Századok – 1969
Tanulmányok - Ormos Mária: A Rajna-vidék német megszállásának közép-európai hatása 664/IV
668 ORMOS МАША Neurath német külügyminiszter február elején tárgyalt Edennel, az utóbbi egyetlen szóval sem említette, hogy Locarno megsértésére Anglia bármiként is reagálna. Ezt követően a Foreign Office-ban a diplomaták, s ezek között még a franciák előtt is fejtegetni kezdték, hogy Németország ezt a kérdést előbb-utóbb természetszerűen fel fogja vetni. Az angol véleményt Corbin londoni francia nagykövet így foglalta össze: „a rajnai terület státusa ma a versailles-i béke még érvényben levő utolsó diszkriminációinak egyike. A Birodalom fokozatosan csaknem az összes többitől megszabadult és a nemzeti szocialista párt külpolitikája pontosan egy teljes jogegyenlőség megvalósításában látja egyik lényeges feladatát." Corbin szerint az angol külpolitika egyetlen intézője sem hisz abban, hogy a francia kormány fenntarthatja a rajnai helyzetet, mivel a francia népet nem merné háborúba vinni egy tulajdonképpen „igazságtalan" ügyért. Ugyanakkor ezek a politikusok a rajnai státus fenntartását nem látták angol érdeknek, tehát nem találtak okot arra, hogy a várható akcióban Franciaországot támogassák. Ezek után a berlini francia nagykövetben nem véletlenül alakult ki az a benyomás, hogy a németeknek azt kell hinniük: Anglia nem ellenezné a rajnai bevonulást. Ilyen körülmények között semmiféle jelentősége nem volt Eden február 12-i parlamenti nyilatkozatának, mely szerint Nagy-Britannia eleget kíván tenni a locarnói szerződésben vállaltaknak. Jelentőséggel bírt viszont az az akció, amit a brit kormány avégett kezdett, hogy Franciaországot visszatartsa a szovjet szerződés ratifikálásától. Arra hivatkozva, hogy e szerződést a németek felhasználhatják Locarno felrúgására, az angol kormány felhívta a francia kormány figyelmét azokra a „veszélyekre", melyeket a szerződés maga után vonhat. A brit kormány nem a német politikában, hanem az annak keresztezésére esetleg alkalmas lépésekben látta a veszély forrásait.3 Biztosítékokat szerzett a német kormány Olaszország leendő passzivitására is. A német—olasz viszony az abesszíniai fejlemények miatt már 1935 nyarán jelentősen megjavult. Az év végén az események odáig fejlődtek, hogy az olasz lapok nyíltan hangot adtak a német—olasz viszony felülvizs- ' gálatára irányuló óhajnak. Röviddel ezután Attolico berlini olasz nagykövet utasítást kapott a viszony javításának előkészítésére, majd január 6-án Mussolini fogadta Hassell római német nagykövetet és nagyjelentőségű kijelentéseket tett előtte. Közölte többek között, hogy országának kapcsolata Angliával alapvetően és hosszú időre megromlott, továbbá, hogy nincs kifogása az ellen, ha Ausztria egy Németországgal „párhuzamos" politikát folytat és ha Németország szövetségesévé válik. Kijelentette, hogy a stresai politika egyszersmindenkorra meghalt. Ezek a nyilatkozatok döntő fordulatot képeztek Olaszország politikájában. Eltemetve a mintegy 3 éves németellenes tendenciákat, Mussolini elindult a német szövetség, ezzel együtt pedig Olaszország alárendelt helyzetének, majd háborús bukásának útján. Mussolini nyilatkozatát élénk diplomáciai tárgyalás követte, amit elsősorban Hassell nagykövet közvetített. Január 17-én Berlinbe látogatott, tanácskozott Hitlerrel, majd visszatért Mussolinihez. Tekintettel arra, hogy az olasz kormány egyelőre nem az Anschlusshoz járult hozzá, hanem Ausztria formális függetlensége mellett a „párhuzamos" és „szövetségi" politikához, a németek feltételezték, hogy ez a vonal Mussolini újabb taktikai játékát képezi 3 DDF II. sz. I. köt. 29., 78., 112., 113., 147., 162., 163., 168., 184., 187. id. ügyvivő jel. 1936. jan. 15.; 21/28 — 386 Jungerth moszkvai követ jel. jan. 24.