Századok – 1969

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Barhudarjan; V. B.: A jereváni Történettudományi Intézet működéséről (1943–1968) 750/IV

752 V. В. BARHUDARJAN vallásával, színházművészetével, történetírásával kapcsolatban. A Meszrop Mastoc születésének 1600. évfordulója alkalmából megjelent művek mélyrehatóan és körültekintően elemzik az V. század elején kialakuló örmény írásbeliség kulturális és történelmi jelentőségét, azt a szerepet, amelyet az örmény írásbeliség az örmény nép politikai és szellemi életében, a nyelv és a kultúra fejlődésében, a nemzeti öntudat védelmezésében játszott. Az ókori Örményország történeti problémáival az Örmény SzSzK Tudományos Akadémiája mellett működő Történettudományi Intézet ókori történeti osztálya foglalkozik. Az osztály vezetője — G. H. Szárkiszjan. Az örmény nép történetében valamennyi társadalmi-gazdasági formáció közül a leghosszabb életűnek a feudális társadalom bizonyult (IV—XVIII. század). Éppen ezért természetes, hogy a középkori Örményország története állt mindig a történészek figyelmének középpontjában. Az örmény történettudomány mint a múltban, úgy a szovjet korszakban is jelentős eredményeket ért el e téren. Különösen gyümölcsöző volt a medievisták által az elmúlt 25 esztendő során végzett munka. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a feudális társadalom társadalmi-gazdasági fejlődésével kapcsolatos legfontosabb kérdések marxista feldolgozása lényegében a 40-es években vette kezdetét. A feudális korszak örmény történetének problémáival a középkori történeti osztály foglalkozik, amelyet — annak létrehozása óta — Sz. T. Jeremjan vezet. A szovjet korszak előtti időszakban uralkodó felfogás szerint Örményországban a feudalizmus az ősközösségi rend felbomlása alapján született. E koncepció szerzője, N. Adonc neves történetíró nem mint meghatározott termelési módot szemlélte a feudalizmust, hanem mint jogi-politikai szervezeti formát. Az elkövetkező időkben H. Manandjan akadémikus műveiben gondos vizsgálatnak vetette alá az örményországi feudális társadalom sajátosságait s a feudalizmusra jellemző intézményeket, azonban Örményország történetének ókori és középkori szakaszait ő is teljes egészében a feudalizmus korszakába sorolta. Tökéletesen új koncepciót alkotott Sz. Jeremjan, aki az örményországi feudalizmus kialakulását összekapcsolta a rabszolgatartó rend felbomlásával és válságával az időszámításunk szerinti II — III. században, így közelítve meg a feudális viszonyok genezisének kérdését. Az elmúlt 25 esztendő során az Intézet jelentős sikereket ért el a feudális társadalom fejlődésében mutatkozó különböző szakaszok jellegének kutatása, a feudalizmusra jellemző lényeges vonások és sajátosságok tanulmányozása terén, kialakult a feudális társadalom tudományos periódizációja (Sz. T. Jeremjan). A középkorral foglalkozó szakemberek műveikben megállapították, hogy a IX. században Örményországban a termelőerők s a társadalom a maguk teljes egészében átmeneti állapotban voltak, a feudalizmus korai szakaszáról át tért annak virágzó stádiumába. Gazdag tényanyag alapján bizonyítást nyert, hogy a IX — XIII. század a feudalizmus virágzásának szakasza, a fejlett feudális társadalom korszaka. A feudalizmus virágzását a termelőerők, az ipar. a kereskedelem, az árutermelés, az áru-pénz-forgalom fejlődése, a belső és külső piacok bővülése, az öröklődő nagybirtokon folyó földművelés jellemzi, a zárt naturálgazdálkodást kiszorítják a részben piacra termelő nagygazdaságok, roszszabbodik a parasztság, az alapvető termelő osztály társadalmi-jogi helyzete. A politikai életben az említett folyamatok a feudális széttagoltság megszüntetéséért és az egységes, centralizált állam megteremtéséért folyó harcban nyernek kifejezést, a szellemi és az anyagi kultúra terén pedig azok gyors fejlődésében. Az 1950-es évektől elsőrendű fontosságú kutatási témaként szerepelt az örmény parasztság jobbágysorba kerülésének kérdése, amely régóta éles vitákat váltott ki az örmény történészek körében. Fokozatosan az a nézet válik uralkodóvá, hogy a fejlett feudalizmus idején az örmény parasztság jobbágysorba kerülése tömeges jellegű volt, azonban ez a jelenség — amely általában jellemző a feudális társadalomra — Örményországban nem érte el a jobbágyság klasszikus formájának szintjét. A feudalizmuskori pblitikai történet kutatása terén nagy érdemeket szerzett Leo (A. Babahanjan) és H. Manandjan. A középkori Örményország történetét Leo színes és életteli képekben ábrázolta. Azonban még az 1920-as években befejezett műveit az Intézet csak az 1946 — 1947-es évek során tehette a tudomány közkincsévé. Ezekben az években jelent meg Leo „Örményország történetó"-nek II. és III. kötete, megfelelő előszavakkal és kommentárokkal. A háború utáni években az ókori és a középkori Örményország politikai történetének alapos kifejtését Manandjan készítette el három kötetes ,,Az örmény nép történetének kritikai áttekintése" c. művében. Az adott munka különös értékét az képezi, hogy Manandjan figyelmét az örmény nép történetének kevéssé vagy egyáltalán nem tanulmányozott periódusaira összpontosította és sok kérdésben tökéletesen új értelmezést nyújtott. A korabeli politikai történet őt érdeklő kérdéseit Örményország és a vele határos országok történetének figyelembe vételével vizsgálja. Éppen ezért H.