Századok – 1969
Tanulmányok - Ormos Mária: A Rajna-vidék német megszállásának közép-európai hatása 664/IV
A RAJNA-VIDÉK NÉMET MEGSZÁLLÁSÁNAK HATÁSA 669 csupán. Annál is inkább, mert másik lehetőségként az olasz kormányfő Ausztriának a kisantanthoz való csatlakozását említette. Ezért a német kormány azt szerette volna elérni, hogy Olaszország olyan döntő lépést tegyen, mely lehetetlenné teszi a stresai front fehíjítását. A Népszövetség döntés előtt állt az abesszíniai háború miatt 1935 őszén hozott szankciók kiterjesztése kérdésében. A petróleum-embargóról volt szó, s Mussolini a nyugati hatalmakat azzal fenyegette, hogy amennyiben Genfben megszavazzák a beviteli tilalmat, úgy elhagyja a Népszövetséget. Ugyanerre próbálta rábírni Magyarországot is, de a magyar kormány nem tett ígéretet a Népszövetség elhagyására. A berlini magyar követ, Sztójay Döme február 4-én azt jelentette kor-1 mányának, hogy a német—olasz közeledés abban az esetben lenne tökéletesen biztosítva, ha Olaszország felmondaná Locarnót és kilépne a Népszövetségből. Erre a követ szerint Németországnak azért lenne szüksége, mert a német kormány döntő elhatározás előtt áll, szerinte valószínűleg vagy a haderő további kiépítése, vagy a demilitarizált övezet megszállása kérdésében. Minthogy egyelőre sem Berlin nem szánta rá magát arra, hogy az osztrák kormánnyal közvetlen tárgyalást kezdjen Ausztria függetlenségének formális elismerésére és a viszonyok normalizálása végett, amint azt Mussolini kívánta, sem Olaszország nem kényszerült fenyegetését Genf elhagyására beváltani, a végső konzekvenciák levonására a német—olasz viszony területén nem került sor. A tárgyalások azonban tovább folytak, s azok során mindkét részről ígéretek hangzottak el. A németek első ízben kezdték hangsúlyozni a nemzetiszocialista és a fasiszta rendszer fegyverbarátságának szükséges' ségét a „közös ellenség, a bolsevizmus" ellen, az olaszok pedig határozottan kijelentették, hogy nem térnek vissza a stresai politikához. Február 11-én Hassell ismét Münchenbe utazott és 14-én hosszú megbeszélést folytatott a Führerrel. Az utóbbi kifejtette, hogy nagyjelentőségű lépés előtt áll, s Hassell véleményét kérte arról, hogy a francia—szovjet szer• ződés ratifikálását nem használhatná-e fel Locarno felmondására. A római nagykövet útján rá akarta venni Mussolinit, mondja fel ő a locarnói szerző-1 dést, hogy azután Németország követhesse Olaszországot ezen az úton. Jóllehet Hassell nem bátorította Hitlert, ő megmaradt álláspontja mellett. Valamilyen döntő olasz lépést kíván, mely megadhatja a jelet a német akcióra. Még Hassell Németországban tartózkodott, midőn a londoni német nagykövetség tanácsosa, Bismarck jelentést tett egy úgynevezett angol Working Agreement kidolgozásáról, mely Anglia, Franciaország és Németország között létesülne. Értesülése szerint ez egy légi egyezményt tartalmazna, valamint olyan értelmű általános megfogalmazást, hogy Németország a status quo-t „erőszakkal" nem változtatja meg. A hírközlő Ralph Wigram, ( a Foreign Office egyik magasrangú tisztviselője utalt alkalmas körülmények között a Rajna megszállásának lehetőségére. Természetes, hogy ez a hír Hitler elszántságát csak erősítette. Egy következő megbeszélésen, melyen Neurath és Ribbentrop is jelen volt, Hitler az akciót Hassell és Neurath fenntartásai ellenére már szinte befejezett tényként kezelte, s csak arra mutatott hajlandóságot, hogy a visszahatás csökkentése kedvéért bizonyos konciliánsnak tűnő javaslatokat tegyen majd. Hassellt Rómába visszatérve az olasz kormányfő február 22-én fogadta, s kijelentette neki, hogy amennyiben Genfben a szankciókat kiterjesztik, Olaszország elhagyja a Népszövetséget és „ipso facto" Locarnót sem tekinti többé érvényben levőnek. Miután Hassell rátért Hitler tervére, arra, hogy a