Századok – 1969

Történeti irodalom - Eperjessy Géza: Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon 1686–1848 (Ism. Nagy István) 771/IV

TÖRTÉNETI IRODALOM 771 Ez azonban már csak egészen aprólékos észrevétel. A függelék néhány francia ós olasz nyelvű iratot közöl, Kossuth 1863-as felhívását a lengyelekhez, vagy az 1864. március 8-i magyar—lengyel egyezmény szövegét stb. Részben kiadatlan, részben csak külföldi kiadványokban megjelent iratokról van szó. Sajnálatos, hogy a hasznos névmutató mellett ebből a kötetből is hiányzik az idegen nyelvű rezümé. Még sajnálatosabb, hogy ez a jelentős munka mindössze 700 példányban jelent meg. NIEDERHATTSER EMIL EPERJESSY GÉZA: MEZŐVÁROSI ÉS FALUSI CÉHEK AZ ALFÖLDÖN ÉS A DUNÁNTÚLON (1686—1848) (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1967. 278 1.) A feudalizmus korának kézművesiparáról, céhszervezetéről szóló értekezések eléggé ritkák a magyar történeti irodalomban. Ezért figyelemre méltó és örvendetes jelenség, hogy a szerző egész monográfiát szentelt a török hódoltság utáni magyar mezővárosi és falusi céhszervezet ismertetésének. Művében főleg az Alföld és a Dunántúl kézművesiparát, céhes képződményeit vizsgálta meg, de fontosabb kérdésekben kitért az egész ország cóhfejlődésének a jellemzésére is. A szerző a marxista történetírás módszereivel nyúlt a kérdéshez, rámutatott a cóhszervezet fejlődésének ós bomlásának gazdaságitársadalmi okaira, illetve arra a hatásra, amelyet a céhszervezet gyakorolt az ország társadalmi és gazdasági fejlődésére. A munka értékelésénél nem lehet figyelmen kívül hagynunk azokat a nehézségeket, amelyekkel a céhtörténet kutatójának — különösen, ha országos összefüggések megállapítására törekszik — szembe kell néznie. A céhszervezet ugyanis, a jobbágyszervezet fejlődéséhez hasonlóan, helységenként, területenként tarka, változatos, sajátságos fejlődési képet mutat. Megfelelő irodalmi előmunkálatok híján igen nehéz általánosabb törvényszerűségeket levonni. A kutatónak hatalmas mennyiségű, különféle jellegű (kormányszéki, földesúri, törvéyhatósági és céhes) levéltári anyagot kell átnéznie a probléma áttekintéséhez. Nem kétséges, hogy e monográfia szerzőjének hatalmas munkát kellett ezek miatt elvégeznie. A mű három nagyobb részben tárgyalja a témát. Az első rész a céhek kialakulásáról és bomlásáról, a második a cóhmonopóliumról értekezik, a harmadik fejezet cóhjegyzóket, rövidítésmagyarázatot, helynévmutatót tartalmaz. Meg kell jegyezni, hogy a címek nem fejezik ki eléggé a monográfia részeinek gazdag tartalmát. A céhek kialakulásáról és bomlásáról szóló részben a szerző először azt állapítja meg, hogy az Alföld és a Dunántúl nagy részén a céhesedés tulajdonképp a török uralom után indult meg. A mezővárosi és falusi iparosok pedig a XVIII. ós XIX. század fordulóján, tehát olyan történeti korszakban értek el a céhes szerveződés fokára, amikor már a cóhszervezet gátja volt a termelőerők, a társadalmi munkamegosztás fejlődésének. Rámutat arra, hogy a céhmonopólium a háziipar és a kontáripar elnyomásával mennyire akadályozta az ipar mennyiségi növekedését. Nem hagyja figyelmen kívül ugyanakkor a cóhszervezet bizonyos pozitív vonásait sem, amelyek lehetővé tették a kézműveseknek a kontársorsból való kiemelkedést, inasok, legények szerződtetését s a legális iparűző tevékenységet. Vázolja a helyi és földesúri hatóságok szerepét a céhek fejlődésében, a főcéhek és fiókcéhek viszonyát, a ,,vidéki mesterek" életkörülményeit. Külön fejezetben tárgyalja a szerző a céhes szerveződés sajátos vonásait az ország tájegységei szerint. Ilyen vonatkozásban pl. kiemeli, hogy a Bánságban a XVIII. században egyáltalán nem voltak mezővárosi céhek, ezek, inkább céhszövetkezetek formájában, a XIX. század első felében alakultak ki. Az ország nyugati sávján ugyanakkor a céhszervezet a városokban bomlásnak indult, amelyet a szerző az osztrák tőkésipar hatásának tulajdonít. Igen értékes az a fejezet, amely a mezővárosi és falusi kézművesek számszerű megoszlását taglalja. A kézművesek anyagi viszonyairól szóló fejezetben a szerző kimutatja azt, hogy a XIX. században elmélyültek a társadalmi és gazdasági ellentétek a céhes társadalom különféle rétegei között. Szemléltetően ismerteti a mesterek ós legények viszonyát, a legények és inasok elnyomott helyzetét, a kézműves legények kontársorsba kényszerítését. A második rész a céhek vallási elzárkózásáról, a céheknek a kereskedők, a céhen kívüli iparosok elleni küzdelméről, a mezővárosi és falusi kontárokról, a központi kormányszervek és a vármegyék céhpolitikájáról, az országgyűlések, a Helytartótanács, majd az 1848. évi minisztérium céhügyi javaslatairól nyújt beszámolót. Különös figyelmet érdemelnek azok a fejezetek, amelyek a céhen kívüli kézművesekről, a kontárokról, 11*