Századok – 1969

Tanulmányok - A IV. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszus 66/I

A IV. NEMZETKÖZI GAZDASÁGTÖRTÉNETI KONGRESSZUS 67 Ezeket az összefüggéseket most csak jelezni tudjuk, semmint kifejteni; a magyar történettudomány nemzetközi kapcsolatai 8 10 éves fejlődését csak érinteni, mintsem értékelni. Éppen csak utalunk arra a — persze nem döntő, de azért valamelyest mégis jellemző - tényre, hogy míg ez időszak elején, mondjuk az első gazdaságtörténeti kongresszus idején — még elég ritka volt a személyes ismeretség a magyar résztvevők és külföldi történészek között, következésképpen még elég ritka az üléstermen kívüli személyi érintkezés, szakmai beszélgetés — ami pedig rossz nyelvek szerint a nemzetközi rendezvényeknek az üléstermen belül történteknél többnyire értékesebb eleme —, most, a negyedik kongresszuson már szinte lépten-nyomon személyes ismerősökkel, nem egyszer barátokkal találkoztunk, a Szovjetunióból, a szocialista országokból, de nyugati államokból is. S az ismerősök, barátok nemcsak a jelenlevő magyar gazdaságtörténészeket üdvözölték örömmel, hanem gyakran érdeklődtek távollevő magyar kollégáikról, azok munkájáról, terveiről. Hadd fűzzük itt rögtön hozzá: nem is volt nehéz külföldi ismerőseinknek, barátainknak a kongresszuson magyar küldöttekkel találkozniok; hiszen a magyar delegációról ez alkalommal már aligha lehetett volna elmondani a vergiliusi hexametert: „apparent rari nantes in gurgite vasto" — nagyritkán feltünedezett egy-egy úszó a végtelen tenger hullámain. Már csak azért sem, mert küldöttségünk — BerendT. Iván, Bánki György, Makkai László, Várkonyi Ágnes, Katus László és Pach Zsigmond Pál — eléggé jelentős létszámot képviselt; még akkor is, ha Ember Győző elnökünk — aki ugyancsak felkérést kapott a kongresszuson való fellépésre — másirányú nemzetközi kötelezettsége miatt nem tudott résztvenni; Zimányi Vera kolleginánk pedig a personalis praesentia tényével nem, csupán tartalmas korreferátuma sokszorosított téziseinek erejével lehetett jelen. A magyar küldöttség, mondom, így is viszonylag szépszámú volt; aminthogy az európai szocialista országok részvétele, a nagy távolság és egyéb nehézségek dacára is elérte, sőt valamelyest meghaladta az eddigieket, -— jóllehet a Német Demokratikus Köztársaság képviselői, vizumnehézségek miatt, nem tudtak kiutazni; a bolgár történészek nemzeti bizottsága pedig néhány nappal a kongresszus kezdete előtt lemondó táviratot küldött, hangsúlyozva azonban, hogy a Társaság tevékenységéből semmiképpen sem óhajt kikapcsolódni. (A román kollégák korábban sem voltak rendszeres résztvevői a gazdaságtörténeti kongresszusoknak.) E sajnálatos absentiák ellenére is a szocialista országokból 27-en voltak jelen Bloomingtonban: 11 szovjet, 3 lengyel, 3 csehszlovák, 4 jugoszláv és 6 magyar gazdaságtörténész. Kielégítőnek tarthatjuk ezt a képviseletet, — akkor is, ha egybevetjük az összlétszámmal. Összesen mintegy 250 körül járt a résztvevők száma, ami jelentékenyen elmarad az előző, müncheni kongresszus félezret is meghaladó közönségétől. Ezen belül is mindössze 80-an jöttek Európából, ami főképpen az utazás tetemes költségeinek tulajdonítható. A Társaság eddigi elnöke, Frederic С. Lane, a baltimore-i Johns Hopkins University emeritált professzora, Velence gazdaságtörténetének nemzetközi hírnevű kutatója, valamint Jean-François Bergier genfi egyetemi tanár, a Társaság főtitkára, nagy erőfeszítéseket tett ugyan az európaiak utazási költségeinek fedezésére; de az ily módon nyújthatott 40 — 50 ún. travel grant — tekintélyes summát tett ez ki — túlnyomó részben természetesen az előadóknak és korreferenseknek jutott. így hát — eltérőleg az eddigi kongresszusoktól — az amerikai résztvevők voltak erős számszerű 5*