Századok – 1969
Vita - Sárközi Zoltán: Válasz Stephan Ludwig Roth perének ügyében 743/IV
746 SÄUKÖZI ZOLTÁN rischen Revolution hat übrigens zeitbedingte Wandlungen durchgemacht. Er war nicht — wie Sárközi ihm vorwirft - ihr grundsätzlicher Feind." Sapienti sat ! Megjegyzendő, hogy a Roth-per történetéről írt kritikában is először csak a magyar nemzeti mozgalom iránti „barátságtalan" érzületéről írtam, később az 1848 őszén bekövetkezett események kapcsán neveztem őt a magyar forradalom félreérthetetlen ellenségének. Anélkül, hogy szaporítani akarnám az eddigiekhez hasonló szövegkülönbségek bemutatását, utalnom kell még egy esetre. Recenziómban ez áll: Roth 1848 őszén az ellenforradalom oldalán részt vett a magyar forradalom hátbatámadásában, továbbá, hogy tisztában volt az 1848 őszén Erdélyben megkezdődő szervezkedés ellenforradalmi jellegével. Carl Göllner írása mindezt némileg „tovább fejlesztve" így tükrözi: „Um St. L. Roths »konterrevolutionäre« Haltung zu beweisen und die verdiente Todesstrafe zu rechtfertigen, zitiert Sárközi einige Zeilen aus Briefen vom 13. und 14. Október." Megjegyzendő, hogy régebbi írásom sem mond többet, mint hogy Roth „önként aktív szerepet vállalt az alkotmányos álarcot egyre inkább levető ellenforradalom oldalán".5 Félreértések elkerülése végett meg kell itt jegyeznem, hogy e megállapításaim a történeti tényekre vonatkoznak, és nem, a halálos ítélet megérdemeltségének bizonyítékai. Mindezek után elismerem, hogy könyvismertétésemben két olyan hiba fordul elő, melyet Carl Göllner jogosan bírált. Az egyik az, hogy a szászoknak a frankfurti parlamenthez intézett üzenetében nem kell okvetlenül nacionalista tendenciákat felfedezni, a másik az, hogy általában vigyázni kell az idézetekkel. A kiragadott idézetekkel való operálás valóban nem teljesen alkalmas módszer arra — s ebben igazat kell adnunk Carl Göllnernek —, hogy egy eseménysor ellenforradalmi irányba való fejlődését érzékeltesse. Nem helyes az sem, ha valaki „advocatus diaboli" módjára egy történeti alaknak csak a támadható, gyönge pontjait igyekszik kitapogatni. Ezért más úton kell a Roth-tragédia okát s ennek az ellenforradalommal való összefüggését megközelíteni. A mi felfogásunk szerint „Bécs elestével (1848 októberében) az ellenforradalom győzött Ausztriában. Nyitva volt azonban a kérdés: milyen messze menjenek el a győztes ellenforradalmi osztályok a forradalom vívmányainak a felszámolása terén, másszóval milyen gazdasági és politikai alapon épüljön fel a forradalom utáni Habsburg birodalom."6 Az ellenforradalmi császári hadsereg az első menetben bebörtönöztette, illetőleg kivégeztette a bécsi, majd a Magyarország és Erdély elleni hadjárat idején a magyar radikálisokat, forradalmárokat. Egyelőre azonban együttműködött még — többek közt — a magyar liberális nemesség szűkkeblű nemzetiségi politikája következtében a bécsi udvari politika karjaiba hajtott nemzetiségi felkelőkkel és a különböző alkotmányos reformistákkal. Ezeknek korabeli működését több-kevesebb öntevékenység jellemezte annak ellenére, hogy fegyvereik egyrészét a császári hadseregtől kapták. A következő menetben az ellenforradalom — különösen a magyar szabadságharc leverése után — véglegesen levetette az alkotmányos álarcot, és kíméletjenül félredobta addigi útitársait. Ez okozta pl. Avram Jancu és Ludovit Stúr tragédiáját. Erdélyben ez a folyamat talán a legvilágosabban érzékelhető. Itt az ellenforradalmi császári hadsereg élén az a br. Puchner Antal altábornagy, 5 Uo. 605. 1. 6 Andics Erzsébet : A Habsburgok és Romanovok szövetsége. Bpest. 1961. 91.1.
