Századok – 1969

Közlemények - Lengyel Alfréd: Adatok a Győr megyei kivándorlási mozgalom történetéhez (1890–1910) 717/IV

Lengyel Alfréd: Adatok a Győr megyei kivándorlási mozgalom történetéhez (1890—1910) Amikor a XIX v század hetvenes éveitől kezdődően az amerikai és kanadai búza egyre nagyobb tételekben jelent meg Európa piacain, már nem lehetett sokáig kétséges, hogy a kenyérgabona árának ingadozása, fokozatos csökkenése tartós válságot fog előidézni a mezőgazdaság egész vonalán. A krízis szükségszerű bekövetkezésével tulajdonképpen már régóta számolni lehetett, sőt kellett, hiszen a technikai fejlődés, a gépesítés hatalmas előretörése ezekben az államokban a termelés szinte határtalan lehetőségeinek nyitott utat ós nyilvánvaló volt, hogy az ily rnódon felhalmozódó gabonafölöslegek a búzakivitelből élő országok számításait, távlati terveit keresztül fogják húzni. A közeledő veszély természetesen nem egyforma mértékben fenyegette az exportban érdekelt államokat, mivel egyesek idejében megtették a szükséges preventív intézkedéseket. Magyarország persze nem ezek táborába tartozott, sőt azon az oldalon várta az elkerülhetetlen fejlemények bekövetkezését, amelyet a mezőgazdaság elmaradottsága jellemzett a termelési módszerek, eszközök és a gazdálkodási viszonyok síkján egyaránt. A felszabadított jobbágyság a nagybirtokok és latifundiumok árnyékában továbbra is csak tengődött és sok esetben a feudális időkre emlékeztető szolgáltatásokkal volt terhelve. A személyi függőség elvét és tényét közvetve még a kisbirtokos parasztság sem hagyhatta teljesen figyelmen kívül, mivel szűkös kenyere egy-egy rosszabb gazdasági évben még a családja eltartására sem volt elégséges, s ilyenkor örült, ha a nagybirtokos, a dzsentri, vagy a nagybérlő a szolgálatába fogadta. Emellett az aránytalanul magas adóterhek is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az 5 (sőt 10) holdon aluli gazdaságok lassankint eladósodtak, mivel az uzsorakölcsönök a szegényes jövedelmeket, mellékkereseteket felemésztették. A kapitalista termelési verseny kibontakozásával ezek a bajok ós nehézségek természetesen mindjobban kiéleződtek, az említett agrárválság betörése pedig a hetvenes évek végére már szükségszerűen elindította azt a folyamatot, amely a főleg mezőgazdasággal foglalkozó, kevésbé tehetős paraszti rétegek elnyomorodásához, a zsellérek és napszámosok szintjét megközelítő elproletarizálódásához vezetett. Az egymással ellentétes gazdasági tényezők összhatásában ós forgatagában még a középbirtokos dzsentrik is túlnyomó részükben adósságokba keveredtek (bár ebben fényűző életmódjuk is részes volt), de a szegényparasztok sorsára mi sem jellemzőbb ebben az időszakban, mint az a statisztikai megállapítás, hogy a hazai mezőgazdaság keretében nyilvántartott napszámosok, zsellérek száma az 1870-ben összeírt kerek 3 millióval szemben majdnem 4 millióra növekedett egy évtized alatt.1

— A hatalmas móretekben felszaporodott agrár-proletariátus tömegeit nyilván az a dolgozó falusi réteg töltötte fel — s ez Győr megyére fokozott hangsúllyal rögzíthető —, amely az erősek küzdelmében alul maradva, végső fokon az uradalmak, egyházi és világi nagybirtokosok konvenciósai, éves cselédei sorában volt kénytelen a kenyerét megszerezni. De nem mindenki választotta reménytelen helyzetében ezt a megoldást, s ebben a közlekedési technika fokozatos fejlődése is szerepet játszott. Sokan a városokba szegődtek, vagy költöztek, hogy az egymásután létesülő ipari üzemekben, gyárakban vállaljanak bérmunkát, napszámot, mások viszont az ekkor még javában folyó vasútépítési és vízszabályozási munkálatoknál keresték meg — kubikolások formájában — szegényes 1 Simon P. : A századforduló földmunkás és szegényparaszt mozgalmai. Bpest. 1953.19.1.