 1932-ben új emberekben és új politikai módszerek alkalmazásában kereste a kiéleződött belpolitikai helyzetből a kivezető utat, a hatalom megszilárdítását. Ebben a helyzetben Horthy a régi szegediek „segítségül hívása" mellett döntött. Az „őrségváltás" együtt járt (vagy fordítva) a szélsőjobb politikai koncepciójának kormányprogrammá emelésével. Kónya Sándor sokoldalúan mutatja be és elemzi, milyen társadalmi-politikai és gazdasági okok játszottak közre a szélsőjobboldali csoport előtérbe kerülésében. A totális fasizmusra való irányvételt az uralkodó osztályok a rendszer megmentése szempontjából szükségesnek tartották. „A tömegmozgalmak terjedése, az ellenzéki pártok befolyásának növekedése, a kormánypárt egységének fellazulása, a kormány tehetetlensége arra késztették Horthyt, hogy visszatérve az elnyomás nyiltabb módszereihez, előtérbe állítsa azt a politikai csoportot, amelyik egyszer már vezető szerepet vitt a forradalmi mozgalmak kíméletlen és kegyetlen elnyomásában" (29. 1.)